Az Oltalom Karitatív Egyesület szolidaritási demonstrációt szervezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem elé pénteken. Itt hangzott el Bíró Kriszta színművész alábbi beszéde.

Azért állok itt, mert utálom, hogy itt kell állnom. Mert rettenetesen dühös vagyok. Nagyrészt ez az egyetem tett engem olyanná, amilyen most vagyok. Itt lettem felnőtt, érző, figyelő ember. Ide jár a gyerekem, akiért felelősséggel tartozom. Az ő mestere felmondott tegnap éjjel. Máté Gábor, respekt neked!

Büszke vagyok rátok, Színművészetis egyetemi polgárok, büszke vagyok rá, hogy számítotok rám. Ne féljetek.

Ámbédkar, Igazgyöngy, Wesley – Ne féljetek. Itt vagyunk, veletek vagyunk.

A SZOLIDARITÁST NEM LEHET ELVENNI.

CSAK PÉNZT LEHET ELVENNI.  

BÁTORSÁG. BÁTORNAK KELL LENNI. 

Most felolvasok egy részletet egy több, mint 100 éve íródott szövegből:

„Megmondatott a régieknek: művészetet a te fajtád és nemzeted érzéseiből csinálj – és a hazafiak mostanában teleszájjal kiáltják megint: minden igazi művészet nemzeti. Én pedig, aki nem azért jöttem, hogy a törvényt eltöröljem, hanem hogy azt betöltsem, azt mondom nektek: igaz, a művészethez való erőt abból a földből kaptad, amelyik kidobott magából – de a művészet nem az erő, hanem a mű, amit az erő létrehoz. A nemzeti elem eszköz lehetcsak – a mű mindig abszolút valami, és aki igazibb, jobb erőkkel indul, legföljebb több esélye lehet, hogy megközelíti ezt az abszolútumot. Mert nem azért adta neked a fekete föld a te szemed, hogy visszaforgatva lesüsd a földre, hanem hogy a kék és tiszta eget nézd vele, aminek nincsen határa, mint az országoknak. Örülj az erőknek, amiket útravalóul adott fajtád – de ne felejtsd el, hogy mire adta. A nemzeti földből felszívott nedveket nem muszáj okvetlenül piros-fehér-zöld pántlika alakjában kihúzni a szájadon, mint a csepűrágó. 

Keresd emberben az embert, művészetben pedig a művészetet – s annak megállapítását, hogy magyarul, magyarán kerested, bízd te csak rám s az utókorra – te akár ne is tudj róla. Ha szónok vagy s állasz a dobogón: adjon neked lelket és erőt a gondolat, amit közölni akarsz – s hogy kezed lendülete hogy segített közben s hangod ereje és szemed tüze milyen volt, míg beszéltél, mennyire benne volt a fajtád, a fajta összegyűjtött energiája – arról te ne tudj. Mert ha tudsz róla s akarsz tudni róla: bizony mondom neked, elvész a gondolat s marad a puszta gesztus, üres hang, hazug frázis. Éppen ezért, úgy tűnik nekem az olyan művész, aki dicsekszik vele, hogy ő alkotás közben sohase felejti el magyar mivoltát – mint az együgyű és ostoba ember, aki tenyerére ülve akarja megmérni magát súlyos-e – vagy mint a hazug és szemérmetlen, aki azt mondja: most alszom, nem hallom, mit beszélsz.”

KARINTHY FRIGYES: HAZÁM, ÉS „HAZÁM!” 

Bíró Kriszta beszéde szeptember 4-én hangzott el a Vas utcában.