KulisszaMácsai PálForgács PéterRadnay CsillaPokorny LiaBereményi Géza
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 27., szerda

    „Olaj legyek a fogaskeréken…” – Beszélgetés Kosik Anitával

    2020. április 4., szombat 07:00

    Kosik Anita idén augusztusban épp hetedik esztendeje a Móricz Zsigmond Színház tagja; saját elmondása szerint itt érte el „színészi nagykorúságát”.

    Az elmúlt hetek kényszerpihenője nem könnyű egy ilyen intenzíven élő személyiségnek, de ugyanakkor lehet a számvetés ideje is. Múltról és jelenről kérdezte Sediányszky Nóra, némi kitekintéssel a jövőre.

    Kosik Anita

    Az interjú elsőként a Nyíregyháza.hu oldalon jelent meg.

    – Hogy értékeled az elmúlt hét évet, mit adott neked ez az időszak?

    – Most? Stabilitást. Számítanak rám, ez jó, de mivel nincs szükség az erőtartalékaimra, elkezdtem a magam útját járni. Önismereti munkát végzek szakadatlan.  Képezem magam énekesként, táncosként is a szabadidőmben, és lett egy tanítványom, akivel a felvételire  készülünk  minden lehetséges módon. Nyaranta kamaszokat táboroztatok, ami óriási felelősség, és csodálatos lehetőség a fejlődésre nekem is. Még rendeztem is,  felolvasószínházakat! Életemben először próbáltam párhuzamosan két helyen idén! Aztán… az embereket jelenti. Néhány kollégám a barátom lett. A legkedvesebb barátom pedig a férjem. Értük hálás vagyok. Szóval, összegezve az elmúlt időszakot: felnőtt színész lettem, aki képes továbbadni azt, amit tud, és sokkal inkább képes befogadni azt, ami körülveszi.

    – Melyek voltak a legkedvesebb szerepeid, mire emlékszel vissza a legszívesebben?

    – Rögtön az első! Magdó az Énekes madárban az egyetlen naiva szerepem eddig, és hát lássuk be, nem lesz már több ilyen. Ott dőlt el, hogy mégis színész leszek, nem vadakat terelő juhász. Milyen kedves, milyen erős lány! Aztán a Hair – ebben a próbafolyamatban tanultam meg nem berekedni. Velma Kelly a Chicagóban – na igen, ez az enyém, az első másodperctől tudtam. Néha megkérdem  magamtól: mit tenne Velma? …És néha meg is fogadom. Bennem él, a részemmé lett, ahogy Carmen is, bár õ eggyel félelmetesebb nő. Vagy kettővel. Egyedül dolgozni, egérutakon osonni, irányítani az utolsó pillanatig, és a legvégén mégis feladni, ez õ. És a Delila. Nem tudom, láthatja-e valaha a nyíregyházi közönség Marianne-t. Tartozom neki annyival, hogy megmutassam, amit megéreztem ebből az esendő, finom, végtelenül zseniális nőből.

    Kosik Anita / Fotó: Juhász Éva

    – Nem egyszerű napokat élünk most. Szerinted mi ilyenkor a legfontosabb? Mit tehet egy színész a közösségért?

    – A legfontosabb fizikailag távol, mentálisan-érzelmileg közel kerülni, vagy közel maradni. A szakmánk döntő része a kommunikáció, ezen a területen segíthetünk az akadályok elgördítésében. Sokan olvasnak már fel – én is csatlakoztam a Minden napra egy mese csoporthoz Facebookon –, illetve a színház oldalán rendszeresen 7 óra 7 perckor megosztunk néhány bátorító, együttérző gondolatot a nézőkkel. Láttam maszkvarró csoportokat, illetve időseknek gyógyszert és élelmet szállító kezdeményezéseket is. Nagyon jó, hogy megkérdezted, mert most eszembe jutott, egy csomó embernek nincs internete, és milyen klassz lenne, ha mondjuk telefonon olvasnék fel akár mesét gyerekeknek, akár egy egész könyvet az idősebbeknek. Utánajárok!

    Hair / Fotó: Harsányi Zoltán

    – Egy olyan aktivitástól vibráló embernek, mint te, nem lehet könnyű a jelenlegi időszak. Mivel töltöd a napjaidat?

    – Tomival egy hete pormacskákat kergetünk, vízkövet savazunk, kilincset hipózunk, ablakot suvickolunk, és sóval hintünk be minden gyanús fafelületet. Telefonon, neten tartjuk a kapcsolatot a családdal és a barátokkal – a nagymamámnak például elmeséltem, miként rángatom ki a park mellett lassan elhaladó autókból a sofőröket délutánonként, hogy egy padhoz szögezve monológokat süvöltözzek nekik. Felnevetett, majd hirtelen elöntötte a gyanú, hátha nem is viccelek. Nyitva hagytam a kérdést.

    Online tanulok különös dolgokat, például kovászt készíteni. A jóga- és a pilatesoktatóm is villámgyorsan alkalmazkodott a helyzethez, nem hagynak minket immun- és izomerősítés nélkül. Megpróbálok előre dolgozni a következő szerepeimen, amennyire csak lehet, hogy ha újraindul a színházi gépezet, olaj legyek a fogaskeréken, ne kavics. Tomival régóta vágytunk huzamosabb együttlétre – most aztán lehet naplementézni az erkélyen, meg ágyba kérni a reggelit. Aztán szerintem írok egy könyvet. Vagy közben.

    – Mit üzensz a nézőknek, akik most a megszokott módon nem lehetnek velünk?

    – Kedves nézők, maradjanak otthon, amíg lecseng a vírus. Remélem, hogy ugyanannyira hiányzunk önöknek, mint önök nekünk. Megígérjük, hogy csak akkor nyitunk ki, amikor már biztonságos – de akkor aztán ne hezitáljanak! Jöjjenek, jöjjenek, mert mi tárt kapukkal, óriási szeretettel és irgalmatlan játékkedvvel várjuk majd önöket! 

    Szerző: Sediánszky Nóra

    Az interjú elsőként a Nyíregyháza.hu oldalon jelent meg.
    Köszönet érte a szerzőnek és a Móricz Zsigmond Színháznak!

    - Színházi pillanatok az Instagramon -