„A mai napig tabunak számít, hogy egy nő megkérdőjelezze a gyerekvállalás fontosságát, vagy az, hogy a teherbeesés után feltegye magának a kérdést, szeretne-e egyáltalán anya lenni” – mondja Berzsenyi Bellaagh Ádám, akivel legújabb rendezése, a világhírű regényből készült Beszélnünk kell Kevinről kapcsán beszélgettünk néhány nappal az április 22-i bemutató előtt. 

Lionel Shriver amerikai írónő világhírű regénye a mai napig betonszilárd tabukat feszeget: a gyerekvállalás előtt álló nők félelmeit és az anyai szeretetre való képtelenséget. A regényből 2011-ben az Oscar-díjas Tilda Swinton és Ezra Miller főszereplésével készült film tovább növelte a könyv ismertségét, ám színdarabként való feldolgozására a budaörsi társulat vállalkozott elsőként. Az előadás tabudöngető őszinteséggel vall a nők anyasággal kapcsolatos ambivalens érzéseiről, valamint egy anyának (Pelsőczy Réka és Hartai Petra) a felnőttként tömeggyilkosságot elkövető fiához fűződő, kezdettől ellentmondásos viszonyáról, miközben arra keresi a választ, mi vezethetett a tragédiához.

Mikor találkoztál először Kevin történetével?

Lionel Shriver regényét Németh Nikolett, a színházunk dramaturgja ajánlotta a figyelmembe, akivel a Rekviem egy álomért című előadást csináltuk közösen legutóbb. Bár a történetet már ismertem, a könyvet úgy vettem a kezembe, hogy tudtam, szeretnék vele kezdeni valamit. Amikor olvastam, megpróbáltam elképzelni a színpadon. A könyvből készült filmet egyébként a mai napig nem láttam és a bemutatóig már nem is fogom megnézni.

A Beszélnünk kell Kevinről egy levélregény, amelyben Eva, az elbeszélő egyes szám első személyben meséli el életének a fia, Kevin megfoganásától a jelenig tartó időszakát. Mi jelentette számotokra a legnagyobb kihívást egy ennyire szubjektív szöveg színpadra adaptálásában? 

Az, hogy találjunk egy olyan színházi formát, ami ennek a levélregénynek az elbeszélőmódjáta leghitelesebben adja vissza. Nagyon fontos, hogy itt a könyv egyik szereplőjének a szemszögéből van láttatva minden. Egy regényben a szubjektív nézőpont nagyon jól tud érvényesülni, hiszen mindössze annyi kell hozzá, hogy a narrátor egyes szám első személyben fogalmazzon. A színházban viszont ahhoz vagyunk szokva, hogy egy objektív, külső nézőpontot követünk, tehát a nagy kérdés az volt számunkra, hogyan tudjuk a nő szubjektív élményein keresztül elmesélni ezt a történetet. 

Hogyan, milyen lépéseken keresztül jutottatok el a megoldáshoz? 

Amikor hozzáfogtunk a színpadi változat szövegkönyvének elkészítéséhez, még azt gondoltam, hogy konvencionális színházi színdarabbá lehet adaptálni ezt az anyagot, de ahogy haladtunk a szöveggel, egyre egyértelműbbé vált, hogy ebben a formában nem tudjuk megragadni az igazságát. Tehát hogy valamit helytelenül, rosszul láttatunk, ha azt gondoljuk, hogy ezt a történetet egy konvencionális dramaturgiájú színdarabba kell átültetni, mert akkor éppen a lényeg, a főszereplőnek, az anyának a szubjektív élménye vész el belőle. Hogy onnantól egy objektív színpadi valósággá válik az, ami a könyvben személyes benyomásként van leírva, mi pedig éppen ezt a személyességet akartuk megőrizni. Ezért jutottunk arra a döntésre, hogy egy sajátos elbeszélő dramaturgiát alkalmazunk.

Mi ez a sajátos elbeszélő dramaturgia?

A regénynek nagyon fontos szegmense, hogy ez egy visszaemlékezés, a főhős a cselekmény jelenidejében írja a leveleit. Innen tekint vissza és reflektál a múltbéli érzéseire, gondolataira, a férjével és a gyerekeivel való beszélgetéseire, különféle történésekre. Nagyon fontos volt számunkra, hogy ezt a két idősíkot és a két idősíkhoz tartozó cselekményszálakat párhuzamosan, egymás mellett tudjuk bemutatni. Tehát hogy valaki úgy meséljen a saját élményeiről, hogy közben meg is mutassuk azokat, mintha valaki visszamenne a múltba és reflektálna saját egykori önmagára. Innen jött az ötlet, hogy Evát, a főszereplőt két színésznő játssza, akik mindvégig egyszerre vannak jelen a színpadon.

A fiatal Evát Hartai Petra, a budaörsi társulat színésznője játssza, a visszaemlékező Evát pedig Pelsőczy Réka a Katona József Színházból. Az előkészületek mely pillanatában döntötted el, hogy Rékát hívod meg erre a szerepre? 

Ahogy olvastam a regényt, a legelejétől Réka volt a fejemben. Régóta dolgozunk együtt, három előadást rendezett eddig nálunk, és színésznőként is sokszor láttam már. Nyilvánvaló volt, hogy ebben az előadásban ő lesz az egyik Eva. 

Mi az, ami a leginkább izgatott téged ebben a történetben? 

Amellett, hogy van itt a fókuszban egy nagyon extrém történés, a Kevin által elkövetett sorozatgyilkosság és a fiú születésétől a tragédiáig vezető út, Eva visszaemlékezése valójában egy dilemmázás. Ez a történet számomra ugyanúgy szól magáról a gyerekvállalásról, mint Kevin sajátos személyiségéről, vagyis leginkább a két dolog összefüggéséről. Nagyon érdekelt, hogyan tudom megmutatni egy fiatal párnak a gyerekvállalással kapcsolatos kételyeit. Van egy olyan síkja a történetnek, ami azt igyekszik minél őszintébben körüljárni, hogy egy anya hogyan viszonyul a saját teherbeeséséhez, majd a gyereke megszületéséhez. Azt gondolom, hogy egy nő mindezzel kapcsolatos kétségei és negatív gondolatai jóval gyakoribbak lehetnek, mint ahogy erről beszélünk. Egész egyszerűen azért, mert a fogantatást és a szülést, a megszületést egyfajta pátosz veszi körül. Valahogy nem illik a félelmekről, rossz sugallatokról beszélni, mert ha netán ilyesmit érez vagy gondol egy nő, akkor azt gondoljuk, hogy nem jó anya, márpedig egy anya csak jó lehet, nem igaz?

Arra gondolsz, hogy a gyerekvállalás tabusítva van?

Igen, és sokkal több nő szenved a kibeszéletlenségtől, mint azt gondolni véljük. A mai napig tabunak számít, hogy egy nő megkérdőjelezze a gyerekvállalás fontosságát, vagy az, hogy a teherbeesés után feltegye magának a kérdést, szeretne-e egyáltalán anya lenni. Pedig a gyerekvállalás sokkal bonyolultabb dolog annál, minthogy az embernek ne legyenek vele kapcsolatban kétségei. Pláne, ha nem érzi azt, hogy magától jön az ösztön, aminek a nagykönyv szerint természetesnek kellene lennie. És ha nincs ott magától, akkor jön az önvád és az őrlődés. 

De azért szerencsére nem minden nem várt gyerekből lesz felnőve tömeggyilkos…

Persze, ez egy nagyon unikális történet, és hangsúlyozom, hogy fikció, hiszen Kevin egy szélsőségesen nehéz gyerek már egészen kicsi korától kezdve, akihez rettenetesen nehéz kapcsolódni. Végül pedig ebből a fiúból gyilkos válik. A főszereplő, Eva arra keresi a választ, mennyiben az ő hibája mindaz, ami történt. És arra, lehetséges-e, hogy a fia egyszerűen gonosz és kész.

Végül megtalálja a választ a kérdéseire? 

Az nem eldöntött a történetmesélő és a regényíró szempontjából, és ugyanígy nem célja az előadásnak sem, hogy ítélkezzen a szereplők felett. Sokkal inkább a történések elemzése a cél, és az, hogy a néző kapcsolódni tudjon a fenti dilemmákhoz, az anyaság, a gyerekhez való kötődés és a szülői felelősség kérdéséhez.

Kinek ajánlod ezt az előadást? 

Mindenkinek, akinek van anyja… (nevet) És mindenkinek, akinek van gyereke. Annak, akinek nincs gyereke, de szeretne és annak is, aki nem szeretne. Vagyis tulajdonképpen mindenkinek. 

Az interjút Zsigmond Nóra készítette.

Lionel Shriver / Beszélnünk kell Kevinről

Szereplők: Fröhlich Kristóf, Pelsőczy Réka, Hartai Petra, Ilyés Róbert, Böröndi Bence, Takács Katalin, Koós Boglárka eh. 
Rendezte: Berzsenyi Bellaagh Ádám
Bemutató: 2023. április 22.

További előadások: 
Április 30. 19.00 
Május 7., 15. 19.00 
Június 2., 11. 19.00