A 14. Ördögkatlan Fesztiválra idén augusztus 3-7. között kerül sor. Ennek kapcsán kérdezte Bérczes Lászlót a Theater Online.
A teljes interjú ITT érhető el.
“Szándékunk szerint az idei nagyon hasonló lesz azokhoz a Katlanokhoz, amik szoktak lenni: sok program, sok helyszínen, minden műfajból – ez a program része, de azt is remélem, hogy maszktalanul meg tudjuk ölelni egymást, és nem arra gondolunk, hogy mekkora a távolság köztünk, hanem hogy ne legyen köztünk távolság.
Hiszen a Katlan 5 napja pont arról szól, hogy ebben az acsarkodó világban, amiben élünk – és ez még acsarkodóbb lesz véleményem szerint egy évig –, van 5 nap, amikor elfelejtjük ezt”
– fejtette ki Bérczes László.
Az alkotó szerint nagyon fontos a jövő: “Én egy öreg bácsiként beszélek, de a fiatalokra kell figyelni. Például találtunk Villánykövesden egy valahai lóistállót és körülötte az elkerített rétet – ezt elneveztük Csikófuttatónak. Ott főként színházi előadások lesznek a Kaposvári Egyetemről, a freeszfe-ről, pécsi diákszínjátszóktól, de jönnek fiatal építészek, zenészek is.
A fiatalokban lehet bízni. Ők az acsarkodást még nem ismerik, és bennünket látva hátha nem is akarják megismerni.”
Legújabb rendezését is bemutatják a fesztiválon, ez pedig az Elem, ami a Szkénében debütált június 23-án. A darab születéséről Bérczes így mesélt: “Az Elem egy idős házaspárról szól, akiket – az időben folyamatosan ugrálva – látunk fiatalként, középkorúként, kórházi ágyon, az élettől elköszönőként. (…)
Az elmúlásról, az elmúlás elfogadásáról vagy elfogadhatatlanságáról beszélgettünk öregedő férfiak hárman: Háy, Mucsi, Bérczes. Ha akarjuk, ha nem, ez téma.
Ehhez találta János ezt a pár évvel ezelőtti novellát, de ez a történetnek csak egy pici töredéke. Ennél sokkal fontosabb prózai alap János Ne haragudj, véletlen volt című karanténnaplója, amiben a novellához képest sokkal mélyebbre tudott nyúlni. János ki akarta írni magából azt a tragikus élményét, hogy pár évvel ezelőtt elveszítette a feleségét. Nem erről szól az Elem, de mégis csak ez a vízjele az egész előadásnak. (…) Az utolsó harmadban hallom, hogy mindenki kotor a zsebkendőjéért. Semmi több, semmi más a színház számomra, mint közös sírás és nevetés.”
Bérczes László arról is beszélt, hogy elkezdett írni a pandémia alatt: “Megkerestek többen, hogy akkor velem készítenének beszélgetőkönyvet. Ilyet nem akarok, akkor inkább én beszélgetek magammal.
Sok mindent megírtam már, nem tudom, hogy lesz-e belőle könyv, azt tudom, hogy ez nekem örömet okoz.”