Az egyik legnagyobb magyar színész, a Nemzet Művésze, a Kossuth-díjas Blaskó Péter beszél az Origónak fantasztikus sikereiről, családjáról, egy különleges előadásról és arról is, hogy milyen viszonyba került Alföldi Róberttel.
Az interjúban szó esik lányával és autista fiával való közös előadásáról, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán című darabról, amely a jövő évadtól a Nemzeti Színházban lesz repertoáron.
Szilléry Éva arról is kérdezte a művészt, miként fedezték fel, hogy autizmussal él és miként fogadták a diagnózist 30 éve. Szó esett korábbi, miskolci Peer Gynt-jéről és arról is miként érintette, hogy a Nemzeti Színházban játszott Lear királya után fél évvel ismét műsorra került a darab Alföldi Róbert vezetése alatt, Gothár Péter rendezésében.
Blaskó Péter saját bevallása szerint visszaszorított helyzetben volt a megújuló Nemzetiben, de utólag nem érti, miért nem lázadt, bontott szerződést vagy borogatott asztalt, de belülről nem érezte a késztetést: “A vége felé csitult ez a helyzet, visszaállt a régi rend és akkor játszottam Harpagont a Fösvényben, az Úr szerepét Az ember tragédiájában, nagybácsit a Sirályban, meg Luther Mártont a Lócsiszár virágvasárnapjában.”
A kérdésre, mennyiben foglalkoztatja az öregedés gondolata, azt felelte: “Hetven felé már az embert jobban foglalkoztatja a számvetés, a kérdés, hogy mit csináltam jól vagy rosszul és hogy mit csinálnék másképp. Engem foglalkoztat az elmúlás és a felelősségérzet is dolgozik bennem, a felvetés, hogy mi lesz a családdal, mi lesz, ha én nem leszek. (…) Lehet, hogy a test megöregszik, de a lélek fiatal marad – ugyanolyan szenvedéllyel tud szeretni, mint fiatalkorában. Erről szól majd az előadás, Hubay Miklós, Ők tudják, mi a szerelem című darabja, amire készülök. (…) A nyáron tanulni, tanulni, tanulni kell ennek a szenvedélyes Berlioznak a szerepét.”
A francia romantikus zeneszerző, Berlioz élete alkonyán felkeresi gyermekkori szerelmét, Dubeoef Estellát, és meg akarja szöktetni családja köréből a tisztes nagymamát. Felidézik az ifjúkori szenvedélyt, amit korábban a konvenciókhoz igazodva mélyen eltemettek magukban. De sohasem késő „megállítani az időt”, az igaz szerelem kortalanul ott él mindenkiben, csak bátorság kell megélni azt. Hubay a darab mottójául Weöres Sándor Boldogság című verséből választott részletet: „Vének leszünk és ráncosak, // de szívünkben virágosak. // Nagy felhő-hintánk csupa láng…”
Forrás: Origo, Nemzeti Színház, Színház Online