Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Bodolay Géza az SZFE-ről: „Én csak azt próbálhatom meg, hogy utat készítek a fiataloknak”

    2020. december 11., péntek 08:53

    „A »Színház« szép kaland” – nyilatkozta nemrég. Bodolay Gézát arról is kérdezte a Magyar Hírlap, mikor kezdett érdeklődni a „Színház” iránt.

    “Édesapám már gimnáziumi tanárként folyamatos „drámapedagógiai foglalkozásokat” tartott diákjainak a hatvanas években, ez apró gyermekként bizonyosan nagy hatással volt rám. Nem lévén soha televíziónk – az elsőt én vettem később a családnak – moziba jártam kiskamaszkoromtól állandóan. Erre jött rá 14 éves koromtól Szentpéterváron (akkor még Leningrádban) a „Színház”. Aztán rövid budapesti tartózkodás után Berlinben folytatódott a kaland. Nagyon szerettem verset mondani, ugyanakkor nem vonzott az a lehetőség, hogy magam helyett valaki mást alakítsak. Nem akartam színész lenni. „Hanem mi akartál lenni, gézukám?” – kérdezte megbocsátó mosollyal egy egészen nagyszerű színész nemrég. „Fellini” – vágtam rá. Valószínűleg a korszak összes rendezője vagy Fellini akart lenni, vagy Bergman, esetleg Buñuel. A „Színház”-ról mindig azt gondoltam, hogy a forradalom, az ellenállás, a szabadság helyszíne. Hogy a képmutatásé, a hazudozásé, a talpnyalásé is gyakran, erre már a főiskolán kellett rájönnöm 1980 és 1984 között” – fejtette ki Bodolay Géza.

    Arról is faggatták, létezik-e konzervatív és liberális színház: “A „Színház” vagy jó, vagy nézhetetlen. Ennek is vannak árnyalatai: nagyon jó, de utálom, amiről meg akar győzni, vagy nagyon szép a szándék, de az eredmény sajnos szánalmas. Szeretjük a fekete-fehéret, de rengeteg a szürke, a különböző színekről nem is beszélve. Szeretem, hogy a „Színház” „politikus”, a Hamlet is az, ma is, ahogy az volt Dániától függetlenül már a londoni Globe-ban is. Más kérdés, hogy miképp űzik a „Színház”-on kívüli „politikát” kortársaink. Amikor ez közvetlenül, direkt módon gyalogol be a „Színház”-ba, az rettenetes. Mindegy, hogy a feudális, esetleg kapitális neogyönyört vagy éppen valamelyik pártalakulat vélt igazát akarja a közönsége fejébe sulykolni. A fő baj persze mindenkor az, hogy a „politikust” sokan összekeverik az „ideologikussal”.”

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének élére nemrég nevezte ki Novák Emil megbízott rektorhelyettes. Arról, hogy milyen elvek mentén szeretné megújítani a Színházművészeti Intézetet, annyit mondott: “A reformkort sokkal fiatalabb embereknek kell elhozniuk. Én csak azt próbálhatom meg, hogy utat készítek nekik, ameddig az optimizmusomból telik. Egyelőre az oktatókkal közösen kellene áttekintenünk az egyetem eddigi működését. Ez néhány napja megkezdődött.”

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram