Bérczes László: „Fontos lett volna, hogy Vidnyánszky és Mohácsi adják egymásnak a kilincset”
2021. augusztus 28., szombat 06:46
„Régóta tartó folyamat ünnepi kicsúcsosodása volt ez, nem pedig véletlen, hirtelen baleset” – mondja Bérczes László a guruló metálturulba torkolló idei augusztus huszadikáról. A rendező úgy látja, a lebutítás évtizede nem csupán dodzsem-Szent Istvánokat terem, de azt is, hogy a döntnökök már nem is értik, miért fontosabb Pintér Béla a lovas színháznál”. A Válaszonline.hu oldalán kérdezte Lászlót Stumpf András.
A teljes interjú ITT olvasható.
A felvetésre, miszerint azt csiripelték a verebek, hogy többet már ki sem veszi a szekrényből a csíkos pólót, úgy reagált: „Hogy abbahagyom a fesztiválszervezést? Tényleg volt ilyen gondolatom, hogy ez az Ördögkatlan lesz számomra az utolsó. 70 éves vagyok, nagyra nőtt a fesztivál… Aztán olyan szépen sikerült az idei, hogy úgy döntöttem, mégis folytatom. Nem jól tettem föl a kérdést. Nem az a kérdés ugyanis, csinálom vagy sem, hanem az: hogyan tudom úgy csinálni, hogy mindent ne kelljen, de a kezemben maradjon azért, ami fontos. Az elején kitaláltunk főszervező társammal, Kiss Mónival egy mondatot: addig csináljuk, amíg a tenyerünkön elfér. Jól hangzott, de már rég nem fér el rajta.”
Azt is elárulta: „2008 óta ötpercenként sugdossa valaki a fülembe, hogy „figyelj, ez nem túl liberális, ez a fesztivál?”, aztán meg valaki más azt, hogy „figyelj, ez nem túl jobboldali?” – de mivel mindkét észrevételből ugyanannyi volt és van, ezzel nincs gondom. Beleszólni viszont sem akkor, sem most nem akartak a döntnökök, hogy kit hívjunk meg vagy kit ne. Ebben persze benne van az a tudatos és ösztönszerű egyensúlyozás is, amit végzünk.”
Vidnyánszky Attilával írt könyvet 2011-ben, Rátóti Zoltán igazgatása alatt volt művészeti vezető Kaposvárott. Arról szólva, egyensúlyozó-művész-e, úgy fogalmazott: „Mondták is rám, hogy mekkora jobboldali vagyok. Meg hogy „eladtam magam a Fidesznek”. Ha a címkét rád ragasztják, magyarázkodhatsz életed végéig. Nemrég a fodrásznál összefutottam egy színházi emberrel, aki közölte, hogy van azért egy nagy bűnöm: tönkretettem Kaposvárt. (…) Kaposvár már rég nem volt a „legendás” Kaposvár, amikor én odamentem. Négy és fél évet töltöttem ott, ezalatt négy általam rendezett előadás került a POSZT-ra, és nyert jó pár díjat. Na persze lehet mondani: az sem volt már a „legendás” POSZT, de talán nem miattam. Az tény, hogy Kaposvár nem úgy sikerült, ahogy terveztem. (…) Nekem elementáris vágyam volt például, hogy egy évadban rendezzen nálunk Vidnyánszky Attila és Mohácsi János is. Egyszer aztán Zoli rám szólt, hogy hagyjam ezt most már abba. (…) Számomra viszont az lett volna igazán fontos, hogy olyanok adják egymásnak a kilincset, olyanok fogjanak egymással kezet, akik egyébként nem szoktak. Régi vágyam ez, fene tudja, honnan jön. Beteges mértékű empátiával is rendelkezem, van bennem vágy, hogy összehozzak embereket, közvetítő legyek. Aminek köszönhetően az életem végül is kudarctörténet” – vallotta Bérczes László.
Az SZFE-ügye kapcsán is faggatták a rendezőt: „Még a végkifejlet előtt volt egy naiv gondolatom: hogy ebbe a kicsi lakásba elhívom őket is, meg az egyetem akkori vezetését, Upor Lászlót, Németh Gábort, Bagossy Lacit és Novák Esztert. Mindannyiukkal dolgoztam, szeretem és tisztelem őket – vonatkozik ez Attilára és Zolira is. Szóval hátha a hívásomra eljönnének és legalább meghallgatnák egymást. Nem beszéltem erről senkinek, de sokáig eljátszottam ezzel a gondolattal. Aztán végül meg sem próbáltam. (…) Ez az igazi kudarc. Meg sem próbálni.”
Azt is hozzátette: „Sajnos az igazán egyikünk által sem ismert demokrácia idő- és energiaigényes. Hogy ki mit tett le az asztalra, mi a valóság, azon hol kellene változtatni és hol kell konzerválni a meglévő értékeket – ezt felmérni sok idő, sok energia. Mennyivel egyszerűbb, ha arra a kérdésre redukálunk mindent: az én emberem vagy nem az én emberem? Velünk van vagy nem velünk van? Végül nekem is azt mondta Rátóti Zoli egy év után, hogy: „Figyelj, én csalódtam benned, rájöttem, hogy te a másik oldalon állsz, liberális vagy”.”
Arról szólva, hogy Törőcsik Mariról készült könyve szinte az utolsó pillanatban készült el, úgy nyilatkozott: „Egyszer csak álltunk a velemi kertben és ez az apró verebecske, aki egyedül már felállni sem tudott, felnézett az égre. „Bérczes, süt a nap!” Földöntúli szépséggel és boldogsággal az arcán. A legerősebb élményem róla. Az őszinte öröm, hogy része lehet ennek. A létnek. Én sem a sötétet keresem a halállal foglalkozva, hanem azt, hogyan lehet az életet ezt elfogadva is jól élni. Hiszen a lét és az abban való részesedésünk önmagában is csoda. „Káprázat”, mondta Cseh Tamás. Ezt a Katlanban is mindig megtapasztalom – hogy ott valahogy mindenki derűs, nyitott és segítőkész. Nem tudom máshogy mondani: rendes. Pártállástól, miegymástól függetlenül. És bár nem az én érdemem, de hogy ez létrejön, ahhoz mégiscsak közöm van. Az tehát nem kudarc, a Katlan. Ott működik és hat az a közvetítő szerep, amelyben otthon érzem magam.”