gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Bödőcs Tibor: „Lehet, hogy jövőre jelentkezem az SZFE-re”

    2020. november 27., péntek 11:51

    Bödőcs Tibor humoristát és írót az Élet és Irodalomnak adott interjútjában, arról is kérdezték, hogy került annak idején az ELTE magyar szakára. Ennek kapcsán az SZFE ügye is szóba került.

    A komikus azt felelte:

    Pestre akartam kerülni a színház és/vagy a kabaré közelébe. Mivel a Színművészetire nem vettek fel, erre ez volt az utolsó esély. Jövőre már olyan szénaszagú, pirospozsgás, vidéki gyerekeket fognak csak felvenni, amilyen voltam. Lehet, hogy jelentkezem.

    Bödőcs beszélt arról is, Spiró György nehezményezte, hogy nem szerepelt az író Addig sem iszik című paródiakötetében. „Ami végül is bók.”

    Bödőcs az író előző rendszerben, színházi közegben játszódó, elnyomásról és cenzúráról szóló regényéről szólva hozzátette, amúgy is lehetne most parodizálni Spirót, hiszen

    Az SZFE körüli tragikomédia Az Ikszek paródiájáért kiált!

    Bödőcs Tibor nemrég jelentette be a Korona kocsma elől jelentkezve: a járvány miatt márciusig szünetelteti fellépéseit.

    Forrás: ÉS, HVG

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram