Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Blahó Gergely a legjobb színész lett Izmirben

    2024. január 29., hétfő 11:10

    Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő a trieszti fesztiválról négy trófeát is elhozott, míg Az unokát és a Larry-t a törökországi Izmir nemzetközi filmfesztiválján díjazták.

    Két nemzetközi filmfesztivál is magyar sikerekkel zárult a hétvégén. Az Elfogy a levegő a 35. alkalommal megrendezett trieszti filmfesztiválon, mely a közép-európai filmesek tekintélyes filmszakmai fóruma is egyben, a közönségdíj mellett a Cineuropa és a Central European Initiative zsűrijének díját is megkapta a versenyprogram legjobb játékfilmjeként. Krasznahorkai Ágnest a film főszerepében nyújtott alakításáért elismerő oklevéllel méltatta a nemzetközi szakmai zsűri.

    Moldovai Katalin első mozifilmje, az Elfogy a levegő a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával valósult meg, forgatókönyvét a rendező Palóczi Zitával közösen írta. A nagy presztízsű torontói fesztiválon tartott tavalyi világpremierje óta nagy sikerrel szerepel a seregszemléken, Varsóban, a franciaországi Arras-ban, Thesszalonikiben és legutóbb Mannheimben is rangos díjakkal ismerték el. Moldovai Katalin személyesen vette át a díjakat a hétvégén Triesztben.

    Blahó Gergelyt, az Oscar-díjas Deák Kristóf rendezésében készült Az unoka című bűnügyi thrillerbe oltott felnövés-történet főszerepéért, a legjobb színész díjával jutalmazta az Izmirben megrendezett Balkán Panoráma filmfesztivál zsűrije. A rendező és Nina Kov forgatókönyvéből készült alkotást Brüsszelben, Los Angeles-ben, Portóban és a Stony Brooke filmfesztiválon is díjazták korábban.

    Bernáth Szilárdot Larry című első mozifilmjéért tüntették ki a legjobb rendező díjával Izmirben. Egy borsodi fiatal felkavaró története a Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs főszereplésével készült mozifilm, melyből nagy fesztiválkedvenc lett. Cottbus-ból, Skopjéból, a Riviera filmfesztiválról és Luxemburgból is fontos díjakat hozott el a közelmúltban.

    Az unoka és a Larry jelenleg is nézhető a Filmio kínálatában, az Elfogy a levegő pedig február 2-tól lesz elérhető a streaming platformon.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram