„Este lesz a Mary Poppins 400. előadása a Madách Színházban. Most először a saját öltönyömben élem át ezt az estét, szorítva a kollegáimnak. Elbúcsúzom Bertitől, aki 9 éven át annyi csodában részesített engem” – írta közösségi oldalán Csonka András.

Csonka András 2016-ban egy Mary Poppins előadás előtt készített egy szelfivideót, amiben láthatjuk, mit él át a színész, mielőtt Berti színpadra lép, pontosabban egy londoni ház tetejére.

„Különös, izgalmas, szomorú de egyben mámorító érzés átélni ezt a búcsút, igen mámorító, mert elmondhatom, hogy megtörtént velem mindaz, ami holnaptól már emlék lesz. Büszke vagyok magamra, mert életemben először én tudtam meghozni egy olyan döntést, amibe persze kicsit belehalok, de most legalább nem halogattam, nem gyávultam el, nem söpörtem a szőnyeg alá a döntés terhét.

2019 decemberében én voltam az utolsó Berti, aki a pandémia előtt színpadra lépett a Poppins széria végén. Senki nem gondolta, hogy két teljes év szünet következik. Én viszont éreztem, hogy itt az alkalom szépen elbúcsúzni az előadástól, úgy, hogy sem bennem, sem a nézőben ne legyenek kérdőjelek, hogy vajon bírom-e még. Bírtam, imádtam, sőt a pandémia alatt a tetőteraszkoncerteken, amit Auksz Évivel adtunk, szintén megidézhettük Maryt és Bertit.

Januárban 57 éves leszek, és most már szorongást okozna, hogy képes leszek-e arra az energiára, amit a 8 perces táncszámok, a sztepp, a falonmászás megkövetel. Igenis léteznek álomszerepek. És ez az!

A történethez mindannyiunknak köze van, mindenki őriz valami emléket a könyvről, a filmről, a zenéről. Lélekemelően döbbenetes volt átélni, milyen hatással van mindez a nézőtéren ülő felnőttekre is. Soha nem lehetek elég hálás Szirtes Tamás igazgató úrnak, Tihanyi Ákos koreográfus barátomnak, hogy hittek bennem, amikor én még nem.

A színház teljes műszaki gárdája a szívem közepèben van, és persze a fodrász Melitől, a koreográfus assisztens Molnár Ferin át egészen az öltöztető Magdolnámig mindenki, aki a háttérben segíti ezt a csodát. A fantasztikus kollegákról, és tánckarról már nem is beszélve!

Elmondhatom, hogy világrekorder is vagyok, mert sehol a világon ezt a szerepet ebben a korban még nem játszották, (utánanéztem), hiszen már a bemutató idején is 48 éves voltam.

Szóval csakis mosolyogni van okom, ettől függetlenül biztosan könnyes lesz a holnap este. Aki pedig még nem látta az előadást, menjen és töltődjön lelkileg, érzelmileg, ebben a szemét világban nélkülözhetetlenek ezek az élmènyek! Hajrá kollegáim! Drága Mary, örökös rajongód és hódolód maradok, fogd meg a kezem, és most elrepülök majd Veled én is a keleti széllel…” – írta Facebook oldalán Csonka András.

A búcsú alkalmából visszaidézzük a bemutató idején készült interjúnkat Csonka Andrással:

„Nagyon különböző a három Berti?

Nyilván vannak a karakternek, olyan tulajdonságai, amelyeket mindannyiunknak meg kell jeleníteni. Bertiről nem igazán lehet eldönteni, hogy kicsoda – kéményseprő-e, vagy festő. Mindig megjelenik Mary körül, de nem derül ki, hogy milyen viszony fűzi hozzá. A fő, hogy Berti kissé megfoghatatlan lénye, játékossága, érzelmessége érzékelhetővé váljon. Ugyanakkor habitusban és alkatilag is teljesen különbözőek vagyunk, tehát elkerülhetetlen, hogy estéről estére más Bertit lássanak a nézők.

Miben különbözhet a „mi” Mary Poppinsunk, mint a világ különböző tájain bemutatott produkciók?

A New York-i előadásnál és minden klón-előadásnál, az angolnál, ausztrálnál, hollandnál ugyanolyan parókákat, sőt, ugyanolyan gombokat használnak –  a produkció egy kitűnően összeállított, óramű pontossággal működő gépezet. Szerintem van valami plusz, amit a magyar színházak mindig hozzá tudnak tenni egy-egy produkcióhoz – különösen a Madách, ahol olyan világhírű musicaleket mutattak már be, mint a Macskák vagy a Fantom- a színészek beleteszik a szívüket is a darabba, valami olyasmivel járulnak hozzá, aminek nem a pénzhez, a csillogó- villogó, atommeghajtású díszletelemekhez van köze. Az emberségüket próbálják beleadni az előadásba. Ezért is bízom abban, hogy a Madáchban is meg fog születni a varázslat – ezt mi már érzékeljük is, annak ellenére, hogy például a fényeket még mi sem láttuk.

Ha sikerünk lesz, ahhoz mindenképpen hozzájárul a darab koreográfusa Tihanyi Ákos is, aki hihetetlen profizmussal készített fel bennünket, kihozta belőlünk a maximumot. Ha egy szóval kéne őt jellemeznem, azt mondanám: zseni. Vagy itt van például Szirtes Tamás, akivel nagyon élvezem a munkát, bár először dolgozunk együtt. Lefegyverző, hogy a kisujjában van a szakma, az egész műfaj, hogy a szituációkat valóban kibontja, és nem csak a látványra koncentrál. Úgy prezentálja számunkra az elképzeléseit, hogy azok szinte láthatóvá válnak. Ő is szívvel dolgozik.

Maga a darab is erről szól, nem?

Igen, pont erről…

Izgultok?

Persze, érezzük, hogy nagy az elvárás a produkcióval szemben, mert ezt a történetet mindenki ismeri. Én például emlékszem arra, amikor régen, a Kossuth Rádióban, minden délelőtt Gábor Miklósolvasott fel a Csudálatos Mary-ből. Imádtam gyerekként a hangjátékokat és Gábor Miklóst is, a történet pedig nagyon izgatott. Aztán láttam a filmet, pár éve meg is vettem a jubileumi kiadást. A legnagyobb élményem a Mary Poppins-szal kapcsolatban pedig a new yorki előadás volt, amit most tavasszal láttunk: a székhez szegezett minket.  Hát… akkor már tudtam mi vár rám. (Nevet.)

2011 májusában vettem részt a castingon, most itt vagyok a premier előtt – eltelt több mint egy év. Ez idő alatt egy csomó görcsöt és félelmet tudtam magamba kinöveszteni, rettenetesen aggódom, hogy fog menni, hogy fogok megfelelni az új közegben. De időnként elmegyek pszichológushoz, és ő helyre tesz. Legutóbb azt mondta, az a baj velem, hogy a tüneteim foglalnak helyet a nézőtér első sorában, és nem ott kéne lenniük, hanem valahol leghátul. Sajnos igaza van… Viszont rájöttem, hogy sokat segít nekem az agykontroll, az autogén tréning is, az, ha olyan állapotba hozom magam, hogy képes legyek elhinni: megkaptam a szerepet, meg tudok birkózni vele, és valóban egyike vagyok a három színésznek, aki először alakíthatja Berti szerepét Magyarországon. Ez iszonyú nagy megtiszteltetés. Nekem külön öröm, hogy itt lehetek a Madáchban, ahol eddig nem játszottam.

Mik a nehézségei a szerepnek?

Nem könnyű hármas szereposztásban játszani, mert kevesebbet próbálhatok, mint amennyit szeretnék. Emellett igazodni kell a többiekhez is, de ez húzóerővel bír. Ha az egyikünk mutat valamit, ami végül beépülhet az előadásba, akkor azt a másiknak is be kell építenie, még akkor is, ha nem megy olyan könnyen. A többiekkel való együttműködés persze jó motiváció is arra, hogy megtanuljam azt, amit egyedül nem feltétlenül tennék meg. A Dávid és a Vajk egy jól összeszokott páros, hiszen évek óta együtt dolgoznak, ezért tartottam attól, be tudok-e illeszkedni úgy, hogy az nekik is jó legyen, meg nekem is, de úgy érzem sikerült.

Hogy bírod szusszal a próbákat?

Arra gondolsz, hogy megy a falon mászás és a rengeteg tánc porckorongsérvvel? Nem vészes… Tudom mi az, amit nem lehet, amit nem tudok megcsinálni, tudom, hogy hol a határ. Isten megsegített azzal, hogy eddig semmi sem okozott gondot, végig bírtam a próbaidőszakot. Megnyugodtam, amikor először fölmentünk a plafonra – láttam, hogy nem lesz probléma. Bevallom őszintén, életemben nem végeztem annyi háttérmunkát, egy szerephez sem, mint ehhez. Eleve handicappel indultam: a castingon közöltem, hogy nem tudok szteppelni, soha életemben nem szteppeltem. Mondták, nem baj, majd megtanulsz. Persze a Dávid, a Vajk, a Szonja már szteppelt. Tehát azt tudtuk csinálni, hogy Andikával (Mahó Andrea), vagy Andika nélkül, vasárnap reggelente, amikor mindenki békésen aludt, eljártam sztepp-felkészítésre. Emellett eljártam a szomszéd atlétikai pályára futni, újra elkezdtem úszni. Megpróbáltam magam olyan fizikai állapotba hozni, hogy egyáltalán ez a szerep szóba jöhessen. Kemény felkészülésen vagyok túl, de remélem, hogy amikor itt lesz már a közönség, és felcsendül a taps, akkor kiderül, hogy minden, de minden másodperc fáradság megérte.”

Szerző: Kodova Michaela

Forrás: Csonka András, Színház Online / Színház.hu