eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Béres Attila igazgató: „Ez a tőkesúly az életemben, ez a tíz miskolci év”

    2024. augusztus 15., csütörtök 16:35

    Ketten pályáztak a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói posztjára. Az egyikük Béres Attila, a színház jelenlegi igazgatója, akit most a Boon.hu kérdezett.

    „Mi tíz éven át megpróbáltunk hatni erre, hogy a színház legyen az egyik olyan dolog itt, amire igazán büszkék lehetnek a miskolciak” – mondja Béres Attila, aki harmadik igazgatói ciklusára készül.

    „Például most, hogy az Európai Színházi Unió felvette tagjai közé” – említi a közelmúlt történéseit.

    „Úgy érzem, hogy nagyon nagy vágy van ebben a városban arra, hogy a természeti adottságokon túl legyenek olyan abszolút értékek, amelyek kizárólag Miskolchoz köthetőek. Ez tud az új büszkeségünk alapja lenni. Kulturális, gasztronómiai és turisztikai szempontból ehhez minden adott Miskolcon. Erre kell a jövőben építenünk, szerintem” – teszi hozzá.

    Segíthet-e ebben a színház? Béres Attila szerint igen, azt teszi, mégpedig a sikereivel. (…)

    A kérdésre, mire a legbüszkébb az elmúlt tíz évből, kifejtette: kétszáz éves évfordulóra mindenképp, és a társulatra, illetve arra, ami az energiaválság idején történt. 

    „Nehezen engedek teret az érzelmeimnek, de akkor igazán meghatódtam” – emlékezik. Épp a kétszáz éves évforduló idején történt ez, sorban zártak be a színházak az országban.

    „Azt éreztem, nem lehet, hogy a 200. születésnapot úgy kezdjük, hogy zárva vagyunk. 

    És akkor a művészeti tanács egyik ülésén elhangzott, kétszáz éve a miskolciak adományból építettek fel egy színházat. Mi lenne, ha most újra megpróbálnánk adományból működtetni? És megpróbáltuk.

     A katarzis kevés szó arra, amikor az ember olyan levelet olvas egy nyugdíjastól, hogy ezer forintot küld, mert neki ünnep színházba menni. És több mint tízezer ember adományozott, volt, aki háromszáz forintot, volt olyan is, tehetős vállalkozók, akik sokat, tényleg összefogott a város a színházért. Ezek mind a közösségteremtés alapjai, az oda-vissza kölcsönhatások, én ebből tudok, ezt a fajta színházat tudom csinálni” – nyilatkozza Béres Attila.

    A beszélgetésben elhangzott, bárhogy is alakul, a tíz évet, amit Miskolcon töltött, senki nem veheti el tőle: „Én erre mindig úgy emlékszem majd, hogy életem legfontosabb évei. Előtte is voltam hét évig főrendező az operettszínházban, de ez a tőkesúly az életemben, ez a tíz év.”

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram