SZFESzarvas JózsefPsota IrénTünet EgyüttesMadách SzínházCsiky Gergely Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. március 1., hétfő

    “Folyamatosan részeg vagyok a szabadságtól” – Bereményi Géza 75 éves

    2021. január 25., hétfő 07:00

    Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, Balázs Béla-díjas filmrendező 75 éves.

    Bereményi Géza pályájáról:

    Bereményi Géza Budapesten született, eredetileg Vetró Gézának anyakönyvezték. Hatéves volt, amikor szülei elváltak, anyja ismét férjhez ment egy Rozner István nevű erdélyi származású orvoshoz, ekkortól Rozner Gézának hívták. Első írásai megjelenésekor döntött úgy, hogy végleg édesanyja vezetéknevét, a Bereményit veszi fel.

    Középiskolai tanulmányait több gimnáziumban végezte, az ELTE magyar-olasz szakán 1970-ben szerzett diplomát. Évfolyamtársai között volt a későbbi filmrendező Bódy Gábor, akinek egy beszélgetés során azt mondta, ő is írogat. Mivel nem szerette volna, hogy füllentése lelepleződjék, sebtében papírra vetett néhány hangulatnovellát. Bebizonyosodott, hogy valóban van érzéke és tehetsége az íráshoz, az egyetem utolsó évében megjelent első kötete A svéd király címmel.

    Ekkoriban volt albérlőtársa a nála néhány évvel idősebb Cseh Tamás nevű rajztanár, aki szabadidejében gitározott, elsősorban a maga komponálta dallamokat játszotta. Bereményit, akinek saját bevallása szerint botfüle és rettenetes énekhangja van, vonzotta a zene világa, s dalszövegeket kezdett írni bérlőtársa zenéjére. Így született egy több évtizedes barátság és munkakapcsolat, így születtek meg azok a sajátos hangulatú, a kádári korszak, majd a rendszerváltás utáni időszak nehezen meghatározható életérzését rögzítő dalok, amelyekből az évek folyamán tucatnyi nagylemez, többek között a Levél nővéremnek, az Antoine és Désiré, a Fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Frontátvonulás, a Jóslat, az UtóiratA telihold dalai, a Nyugati pályaudvar anyaga állt össze.

    Az egyetem elvégzése után egy évig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat reklámpropagandistája, 1971-től a Pannónia Filmstúdió szinkrondramaturgja volt. Közben megírta első forgatókönyvét, amelyet 1972-ben Kézdi-Kovács Zsolt filmesített meg Romantika címmel. Később is több nagy sikerű magyar film forgatókönyvét jegyezte, így a Veri az ördög a feleségét, a Megáll az időA nagy generáció, a Meteo, a Potyautasok című filmek az ő keze nyomát viselik magukon.

    A hetvenes évek elejétől a drámaírással is megpróbálkozott, első darabjait amatőr színjátszó együttesek vitték színre. 1975-ben született meg első egész estés darabja Kutyák címmel.

    A Pesti Színház 1978-ban mutatta be aLégköbméter című drámáját, majd egy évvel később Kaposvárott állították színpadra a Halmi vagy a tékozló fiú című darabját, amelyek később a Trilógia című kötetben jelentek meg. Drámái, más írásaihoz hasonlóan nemzedékének, az úgynevezett nagy generáció tagjainak életérzését, apa- és múltnyomozó szenvedélyét szólaltatták meg. 1978-ban jelent meg hasonló témájú Legendárium című családregénye.

    1978-tól 1995-ig szabadfoglalkozású író volt, majd Schwajda György meghívására a szolnoki Szigligeti Színházhoz került rendezőnek. Közben a nyolcvanas évek közepén a Budapest Filmstúdiót igazgató Nemeskürty István filmrendezésre hívta Bereményit, aki örömmel vállalta az új kihívást, 1985-ben megrendezte A tanítványok című filmjét. Négy évvel később készült a Teleki téren piacozó Bereményi nagyapa emlékét feldolgozó alkotása, az Eldorádó, amellyel elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját és a legjobb európai filmnek járó díjat is.

    1993-ban újból rendezett, egy utazó színtársulat mindennapjairól, hétköznapi emberi drámáiról szól A turné című filmje, amelyben a főszerepet, mint előző két filmjében is Eperjes Károlyra bízta, majd a 2002-es A Hídember című Széchenyi-film címszereplője is Eperjes lett. 1997-ben eljött Szolnokról, és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. 2012 januárjában a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös ügyvezető igazgatója, majd a két színház egyesülése után a Thália Színház igazgatója lett.

    Bereményi Géza / Fotó: Kallos Bea

    Fő tevékenysége továbbra is az írás, az utóbbi időben verseskötetei, novellagyűjteményei, drámái is megjelentek. 2013-ban adták ki Vadnai Bébi című regényét, ezzel párhuzamosan írt egy színdarabot Kincsemről, a csodakancáról, amelynek ősbemutatója 2014 márciusában volt a Thália Színházban. Folytatta a dalszövegek írását is, a fiatal Dobri Dániel zenéjére. 

    A sokoldalú író-rendező munkásságát több rangos kitüntetéssel is elismerték: 1984-ben József Attila-, 1989-ben Balázs Béla-, 1992-ben Magyar Művészetért, 1993-ban Déri János-, 1998-ban Huszka Jenő, 2003-ban életműve elismeréséért Szép Ernő-jutalmat, 2011-ben Prima-díjat vehetett át. 2013-ban Józsefváros díszpolgára lett, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetést.

    A Kossuth-díjat 2001-ben kapta meg „sokoldalú művészi teljesítménye, termékeny szimbiózisról tanúskodó írói és filmrendezői tevékenysége elismeréseként, továbbá egy korszak életérzését visszatükröző, a könnyű műfaj nehéz feladatait utánozhatatlan eredetiséggel megoldó, maradandó értéket képviselő dalszövegeiért”.

    Bereményi Gézáról saját szavaival:

    Mindig: Minden korban az lettem volna, ami most vagyok. Már négyéves koromban elkezdtem olvasni, a könyvek meghatározták az egész életemet és a gondolkodásomat. Előbb ismertem meg a világot leírásokból, s csak utána tapasztalatból.

    25: Úgy gondolom, hogy irodalmi szempontból 25 éves korig érdekes egy ember élete.  Általában az írói memoárok is eddig tartanak, utána már karriertörténet következik, a munkaügyek, ilyesmi, ami kevésbé való regénybe vagy novellába.

    56: Nincs benne a könyvben, de annyit tudok róla elmondani: amikor az ember kiment az utcára, és beleszívott a levegőbe, rögtön berúgott tőle. Pedig még ember sem volt a környéken, mégis sugárzott valami…

    Idő: Az ember életének két része van. Van az élet része, a gyerekkor, a nagy gyerekkor, a kamaszkor, az ifjúkor, és aztán elkezdődik az ember karrierje, beilleszkedik a társadalomba, elkezd dolgozni. Az első munkanapja után az ember azon kapja magát, hogy hirtelen nyugdíjas lett. Ilyen gyorsan telik el az az idő, amit munkával töltünk.

    Lelki rabság: Szerencsés esetben az ember szabadnak érzi magát a munkájában, főleg, ha alkotó tevékenységet végez. A lelki rabság és a felügyelet hiánya jelenti a megszabadulást.

    Szembesülés: Karrier tulajdonképpen a pályafutás. Erről Kodály Zoltán egyik feljegyzése jut az eszembe, aki mikor meghallotta a New Yorkban elhunyt Bartók Béla halálának a hírét, elgondolkodott, és azt mondta kortársáról: ő volt az, aki a nehezebbik életet, de a könnyebbik karriert választotta (nyilván azzal, hogy elhagyta Magyarországot, és Amerikában élt). Viszont én vagyok az, mondta Kodály Zoltán, aki a könnyebbik életet választottam, de a nehezebbik karriert, azzal, hogy itt maradtam. Ez a megkülönböztetés talán megmagyarázza azt, amire gondolok. A karrier kezdete már olyan volt, hogy sok mindenkivel találkoztam, sok mindenen dolgoztam, és itt már egy másik történet kezdődött el. Előzőleg pedig alapdolgokkal ismerkedik meg az ember, szembesül a létezéssel és a világgal.

    Cseh Tamás és Bereményi Géza Telihold dalai című 1996-os bemutatója előtt (MTI Fotó: Ilovszky Béla)

    Írás: Minden alkotói munkát a véletlenszerűség határoz meg, életkortól függetlenül. Arany Jánosról leírta egyszer valamelyik elemző, hogy ezt meg ezt gondolta a költő az adott műben. Ő maga pedig az elemzés lapszéli jegyzetébe odaírta: gondolta a fene! Az írói munkának a gondolkodáshoz, a tudatossághoz kevés köze van, az más forrásból táplálkozik.

    Szövegek: A szövegeim okosabbak nálam.

    Golyóstoll: Másnap a betűk formájából és nagyságából meg tudom állapítani az írás minőségét. Természetesen a zaklatottságom, az alkotói lendületem is rányomja bélyegét a külalakra. Az pedig a tiszta, egyenes sorokból látszik, ha valamit első nekifutásra végleges formában sikerült leírnom. Őszintén szólva kicsit irigy vagyok a fiatalokra, hogy mennyi mindent tudnak, amit én sosem fogok megtanulni. Ennek dacára mégsem vágyom számítógépre vagy okostelefonra.

    Megoldatlan: Számos megoldatlan problémája volt az életemnek, és az írás kisegített ezekből. Általa találtam megoldásokat.  Nagyon boldog első hat évem volt, amire ma is szívesen emlékszem vissza, és bár nagyon fiatal voltam, élénken vissza tudok emlékezni arra az időszakra. Utána változás állt be, mostohaapám megjelenésével, és azzal hogy anyámmal a nagyszülőktől a nevelő apámhoz költöztünk. Az már egy bonyolultabb helyzet volt. Most, hogy az egyetemi éveimet meg akarom írni, kiderül számomra, hogy nagyon kemény dió, nehezebb megírni, mint a gyerekkort. Mert nem volt olyan gazdag, és túlságosan társadalmi volt. Felnőtté válni számomra nehezebb volt. Mert a gyerek, ha nehéz helyzetet kap is, meg tudja őrizni a kívülállását, persze ha engedik neki.

    Önéletírás: Nekem az írásban az volt az érdekes és élvezetes, hogy menet közben ráébredtem, mit érdemes elmesélnem. Mik a meghatározó élményeim, kik a számomra fontos személyek. Miután ez eldőlt, minden további magától jött. Egy ember életét – nem feltétlenül a sajátomat – összefüggéseiben tudtam megírni. Ami felejthető, az elfelejtődött. Ami pedig igaz, az benne van. Akárcsak egy szellemkép, olyan lett a végeredmény.

    Igaz: Általában észrevesszük a hazugságot, mert az túl vékony duma. Az igazság mindig kicsit ellentmondásos, annyi komponensből áll össze, hogy erről fel lehet ismerni. 

    Cseh Tamás: Amikor Cseh Tamással találkoztam, éppen abbahagytam az írást, és másfelé tekintgettem, tehát kapóra jött nekem, hogy valaki zenét szolgáltat és ahhoz írhatok. Huszonnégy éves voltam, ő három évvel idősebb nálam, kölcsönösen inspiráltuk egymást a dalszerzésre. Eleinte a dalainkat én nem szántam közönségnek. 2-3 éves barátságunk után Tamást bíztatták a barátai, hogy lépjen fel a dalokkal, és ő egyre inkább szerette volna, hogy megjelenjenek a dalaink. Én nyomatékosan figyelmezettem, hogy ez meg fogja változtatni az életét. Ő azt mondta, hogy ez nem tartja vissza.

    A gyáva és a tudatlan: A dalszövegekbe beletettem az életem tapasztalatait, a kettőnk megismerkedése előtti tapasztalatokat. Nem Tamás hatására írtam a szövegeket, hanem a dal műfaji hatására. Ő nagyszerűen kifejezte és megtestesítette őket, tehát beléjük tette magát. Elmesélek egy tanulságos beszélgetést Tamással. Egyszer nekem szegezte: valld be, Géza, hogy te nem merted soha elmondani nyilvánosság előtt azt, amit beleírtál a dalszövegekbe, ezért aztán engem toltál ki a reflektorfénybe, hogy én vigyem el a balhét, te pedig visszahúzódsz, és gyáva vagy. Erre én azt mondtam: igen, Tamás, bevallom, hogy ez így lehet; viszont te azt mondtad, hogy évekig kell énekelned ezeket a dalokat, hogy rájöjj, miről szólnak, ezért te egy tudatlan ember vagy.

    Dobbantó: Dalszöveget nem tudok magamtól írni, csak nagyon ritkán sikerült. Ahhoz felkérés kell, meg hallanom a ritmust, a zenét. Idejön az előadó, elkezd játszani, én meg írok rá valamit, ami eszembe jut. Szóval, kell a dobbantó. A próza egészen más, abban vagyok a legszabadabb, a legsokszínűbb, a leginkább független. Felszabadít a próza. Valahogy úgy, mint amikor kimentek az oroszok

    Rendezés: Mindig az engem érintő témákat írtam vagy rendeztem meg. Ha erre nem volt mód, műfajt változtattam. Így lettem több műfajú ember. Oda mentem, ahol éppen befogadó készség volt Filmezni és forgatókönyvet írni is úgy kezdtem el, hogy a nyolcvanas években már a teljes tanácstalanságot lehetett érezni. Szükség volt másféle forgatókönyvekre, és néhány stúdióvezető megkért, hogy írjak. Filmrendező pedig úgy lettem, hogy Nemeskürty István bíztatott, mert közölték vele, hogy év végén kidobják a stúdió éléről, de addig egy filmre van még pénze, szeretné, hogy ha én írnám meg annak a filmnek a forgatókönyvét. Én akkor már nem akartam több forgatókönyvet írni, épp rosszkor talált meg. Erre Nemeskürty azt mondta, akkor írjak saját magamnak, legyek én a rendező is. „Ezt a csínyt még megengedhetem magamnak” – mondta. Minden előképzettség nélkül, illetve azzal a tapasztalattal, amit a forgatókönyvírásról és a forgatásokról tudtam, elkezdtem rendezni A tanítványok (1985) című filmet. Minden műfaj másféle ihletforrás. Ugyanakkor a műfajok szabályai kialakultak, léteznek, így aztán önkéntelenül a szabályok szerint írunk, anélkül, hogy bárkit is majmolnánk. Más a filmírás, és teljesen más a költői módszer. A Hídemberig (2002) filmeztem, írtam forgatókönyvet és rendeztem, azóta nem rendezek.

    Műfaj: Műfajról műfajra vándoroltam, hogy a magam ura legyek és az éppen aktuális műfajt a kedvem szerint csináljam. Én az elején otthagytam mindig azokat a helyzeteket, amikben nem éreztem szabadnak magam.

    Magyar Copperfield: A könyv az első emlékképemtől egészen az érettségiig tart, 18 évet ölel fel, és a szabadulásról szól. Meg akartam szabadulni. Nekem az volt abban az időben a rögeszmém. És valószínűleg azóta is. Aztán végre a magam embere lehettem. És azóta is folyamatosan részeg vagyok a szabadságtól.

    Forrás: MTI, Színház Online, Magyar Nemzet, litera.hu, Könyvterasz, ORIGO, WMN,

    - Színházi pillanatok az Instagramon -