A teljes interjút ITT olvashatják.

A sorozatot először a genfi filmfesztiválon mutatták be, még tavaly ősszel. Arról szólva, hogyan fogadta a nemzetközi közönség, Szentgyörgyi Bálint elmondta: „Van egy környezetvédő szlogen: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. Olyan történetet szerettem volna írni, ami életszagú az itthoni közönségnek, de közben a magyar történelmet is kiviszi a nemzetközi piacra. Ezt a koncepciót párosítottam össze a karakterek szintjén a saját mondanivalómmal. Amikor kint voltunk Svájcban, a kifejezetten művészmozi-közönség megdöbbent, mert számukra a magyar film általában valami sötét, borongós, lassan hömpölygő történetet jelent, erre kaptak valamit, ami tele van színnel, humorral és ritmussal. Azon is meglepődtek, hogy ilyen volt a valóság a vasfüggöny mögött. Bennük eddig az a kép élt, hogy mi áldozatok voltunk, gyengék a szabadsághoz, most pedig azt látják, hogy ha kellett, bizony fasza gyerekek is tudtunk lenni.”

A szülei többnyire külföldön dolgoztak, így több országban is élt. A kérdésre miért döntött úgy, hogy mégis hazajön, az alkotó elmondta: „Minél távolabb kerültem Magyarországtól, annál jobban felerősödött bennem az érzés, hogy mennyire jó magyarnak lenni. Van valami a levegőben, egy megfoghatatlan érzés a fűszálak között vagy a népzenében, ami az első taktustól kezdve összetöri a szívemet.”

Arról is mesélt, milyen út vezetett odáig, hogy felhívta a HBO-t: „Rengeteg kudarc ért gyerekkoromban, az iskolarendszer nem jutalmazta azt, amiben jó voltam. Minden iskolában, ahová jártam, ab start én voltam a legrosszabb tanuló. Ha az adott nyelvben volt különbség tegezés és magázás között, év végére – a fegyelmi ügyeim miatt – a szüleim már biztosan tegeződtek az igazgatóval. Aztán ebbe belefáradtam, megfogtam és megfordítottam a sorsomat. De nagyon fontos, hogy nem egyedül, hanem a csapattal, amellyel a pilotot csináltuk. (…)
Nem végeztem filmes sulit, de nagyon akartam ezt az egészet. Ha világos a cél, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel, nincs alantas munka. Minden oda vezet, mindenből tanulsz. Voltam kopaszra borotvált fejjel statiszta Goda Krisztinánál, ablakról pucoltam a műhó maradványait karácsonyi reklám forgatásánál, vigyáztam statisztákra, voltam tolmács itthon forgatott külföldi produkciókban, pakoltam gyümölcsösrekeszeket a büfében. Mindent elvállaltam, hogy gyakorlatban tanulhassak, és ne egy osztályteremben magyarázzák el, mire jó egy polárszűrő vagy mi a különbség két lencse között. Problémás helyzeteket akartam látni, és az ország legnagyobb profijait a valóságban, ahogy kigondolkodják magukat olyan helyzetekből, amit egy forgatás teremt. Úgy éreztem, hogy van mondanivalóm, de a szakma zsargonját a gyakorlatban tanultam meg. Nagyon büszke vagyok rá, hogy jó légkör uralkodik azokban a produkciókban, amiket én viszek, és ez azért is van, mert voltam a perifériáján és alján is ennek a szakmának, és csak azokkal az emberekkel dolgozom, akik lefele is jó fejek. Bár már nem látom azt a fiút, aki ma a gyümölcsösrekeszt pakolja, viszont a köztünk lévő emberekről pontosan tudom, hogy tisztelettel bánnak vele.”

„Azt tanultam meg, ha terrort tartasz, csak annyit kapsz az emberektől, amennyit kérsz. Ha inspiráló légkört és igazi csapatot teremtesz, akkor egy egész csapatnyi ember keres megoldást mindenre, önmagát meghaladva. Száz inspirált, kreatív és motivált ember mindig jobbat fog létrehozni, mint egyetlen fékevesztett egó” – tette hozzá.

Szentgyörgyi Bálint azt is elárulta, beválogatták egy nagyon megtisztelő listára. Cannes sorozatszekciója minden évben kiválasztja az általuk legjobbnak ítélt negyven új hangú forgatókönyvírót, húsz franciát és húsz nemzetközit. Ez a The Canneseries Writers Club: „Az a megtiszteltetés érte, hogy engem is beválogattak, szóval négy napot kint fogok tölteni Cannes-ban, összezárva a másik 39 forgatókönyvíróval. Ez pedig épp egybeesik azzal a héttel, amikor kijön a sorozat. De nem bánom, mert kicsit kiszakadok ebből a közegből, és amikor visszajövök, valószínűleg már más fázisába érkezem az életemnek, mint amiben most vagyok, és ez izgalmas.”