Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató: „A tényleges színházi tartalom közös gyerek”

    2021. január 11., hétfő 11:13

    Magyarország legfiatalabb színházigazgatója és messze földről jött. Berzsenyi Bellaagh Ádámot a Magyar Narancs kérdezte. Lapszemle.

    A teljes riport a Magyar Narancsban olvasható.

    A kérdésre, nem érzi-e magát ufónak emiatt, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója elmondta: „Egy kicsit igen. Stockholmban jártam középiskolába, 2008-ban kaptam rendezői diplomát a londoni Drama Centerben, és utána jöttem haza a diplomarendezésemre. Jártam az SZFE-re vendéghallgatóként egy évig Babarczy László rendezői osztályába, ahol megismerhettem a kortársaimat. 2013-ban lettem Budaörsön művészeti vezető, Frigyesi András igazgató hívására, aki épp váltotta a korábbi vezetést. A Budaörsi Játékszínt átnevezték Budaörsi Latinovits Színházra, és teljes profilváltást hajtottunk végre. A harmadik évtől lett állandó társulat, és az ötödik év végére már eléggé látható volt, hogy milyen irányba akarunk továbbmenni.”

    Budaörsi Latinovits Színház igazgatója arról is beszélt, fontos számára a társulatépítés, s nem színdarabot választ, hanem rendezőt, akinek tetszenek a művészi elképzelései. „Igazgatóként jogi értelemben én vagyok a felelős mindenért, de a tényleges színházi tartalom közös gyerek” – vallotta.

    Annak kapcsán, hogy miként sikerült megszoknia az itthoni színházi kultúrát, kifejtette: „Küzdelmes, és van, hogy megdöbbentő, de úgy fogom fel, hogy kirándulok. Egészen más dolgok a fontosak, más kvalitások, rendezőként is, vezetőként is. Ugyanakkor érezni, ahogy átalakul a társadalom, például a metoo mozgalom kapcsán. Persze különös, hogy amit ma itt újdonságként olvasok különböző haladó szellemű fórumokon családról, bevándorlókról, integrációról, vagy épp arról, hogy mi a rendező dolga a színházban, az 2000-ben Svédországban már alapvető volt.”

    A járványról szólva úgy fogalmazott, lélekölő időszak ez minden színházi embernek, de az online csatornákat megpróbálják maximálisan kihasználni.

    A teljes riport a Magyar Narancsban olvasható.

    Magyar Narancs 2021.01.07 – 46. oldal

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram