A Rómeó és Júliában felejthetetlen Lőrinc barátként, a Macskajátékban szerelmes, idősödő operaénekesként, az Ők tudják, mi a szerelem című előadásban pedig végtelenül szívszorító, idős hősszerelmesként. Blaskó Pétert, a Nemzeti Színház művészét kérdezte az Origo oldalán Vági Barbara.
Arról szólva, hogy megijesztette a nézőt, hogy ősszel egyik pillanatról a másikra elmaradtak az előadásai, Blaskó Péter elmondta: „Én is megijedtem. Hirtelen lettem rosszul és kórházba kerültem. Az orvosok azt mondták, hogy pihennem kell, nyugalomra van szükségem. Szálljak ki egy kicsit a mókuskerékből. Így lehetőséget kaptam arra, hogy átgondoljam, mi történt eddig az életemben és mi várható ezután. Hogyan kellene okosabban élni, hogy ne történjen meg újra a baj. Visszagondolva rájöttem, hogy 1968-ban voltam másodéves a főiskolán és azóta dolgozom.” Blaskó Péter azt is elárulta, Vidnyánszky Attila a betegsége idején is úgy segítette, mint egy jóbarát.
Azt is hozzátette: „Mindig mosolygok, amikor az orvosok azt mondják: egy dologra vigyázzon, kerülje a stresszt. Ez ugyanis szinte lehetetlen. Amint az ember kilép a lakásból, ráömlik a stressz. Nem lehet elkerülni. Ezen a pályán meg különösen nem. (…) Az orvosi, ápolói munka nagyon nagy felelősség, ott az élet vagy a halál a tét és úgy láttam, ez nekik a rengeteg munka mellett elhivatottság, önfeláldozás. Megható volt ez az odafigyelés, hálásan köszönöm nekik” – fogalmazott Blaskó Péter, aki arról is beszélt, a sok üzenetért is hálás, amit a nézőktől kapott.
Annak kapcsán, hogy az évad végéig a legtöbb előadására nem lehet jegyet kapni, úgy fogalmazott: „Szerencsére szeretik a nézők a Rómeót, a Macskajátékot és az Ők tudják, mi a szerelem című előadást is. Ezek mind öröm-szerepek. Dédelgetem őket, és boldog lennék, ha még gyakrabban játszhatnánk. (…) Azt érzem, hogy most a Nemzeti Színházban a helyemen vagyok.”
Blaskó Péter arról is beszélt, meglátása szerint a színésznek az a dolga, hogy emléket hagyjon a szerepe által, hogy a néző vigyen haza magával valamit a darabból; egy érzést, gondolatot: „A színház egy varázslat, egy csoda, és boldog vagyok, hogy színpadon lehetek, hogy átadhatok a nézőnek valamit, és a szerepeim által nyomot hagyok a szívükben – mint ahogy a közönség is nyomot hagy az én szívemben. (…) Nyilván voltak ballépéseim, vargabetűim, de szakmai szempontból volt bennem valamiféle műszer, amikor megéreztem, hogy most váltani kell. Tovább kell lépni. Sokan kérdezték tőlem, hogy annak idején miért hagytam ott hét év után a Katona József Színházat. Pontosan azért, mert az a műszer jelzett, hogy a Katona már nem az, ami régen volt. Repedezik. Sokan elmentek, az előadások sem voltak már olyanok, mint azelőtt. Hozzátéve, hogy színész életem legnagyszerűbb, felejthetetlen időszaka volt.”
A riportban a kérdező összeköti azt a gesztust, hogy Blaskó Péter nem vette át Gyurcsány Ferenctől a Kossuth-díjat és azt a tényt, hogy Alföldi Róbert vezetése alatt kevesebb, kisebb szerepeket játszott a Nemzetiben. Ennek kapcsán Blaskó úgy nyilatkozik: „Volt bennem egy furcsa érzés, hogy én most büntetésben vagyok. De tudtam azt is, hogy ezt a büntetést vállalom, hiszen azt is vállaltam, hogy visszaadtam a kossuth-díjat. Ha pedig ezt megtettem, és nyilvánosan meg is indokoltam, hogy miért döntöttem így, akkor felemelt fejjel viselem a büntetést is.
Megkérdeztem az igazgatótól akkor, hogy miért nem játszom én olyan szerepeket, amelyek nekem valók? Azt válaszolta, hogy nincsenek most ilyen szerepek. Sok álmatlan éjszakám volt, ezt bevallom. Maradjak, vagy menjek? Végül maradtam…”