gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 17., szerda

    Bezárhat a Spinoza Színház – “A rezsiügy volt az utolsó csepp”

    2022. augusztus 3., szerda 16:03

    Sándor Anna, a Spinoza alapító-tulajdonosának előzetes számításai szerint rezsiköltségük 175 százalékkal növekszik. Erről és arról is nyilatkozott az Indexnek, hogy magánszínházként nem számíthat arra, hogy a kerülettől vagy a fővárostól segítséget kapjon.

    20 éves a Spinoza Színház! / Fotó: Véner Orsolya

    A Spinoza Színház idén ünnepli 20. születésnapját, az ünnep mégsem felhőtlen. Sándor Anna az Indexnek így fogalmazott:

    Hitünk és szenvedélyünk maradt, magántőkénk azonban nincs több. Ami volt, azt mind beletettük már. A rezsiügy volt az utolsó csepp.

    A Spinoza jegyárai tizennyolc évig nem változtak, háromezer forint fölé sose mentek. Fontosnak tartották ugyanis a színház elérhetőségét, ezért ragaszkodtak az alacsony árakhoz. A járványhelyzet azonban emelésre kényszerítette a Spinozát, most próbáltak négyezer forint alatt maradni.

    A mostani helyzetben azonban 70 férőhely esetében ez már önmagában nem tud rentábilis lenni. Sándor Anna drámaian fogalmaz:  “Egyértelműen gondolkodunk nemcsak a téli, de azt követően a végleges bezáráson is. Nemcsak a rezsiköltségek, hanem a többi tényező áremelkedése miatt is. A rezsi miatt mindenki emeli az árait, ahogyan az adózási változások miatt is. Már a járványhelyzet okozta lezárások után is érezhető volt a változás, ami a nézők kultúrafogyasztását illeti. Erről a »luxusról« való lemondás lesz az első a most kezdődő időszakban. Ha valaki mégis áldozni tud erre, akkor kevesebbszer és kevesebbet. Márpedig minden fővárosi színház ugyanarra a nem túl nagy rétegre lő, aki még színházba jár. Ebben most életben maradni – nagy küzdés lesz. Ha egyáltalán érdemes…”

    Forrás és még több információ a színházak helyzetéről: Index

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram