gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Béres Attila: „Autonómia nélkül nincs egyetem”

    2020. szeptember 17., csütörtök 19:37

    Ma délután az SZFE épülete előtt Upor László adta át Detre Annamária és Papp János színművészeknek az aranydiplomát. Az intézményünk két öregdiákja mellett beszédet mondott a diákságnak és az érdeklődőknek Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház vezetője, aki 17 éve végzett az egyetemen. Az alábbiakban az ő szavait ismerhetik meg.

    17 éve végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán. Nekem a főiskolából elsősorban Székely Gábor tanításai maradtak meg.

    Az, hogy a Miskolci Nemzeti Színházat ma Magyarországon a jobb színházak közt emlegetik, annak köszönhetjük, hogy mi öten, a művészeti tanács tagjai (Béres Attila, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szabó Máté, Szőcs Artur) mind Székely Gábor tanítványai voltunk. Tőle tanultunk toleranciát, gondolkodásmódot, azt a fajta rétegzett elemzést, ami miatt csodálva figyeltük Gábort.

    Gábor mindig képes volt a dolgok elmélyült vizsgálatára, arra, hogy több oldalról is megközelítsen egy-egy kérdést. Miatta tarthat most ott a miskolci színház, hol tart.

    Szeretnék még valamit megosztani a diákokkal. Én 1990-ben, szülővárosomban, Marosvásárhelyen találkoztam először azzal a szóval, hogy autonómia. Ez év februárjában több százezer ember vonult ki az utcákra azért, hogy ezért az eszméért, az autonómiáért küzdjön. Akkor az állt a táblánkon, hogy „autonóm magyar egyetemet”.

    A tüntetés egyik következményeként történt egy szomorú, véres esemény, amely több áldozatot is szedett.

    (Fekete március (más néven marosvásárhelyi pogrom) 1990 márciusában történt, az akkor még magyar többségű Marosvásárhelyen (magyarok: 52%, románok: 48%) a két nemzetiség között. A harcoknak 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sérültje volt. Az eseményt az váltotta ki, hogy a magyarság tüntetett az anyanyelvi oktatás megteremtéséért, amire válaszul a Vatra Românească román szervezet a román kormányerők támogatásával szervezetten környékbeli románokat szállított Marosvásárhelyre, akik feldúlták a város központját, majd rátámadtak a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra. A több napig tartó zavargásoknak március 21-ére lett vége, amikor is a környező településekről megérkezett magyar erősítés kiverte a beszállított románokat a városból, majd ezt követően a román hadsereg helyreállította a rendet. A történteknek nagy visszhangja volt mind a romániai és magyar, mind pedig más külföldi sajtóban.  A szerk.)

    Akkor értettem meg azt, hogy az autonómia talán az egyik legfontosabb szó nekünk határontúliaknak. 1990-ben én is tüntettem a kolozsvári Babes Bolyai Tudományegyetemen az autonómiáért.

    Azt gondolom, hogy az az autonómia, amiről most beszélek és amiért most ti küzdötök, ugyanaz. Azt is gondolom, hogy egyetemi autonómia nélkül nincs egyetem, egyetemi autonómia nélkül és autonóm gondolkodás nélkül pedig nincs semmi, úgyhogy tartsatok ki! – fogalmazott Béres Attila.

    Az átadót élőben közvetítettük Facebook oldalunkon. A felvételt ITT tekinthetik meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram