1912. május 9-én született Ottlik Géza, a magyar intellektuális próza nagy alakja. Ebből az alkalomból ismételte meg a Rádiószínház a Buda 2012-es felvételét, a főszerepben Kulka Jánossal. A Magyar Művészeti Akadémia fotókkal illusztrált tabló-kiállítással tiszteleg Ottlik Géza életműve előtt – adta hírül a Fidelio.

Ottlik posztumusz megjelent utolsó regényét, a Budát 2012-ben alkalmazta rádióra és rendezte Mészáros Péter. Both Benedek (Bébé) néven más Ottlik-regényekből már ismert egyes szám első személyű narrátor Kulka János hangján szólal meg. Medve szerepében Gáspár Sándor, a további szerepekben Széles László és Béres Ilona hallható. 

Miután Ottlik az Iskola a határon (1959) után hosszú ideig nem jelentetett meg újabb könyvet, szakmai körökben elterjedt, hogy annak folytatásán dolgozik. Nagy várakozás kísérte a „folytatást”, főképpen azután, hogy a szerző a készülő műből részleteket adott közre folyóiratokban (Híd, 1979/11.; Jelenkor, 1984/12.) – olvasható az MMA Lexikonjában.

A regényt végül Ottlik haláláig (1990) sem zárta le, ám a kézirata nem semmisült meg végakarata szerint, hanem Lengyel Péter szöveggondozásában látott napvilágot. Hatalmas kíváncsiság előzte meg a kiadást, a mű viszont a felfokozott kritikusi érdeklődésnek nem tudott megfelelni, a megjelenéssel egyidős kritikák többnyire fanyalogtak és elmarasztalták a művet, mert nem látták benne az Iskola folytatását esztétikai, elbeszéléstechnikai értelemben.

Az első és legfontosabb kérdés, amelyet irodalomtörténetünk nem tudott megválaszolni, hogy megjelent formájában a Budát befejezettműnek, igazi, teljes értékű Ottlik-regénynek tarthatjuk-e.

A Both Benedek (Bébé) néven más regényekből már ismert egyes szám első személyű narrátor foglalkozása festő, aki élete nagy összegző alkotását akarja megfesteni egy nagyméretű vásznon, Ablak címmel. A képen egyik gyermekkori emléke lesz majd látható, az az érzés, amelyet a kora reggeli konyhából kitekintve a szemközti kopár tűzfalon megjelenő friss, erős napfény keltett benne. Mindezt úgy szeretné megalkotni, hogy belefesse mindazt a tapasztalati anyagot, amelyet egész élete során begyűjtött, s amely szüntelen formálta, átalakította az eredeti „élményt”. Az emlékek fő színtere a Bocskai katonai főreáliskolához, s tágabb értelemben Budához kapcsolódik; a korábbi regényből már ismert Medve Gábor és Szeredy Dániel mellé Hilbert Kornél (Lexi) csatlakozik a baráti társasághoz.

Az irodalmárok, amiképpen az Iskolában, úgy a Budában is megpróbálták a szereplőket konkrét, biografikus személyekkel azonosítani, ám jobban járunk, ha inkább az emlékekhez, tárgyakhoz, az élethez, az élményekhez kapcsolódás különböző módozatait látjuk bennük, akik így egymás mellé rendezett egységben tudják felmutatni azt a bonyolult működést, ahogy egy emberi lény részt vesz a világ dolgaiban.

A mű nem követ olyan egységes epikai szerkezetet, mint az Iskola, a személyes emlékezet mozgása lesz elsődleges vezérelve az egymás mellé tett fejezeteknek és epizódoknak.

Noha a cselekmény fő időszaka a budai Bocskai főreálban töltött évek, mégis nagymértékben és kiemelkedő jelentőségben kerülnek elő későbbi, például 1956-hoz kapcsolható események, illetve az elbeszélő még későbbi életéből vett alkalmak, egészen az 1970-es évekig. A narráció szerint a mű megszületésének indoka más, mint az Iskolában, hiszen itt nem egy másik szereplő számára tisztázandó kérdés miatt gondolja újra életét a megszólaló narrátor, hanem személyes egzisztenciális válságának leküzdésére keres kiutat.

Önmaga megértésének folyamata azonban nem egyenes vonalú, logikus rendben épülő szerkezetet eredményez, hanem éppen ellenkezőleg: „öntörvényű” művet, amelynek születését, alakulását nem tudja befolyásolni még a szerző sem. Szegedy-Maszák Mihály ezért nevezete „doboz-regénynek”, amelynek kerete – első és utolsó fejezete – szilárd, ám a közbeeső fejezetek, részek tetszés szerint cserélgethetőek.

A Rádiószínház Buda című előadása a Médiaklikk oldalán hallgatható meg.