“Bízunk a fiatalokban” – Mácsai Pál, Hegedűs D. Géza és Zsámbéki Gábor válaszolt

Az erősen elképzelt néző színháza − avagy színház járvány idején és aztán címmel rendezett online beszélgetést a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Mácsai Pál, Hegedűs D. Géza és Zsámbéki Gábor találkozásáról a Népszava számolt be.

– Ismét bebizonyosodott, hogy a válság képes előre is mozdítani. Megjelent a stream, ugyanakkor kíváncsiak lettünk ismét egymásra. De a falakat is megtapasztaltuk, érzékelhettük, hogy meddig tudunk elmenni. Összességében egy nyomasztó, deprimáló, felzaklató és részben inspiráló év van mögöttünk és reméljük, hogy már csak hónapok előttünk – fogalmazott Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója csütörtök este.

Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház volt igazgatója, alapítója arról beszélt, hogy az utóbbi 50-60 évben nemzetközi szinten elindult egy bátrabb kísérlet a hagyományos színházcsinálás eszközeinek a megújítására.

Szerinte nálunk pedig a 40-es évek államosítása után most zajlik egy jelentős strukturális átalakítás. Úgy látja, ezzel együtt jár, hogy gyengülnek az állandó társulatok, az üzleti célú színház jelenléte túlzóvá válik. Előre törnek a politikai és az ideológia szempontok. Ez a tendencia bizonyos folyamatokat elfojt, lefékez, leállít.

Mácsai Pál szerint ez az ideológiai egységesítés viszonylag új jelenség, és a színház törvény átalakításával vésetett kőbe. Úgy vélte, a finanszírozás gyeplőjén centrálissá váltak az esztétikai elvárások is.

Hegedűs D. Géza színész, rendező azt vetette fel, hogy egyre nagyobb a kulturális szegénység, vagyis egyre mélyebb a szakadék a néző és egy adott színházi műhely között, ezt kellene gúzsba kötés helyett, feloldania a központi adminisztrációnak.

Mindannyian a fiatalokban bíznak, akik most sok mindenen átestek, de ezáltal többet fognak tudni az életről. 

A beszélgetést moderálta: FERENCZ GYŐZŐ.
A felvétel 2021. április 8-án készült.

A teljes beszámoló ITT olvasható.