Bereményi Géza tánccal köszönte meg az irodalmi nagydíjat

Átadták az egymillió forintot érő Páholy Irodalmi Nagydíjat, amelyet 75 debreceni színházbarát alapított.

Advent első vasárnapján adta át Végh Veronika, a Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon vezetője Bereményi Gézának, a Magyar Copperfield című könyvéért az első Páholy Irodalmi Nagydíjat:

A debreceni kötődésű Kossuth-díjas író, filmrendező életrajzi regényét elevenítette fel Végh Veronikával.


Sajnos a meglepetésvendég betegség miatt nem tudott eljönni, Végh Veronika azonban társával, egyben férjével, Csáki Szabolccsal, teljessé tették az élményt. Veronika elmesélte, ezzel a díjjal, hogyan vált valóra egy 27 éve dédelgetett álma, majd Bereményi Gézával beszélgettek a győztes regény kapcsán többek között az első kamaszkori versről, a tízéves gyerekként megélt ’56-os élményekről, arról, mit jelentett számára a Teleki tér, ahol nagyszülei nevelték, hogy milyen malőr történt Párizsban az  Európai Filmdíj-átadó ünnepségén, és hogy hogyan ismerkedett meg és dolgozott együtt Cseh Tamással.

Az esten két Cseh Tamás-dalt is hallhattunk Csáki Szabolcs tolmácsolásában, végül a Nagy utazás című film betétdalát hallhattuk, aminek a szövegét szintén Bereményi Géza írta. A háziasszony az est végén felkérte az írót, együtt táncoltak, miközben a közönség együtt énekelte Szabolccsal a mindenki által jól ismert slágert.

Előzmények:


Végh Veronika és a leghűségesebb páholytagok idén közösen döntöttek arról, hogy a már Debrecenben élő írónak adják az első díjat, a Magyar Copperfield című önéletrajzi regényéért. Az egymillió forint összeggel járó díjat a Páholy nézőiből kialakult irodalomrajongó „olvasókör” adta össze. A következő évtől mindig egy olyan író kapja, akinek az előző évben megjelent könyve a legtöbb szavazatot kapja. A díj presztízsét növeli a fővédnök, valamint a díjátadóra meghívott színművész személye is. Idén Szabó T. Anna és Dragomán György a díj két fővédnöke.


A debreceni színház és irodalomrajongó társaság az elismerést minden év ősz végén adja majd át, hosszú távú céljuk, hogy még több civil, kultúrabarát tag segítségével a díjat több kategóriában is kioszthassák. A Páholy Irodalmi Nagydíj mellett szeretnének létrehozni egy ifjúsági- és gyermek, valamint egy szórakoztató kategóriát. Céljuk ezzel, hogy segítség a kortárs írók munkáját, hogy azok elmélyülhessenek egy számukra kedves témában, és mielőbb új könyv születhessen.

A debreceni Páholy Lakásszínház és Irodalmi szalonról:


A debreceni Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon öt éve működik befogadószínházként és Irodalmi Központként Debrecenben. A mára 3000 fős közösség egy baráti társaság, akiket a kultúra iránti érdeklődés köt össze. Rendszeresen megfordulnak itt a magyar színházi és irodalmi élet legnevesebb szereplői.

Rendszeres vendégek: Bodrogi Gyula, Mácsai Pál, Mucsi Zoltán, Pogány Judit, Koltai Róbert, Jordán Tamás… Scherer Péter így fogalmazott: „Ez egy európai szintű hely, azon belül is kiemelkedő. És én tudom mit beszélek, hiszen keresztül-kasul beutaztam Európát, és több száz helyen léptem már fel.”