Kétféle ember, kétféle színész, de ugyanaz a tiszta ragyogás. Tóth Ildikót és Waskovics Andreát kérdezte a Nők Lapja annak kapcsán, hogy mindketten eljátszották a szerelmes kiscselédet Molnár Ferenc Üvegcipő című drámájában, 25 év különbséggel – Ildikó az Új Színházban (már Újszínház), Andrea a Vígben.

A teljes interjú a Nők Lapja Tél kiadásában olvasható. 2023.12.06 – 34,35,36,37,38,39. oldal

A kérdésre, emlékszik-e még a mondatra: „Én vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten…”, Tóth Ildikó elmondta: „Vannak mondatok, amelyek irodalmi szállóigévé válnak. Nagyon szeretem Molnár Ferenc darabjának költői nyelvét. Keveredik az egykori pesti szlenggel, és ez valami különös bájt kölcsönöz annak, aki kiejti a száján. Ismerős volt már, mire Irmát játszottam, mert korábban a Radnóti Színházban Szép Ernő Vőlegény című drámáját adtuk elő, és az is a múlt század tízes éveiben játszódik. Amikor 1997-ben az Újszínházban Ács János megrendezte az Üvegcipőt, visszaköszöntek a szavak. Egyébként is mesélős családban nőttem fel, anyukám maga is nagy szóalkotó, ha valami nem jut eszébe, azonnal kitalál valami újat helyette. A magyar nyelv gyönyörű és rendkívül gazdag.”

Arról szólva Neki okozott-e nehézséget a régies stílus, Andrea elárulta:
„Szeretem a végletes dolgokat. Attól még lehet törékeny az ember lelke. Én kifejezetten élvezem az Üvegcipő nyelvezetét. Felszabadít. Jólesik kiejteni ezeket a szavakat, és azokat az örök emberi igazságokat, amelyeket Irma szájába ad az író. Felemelő érzés belekerülni a darab költői világába és visszarepülni a múltba, miközben a szerelem, mint érzés, annak minden szélsőséges állapotával, jelen idejű.”

A színészek arról is vallottak, mit éreztek, amikor megkapták a szerepet:
„Azt, hogy ez most telibe talált. Filmen is, színházban is fontos, hogy az ember a kinézetével, az alkatával, csupán az adottságaival, amelyeket a Jóistentől kapott, hordozzon valami tartalmat, de ha ez a tartalom még össze is vág a karakterrel, amit el kell játszania, az óriási könnyebbség. Nekem nem kellett külön megdolgoznom azért, hogy a nézőkkel elhitessem, Irma vagyok” – mesélte Tóth Ildikó, aki díjat is kapott az alakításért a POSZT- on.

Andit a Vígben esténként ezer ember nézi, még a csilláron is lógnak. Arról szólva, miben látja a sikere titkát, kifejtette:
„(…) Nem szoktam azon gondolkodni, mi a siker titka. Azt hiszem, akkor másról szólna a színház, mint amiről nekem szólnia kell. Azt még elárulom, hogy nagyon szoktam izgulni előadások előtt, a többiek sokszor viccelődnek is rajtam: „Ne már, Andi…!” Számomra azonban óriási a tétje annak, hogy színpadra léphetek, minden előadáson a nulláról indulok.”

Tóth Ildikó szerint bízni kell a szerepben, mert ha jól van megírva, akkor a törvényszerűségei érvényesülni fognak? „El se kell játszani, egyszer csak élni fog. A törvényszerűségeket azonban fel kell fedezni! Ha megtalálod őket, akár szembe is mehetsz velük, úgyse tudod átírni őket. És ha ezt átszűröd a saját egyéniségeden, és hozzáteszed a konkrétumokat, hogy te hogyan viselkednél a különböző szituációkban, mit mondanál, hogy döntenél, ezekből meg fog születni valami különleges és egyszeri. És azt senki más nem tudja úgy eljátszani, csak te!”

„Soha nem volt aktuálisabb ez az előadás, mint most. Nem vállalhatod fel az érzelmeidet, mert azonnal kicikiznek érte, a közösségi oldalakon, a hátad mögött, bárhol. És minden mást jelent, mint ami valójában. „Hinni valamiben azt jelenti, hülye vagy, az óvatos azt, hogy gyönge, az együttérzést elfogadni meg azt, hogy nem vagy képes egyedül megállni a lábadon.” A 3Tél című előadásból idéztem, amit idén ősszel mutattunk be a Radnóti Színházban. És az Üvegcipő is hordozza ezt az üzenetet” – tette hozzá Tóth Ildikó.

A teljes interjú a Nők Lapja Tél kiadásában olvasható. 2023.12.06 – 34,35,36,37,38,39. oldal