„A sok nem helyett szükségünk lenne valamire, amire végre igent mondunk. Nem megkérdőjelezni, hanem állítani. Legalább önmagunkat” – írja Berettyán Nándor színész, a Karinthy Színház művészeti igazgatója.

A teljes írást itt érheti el.

A Mandiner vendégszerzőjeként arról értekezik, hogy a nyugati világban civilizációs, szellemi válság van és az ennek kapcsán létrejövő szorongásunkkal „a hatalmak és ideológiák harcai között” „kellene végre valamit kezdeni”.

„A nyugati civilizáció a gyarmatosítás, majd a globalizáció által meghódította a világot. A történelem persze párhuzamosságok mentén alakul, de a fő irány az, hogy az elmúlt 2500 évet kulturálisan, tudományosan, hatalmilag a nyugat határozta meg. A mi civilizációnk a Római Birodalom hagyatékára építve a hódítás civilizációja. Ez ütközött ki az összes hódítón, így sajátítottuk ki az amerikai és ausztrál kontinenst, így gyarmatosítottuk Afrikát és Ázsiát, lerabolva erőforrásait. De a mélyére nézve a hódítás gondolata vezérli a profit- és növekedésorientált gazdaságot és a fejlődéselvű berendezkedést. Ismerjük Arisztotelész jóslatát, amiben arra figyelmeztette Nagy Sándort, hogy a hellenizáció következményeként véglegesen meg fog változni a görög kultúra. Hasonló a helyzet a modernkori globalizáció tekintetében is” – fogalmaz Berettyán.

„A Nyugat, úgy tűnik, elveszítette eredeti, tradicionális kultúráját. Miért baj ez? Miért ne születhetne ebből egy érvényes, új civilizáció? Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy ez bekövetkezhetne. A baj az, hogy az átalakulás során a Nyugat szellemi, alkotói potenciája elfogyott. Elfogyott az a teremtő képesség, ami korszakos, sőt örökké jelen idejűen érvényes alkotásokban manifesztálódott. A nyugati civilizáció ugyanis elveszítette metafizikai távlatát. Ennek az oka pedig az irónia. Nem, mint esztétikai kategória, hanem mint magatartási, világszemléleti alapállás: mint etika. Ha pedig iróniáról van szó, vissza kell lépnünk civilizációnk kezdő pontjához: Szókratészhoz. (…) Szókratésszel szakadt el először a gondolat a cselekvéstől, a tudás a felelősségtől. Más kultúrákban, ha valaki a tudás magasabb fokára lép, az sámán, varázsló, gyógyító, tanító, pap, törzsfőnök, mester lesz. Mit csinál tehát egy bölcs? Vagy kivonul a közösségből, vagy felelősséget vállal, éppen azért, mert ő van a tudás birtokában. (…) Néhány kitüntetett embert és pillanatot kivéve az elmúlt évszázadokban az értelmiségünk semmilyen kockázatot és felelősséget nem vállalt, ennek következtében mára nincs is semmiféle tekintélye” – állítja Berettyán Nándor, aki arról is ír, hogy „igazabbnak” tartja Petőfi Talpra magyarját, mint Szókratész bármelyik érvét.

berettyán szerint senki sem fog kevésbe szorongani azok ismeretétől, legyenek bármilyen lenyűgöző intellektuális építmények: „Cicero szerint az irónia a nagyvárosi lét jellemzője. Szókratész lényegében sosem hagyta el Athént, hiszen a városon kívül senki nem értette volna őt. A fájó szétszakítottság, ami a nagyvárosok és a vidék között fennáll, szintén ebben gyökerezik. Jelenünket az irónia és a metafizika harcában kell vizsgálnunk. Az irónia önmagában gátolja a szellemi megújulást és öntisztulást, mert nem termékeny. A kritikai gondolkodással nem az a baj, hogy adott esetben akár nem igaz és nem érvényes, hanem az, amikor azt hazudja önmagának, hogy a kritika önmagában teljesítmény. A kritika lehet az alkotómunka kiindulópontja, de ha nem lép önmagán túl, nem csak meddővé, hanem destruktívvá válik” – fogalmaz a színész.

„Szükségünk van a metafizikára, mert ez az ember absztrakciós ösztönét és vágyát elégíti ki, azt, amitől emberek vagyunk. Ha nincs metafizikánk, nem adunk helyet a teremtésnek. Ide kell visszatalálnia Európának, ezt kell értenünk hazánkban is, ez a szemlélet tudja megújítani a kultúrát, és ez az, aminek belátása talán feloldhatja a színházi világ konfliktusait is” – véli a színész.