“Tényleg olyan előadásokat csinálunk, amelyekre oda kell figyelni” – mondta Béres Attila, a borsod-abaúj-zempléni Prima díjjal 2023-ban elismert Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az Észak-Magyarország interjújában a társulattal közös munkájukról, az alkotó közösséget gyarapító abszolút bizalomról is beszélt. Rákérdeztünk, elmondta: harmadszor is pályázik, tovább vinné a színházat. “Kizárólag ez a szándékom. Az ember a gyermekét soha nem hagyja cserben” – fogalmazott.
A beszélgetést Béres Attilával itt olvashatják.
A kérdésre, minek tulajdonítja az új elismerést, Béres Attila elmondta: “Próbálunk szigorú elszánással, értékeink tudatában, önérzetesen hűek maradni a szakmánkhoz. Hogy mi az a minőség, amit a műfaji sokszínűség megtartásával képviselünk, ez sok beszélgetésben, rengeteg közös munkában érlelődik, hosszú évek alatt. (…) Ide illőnek érzek egy sporthasonlatot: ahhoz, hogy a magyar válogatott ilyen minőségben tudjon focizni, mint ma, kellenek azok a játékosok, akiket az edző összeszedett, és kell az a nem kevés idő, amikorra a játékosok összeszoktak az edzővel.”
Arról szólva, volt-e olyan pillanat, amikor úgy érezte: ez megvan, nemmel felelt: “Ezért a pillanatért mindig küzdünk. (…) A színház mindennap újraértelmezi és keresi magát. Minden próbafolyamatunk a nulláról indul. Csak közben rengeteg minden van már a puttonyunkban, ami egy idő után sokkal közelebb hoz minket annál, mintha először dolgoznánk együtt. Biztos vagyok benne: nem volt tévedés, hogy egy művészeti tanács, öt állandó rendezővel közösségben alkosson és együtt létezzen ezzel a társulattal. Úgy látom, beérett ennek a gyümölcse. Nem tudom, ez mikor történt meg. De ez mások számára is érzékelhető. A vendégrendezők is arról beszélnek: milyen erős ízlésbeli és kifejezésbeli eszközi egység van azok között, akikkel dolgoznak. Legutóbb Ascher Tamás említette ezt.”
Új teret nyit, hogy egyetlen magyarországi társulatként tagjává fogadta a Miskolci Nemzetit az Európai Színházi Unió. Ennek kapcsán kifejtette: “Négy éve azt vállaltam az igazgatópályázatomban, hogy szeretném, ha kitágulna a világ a társulatunk számára, hogy a nemzetközi kulturális térben is megmérethessük magunkat. Hogy ez a mi rendezői-színházcsinálói-esztétikai mércénk megállja-e a helyét Portugáliában. Vagy a Teatro Piccolóban. Ha három országgal odébb mutatjuk be a Hedda Gablert, akkor is érvényes marad? A mi Nóránk csak itt rendkívüli, vagy érthető az európai közösségben is? Ezekre részben választ ad már az is, hogy tagjai lettünk a színházi uniónak: amíg jelöltek voltunk, az uniós színházi igazgatók végignézték a repertoárunkat, utána döntve a felvételünkről. A tagságunkkal most teljesülhet a korábbi ígéretem. Az unió minden évben rendez fesztiválokat, ezekre elvihetjük a legjobb előadásainkat. Jelentős művek születhetnek európai koprodukciókban. A lehetőség adott a színészeknek, a társulatnak, a Miskolci Balettnak.”