gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Blaskó Bori táncművész: „A színház egy mese, egy menekülés”

    2021. július 26., hétfő 10:07

    A táncművész-koreográfussal új darabja, a Hesszelők kapcsán beszélgetett a Kultúrpart.

    Blaskó Borbála koreográfus rendezte a Caryl Churchill Az Iglic című drámája nyomán Cseh Dávid adaptációjában és újrafordításában készült Hesszelők című mozgásszínházi előadást. A Staféta-nyertes darab bemutatójára a Bethlen Téri Színházban került sor.

    „Mint művész, sokkal jobban foglalkoztat az a folyamat, amikor az ember tudja ugyan, hogy mit akar csinálni, de egyszer csak jön egy érzet, egy megmagyarázhatatlan külső, negatív erő, amitől felborul az ember tudatossága, elindul a bizonytalanság, önmagam marcangolása és megkérdőjelezése, tehát egy örökös küzdelem a démonainkkal. Folyamatos ambivalenciával éljük az életünket, aztán ez hol gyengül, hol megint felerősödik, de sokszor jelen van az ember mindennapjaiban a saját démonjaival, komplexusaival való harc és vitatkozás. Ebbe az irányba próbálom terelni az előadásunkat is” – nyilatkozott korábban egy interjúban.

    A fenti videó az új alkotásról készült a Kultúrpart jóvoltából.

    Játsszák: Simkó Katalin, Stork Natasa, Sipos Vera valamint a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium diákjai

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram