„Ez az egy életem van, az pedig bevonult a könyvbe” – mondja Béres Ilona. A születésnapjára az MMA Kiadó gondozásában megjelent hiánypótló kötet, Ablonczy László fotókkal gazdagon illusztrált nagyesszéje ajándék a színművésznőnek és még inkább: ajándék a nézőknek – írja a Kultúra.hu. Papp Tímea kérdezte a színészlegendát.

„A születésnapi kötet ötlete a férjemé, Ablonczy Laci pedig nekem jutott eszembe, mert benne megbízom. Azt hiszem, kiderül a könyvből, milyen őrületesen aprólékos munkával állította össze az anyagot: mindent archívumból, levéltárból kutatott – egészen hihetetlen dolgokat, például kritikákat az első debreceni évemről –, adatokat pontosított. Fél évig dolgoztunk együtt, sok-sok délutánon. Nézze, végső soron mindenki életét meghatározza „a kor, mely szülte őt”. Az hatalmas luxus, ha az ember úgy él – még a maszatos, komplikált időkben is –, hogy nem hasonul meg önmagával. Én ebben a luxusban élhettem végig az életemet, és erre nagyon büszke vagyok” – mondta a lapnak Béres Ilona.

Akkor vette fel a harcot a Filmgyárral szemben, amikor az finoman szólva sem volt szokás, a bírósági döntés pedig precedenst teremtett, és ennek pozitív hozadéka a kollégáit is érintette. Más alkalmakkor is kiállt a szakmáért, fontos ügyek mellett tette le a voksát, de néhány pályatársával ellentétben soha nem vált rövidebb-hosszabb időre politikussá – mondja a riporter, Papp Tímea.

A színésznő pedig ennek kapcsán hozzáteszi: „Az az ő dolguk, az ő személyes döntésük. Ahogy egy másik ember ízlését, kultúráját, véleményét nem minősíthetem, úgy a belső meggyőződését sem. Belőlem nem lett politikus, ami nem véletlen. Soha nem voltam gyáva, de ez nem fért bele az én elképzeléseimbe, ha tetszik: a morálomba. Éltem a magam életét, és próbáltam harcolni a magam eszközeivel. Amikor rájöttem arra, hogy ez kevés, és van, amire már alkalmatlan vagyok, lemondtam, mint a MASZK elnökségéről (Béres Ilona 2000 és 2005 között volt a MASZK Országos Színészegyesület elnöke – a szerk.), hogy jöjjön egy nálam fiatalabb, akiben már másféle energiák működnek.”

A kérdésre, a végtelen belső szabadságot otthonról hozza magával, vagy ezt is meg kellett tanulni, Béres Ilona úgy felelt: „Ez abszolút alkati kérdés, mert a nővérem egyáltalán nem ilyen. Hogy is mondjam, minden nagyképűség nélkül… A tehetség ad egy belső szabadságot és igényt. És mint Andersen meséjében a Borsószem hercegnő, én sem tudtam elviselni azt a pici, borsószemnyi koszt sem. Fontos, hogy tisztába tegyük az életünket. Ebben természetesen benne van, hogy felismerjük a hibáinkat, a rossz döntéseinket, egy színész esetében pedig az is – mert abban rejlik a szabadság titka, hogy az ember őszinte magához –, hogy tökéletesen azonosítjuk a pillanatot, amikor be kell fejezni a pályát. Van egy Amado Nervo-vers, Békesség a címe. Az utolsó két sora így hangzik: „Szerettem és szerettek! Nap csókolta arcom, / nem vagy adósom, Élet! Váljunk el! Nem haragszom.” Ez majdhogynem ars poetica-szerűen határozta meg azt az időszakot.”

Ajánló a kötet elé:

Felsorolhatatlan színpadi szerep, temérdek játékfilm, tévéfilm és szinkron, megannyi legendás színész- és pályatárs. Béres Ilona emlékezetes színházi szerepeit, a korabeli fogadtatást és kritikát, az életét végigkísérő legfontosabb műveket és motívumokat Ablonczy László tekinti át – a néhai színigazgató, a mindenkori író-kritikus és a személyes jó barát szemével.

A lendületes, anekdotákkal színesített esszé mellett dokumentumok, családi zsánerképek, színházi és filmes standfotók, korabeli plakátok elevenednek meg a könyv lapjain. Albumunkkal az idén nyolcvanéves Béres Ilonát köszöntjük.

“Az élet körülbelül örökké tart. A betegség oly meglepően jött, mint a váratlan vihar. A halál, nagy ritkán, oly csodálkozást keltett, mint a vas­tag hóbunda, amely reggelre kelve, betakarta a tegnapi tájképet. Ám a halottak sem látszottak örökre elmenni. Csak egy kicsit félreálltak, megengedték, hogy örököljenek utánuk, osztozkodjanak maradékaik, s életük történetét apróra megbeszélhessék az élők. Elmentek, lepihen­ni egy kissé. Bizonyos, hogy húsz-harminc esztendő múlva visszatér­nek, miután jól kinyugodták magukat. S elölről kezdik az egész életet. Legalább ezt dalolta a tücsök nyárvégi estéken.” (Krúdy Gyula)