Ezen a héten Bérczes László Jászai Mari-díjas magyar rendező, tanár, szerkesztő, dramaturg és az Ördögkatlan fesztivál társszervezője volt Veiszer Alinda vendége. Bérczes többek közt Mucsi Zoltánnal és Cseh Tamással is csinált beszélgetőkönyvet, szeptemberben pedig egy olyat is kiad majd, amelyben önmagával beszélgetett, így tulajdonképpen a saját történetét meséli el benne. A teljes interjúban, amelyet egy jelképes havidíjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni, erről is volt szó, de Bérczes beszélt a gyerekkoráról, arról, hogy közvetítőnek tartja magát, és elmondta, hogy Cseh Tamás szerinte ma is szeretné őt.
A beszélgetés azzal kezdődött, hogy Veiszer felidézte, 2001-ben Gabnai Katalin azt írta Bérczesről, hogy egy „kategorizálhatatlan színházi ember”. Ezt most sem utasította el, és elmondta, hogy akkoriban a Bárka Színháznál valóban egy sor dologgal foglalkozott, de szerinte most már lehet azt mondani, hogy színházi rendező. Azt is hozzátette, hogy nem érzi úgy, hogy ő valamire született volna, és a könyvében sem azért hivatkozik közvetítőként magára, mert az akarna lenni, ez inkább a természetéből következik.
Mint mondta, gyakran tapasztalja, hogy sokszor vannak félreértések két ember között, ezeknek a tisztázásban tud jól segíteni, és jól tud azonosulni az emberekkel. Nagyon izgatja az emberi természet, a személyiség, beleértve ebbe természetesen önmagát is, és szinte betegesen empatikusnak tartja magát. Azt is elmondta, hogy kerüli a konfliktusokat, inkább hurcolja őket magánál, és elsősorban alkoholban csapja ki, magányos, elbújó ivóként, ami nem árt senkinek, legfeljebb magának. Bérczes szerint ő jó abban, hogy magyarról magyarra tolmácsoljon,
és a könyvének a címe is az lesz, hogy Kötőszó, ami két entitást összeköt, de önmagában nem jelent semmit.
Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy mindig próbálta azt is összeragasztani ami nem ragad, és ez szerinte hiba. Erre utal az is, hogy a könyv címe eredetileg Pillanatragasztó lett volna, ami egyrészt ezért lett volna találó, másrészt pedig mert arra is utalt volna, hogy pillanatnyilag jó csak.
Bérczes szerint az elmúlt évtizedekben egyre rosszabb és reménytelenebb ez a tevékenység – a ’80-as években, a Mozgó Világ folyóirat idején még szinte szükség sem volt a ragasztásra, most meg már csak közhelyeket tud mondani a szétszaggatottságunkra.
Leszögezte ugyanakkor, hogy ő nem fog senkit számon kérni, noha az SZFE-ügy kapcsán azt mondta, voltak problémák, de az, ahogy a váltás lezajlott, biztosan nem segített a helyzeten.
Ettől függetlenül a tavalyi Ördögkatlanra is fillérekért mehettek az egyetem elsőévesei, és a kötelékeire sem nyomja rá a bélyegét, hogy milyen hovatartozású valaki. Itt említett egy 1986-os március 15-i eseményt, illetve Törőcsik-emlékestet is, ahol a legkülönfélébb emberek jöttek össze, és bár tudta, hogy ez nem fog örökké tartani, a lényeg az, hogy megtörtént.
Kompromisszumokat persze kell kötni, a Magyar Hang mellőzéséről például azt mondta, hogy attól tart, hogy kevesebb támogatást kapnának, ha még mindig ott lennének az Ördögkatlanon.