„Rendezte: Bodolay” – ezt a kiírást negyven éven át lehetett olvasni számtalan színlapon, miközben Bodolay Géza dramaturgként, műfordítóként, egyetemi tanárként egyaránt tevékenykedett. 65. születésnapja alkalmából kérdezte a Kultúra.hu.

A kérdésre, életpályájának melyik időszaka a legkedvesebb a számára és miért, azt felelte:

„Az elmúlt 65 év. Tréfán kívül sem hagynék ki szívesen belőle semmit. Valószínűleg nagy szerencsém volt, de az is lehet, hogy örököltem apám szerencsés alkatát. Egy színházrendező igazi pályája pedig a rendezéseinek sora. A Szeged–Kecskemét–Budapest útvonalon oda-vissza többször haladhattam föl-le, s közben nagyon szép külhoni és külföldi kirándulások tarkították a jól ismert és állandóan változó útvonalakat: Kolozsvártól Krakkóig, Révkomáromtól Karlsruhéig.”

Munkássága során gyakran mondták róla, hogy szembemegy az elvárásokkal, és a véleményének kinyilvánítása fontosabb a sikernél, az elismerésnél. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „A siker különös fogalom, az igazán jó színház soha nem törődik vele, hanem elfogadja, ha mégis van. Ám nem ezzel az elszánással áll neki a föladatnak, hanem a közlés vágyával. Minden valamirevaló művészet ezzel a vággyal működött az elmúlt 150 évben, korábban meg leginkább a fenntartó mecénások elvárásai mozgatták olykor. A jobbak mindig kibújtak a megfelelési kényszerek béklyóiból.”

2019-től az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója. Arról szólva, milyen újításokat vezetett be az elmúlt években és milyen tervei vannak a jövőre nézve, kifejtette: „A múzeum legfőbb feladata a színvonal és a múlt őrzése a vártán. Mint említettem, igen sokat járkáltam kitűnő és gyakran félreeső múzeumokban is. A régi dolgokat nem megújítani, hanem megőrizni kell, hogy az utánunk érkezőknek ne kelljen ismét föltalálniuk a kereket. Persze ettől függetlenül is teszi ezt minden korosztály, a nagypapák mosolya mellett. Így van rendjén. Az persze valódi öröm lehet, ha a közös múltunk olyan részleteit is felmutathatjuk, melyeket a többség kevéssé ismer.”