Józsa BettinaKováts AdélGyabronka JózsefTrafóSzinetár Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 1., szerda
    banner_bigBanner4

    Bodor Johanna: “Soha nem lehet tudni, mit jelent egy jó szó a másik ember életében”

    2021. november 12., péntek 12:28

    A táncművész-koreográfusnak 2014-ben jelent meg és aratott zajos sikert Nem baj, majd megértem című önéletrajzi könyve, aminek a színpadi változatát az Orlai Produkció szeptember végén mutatta be. A regény főszereplője a 17 éves Johanna, aki balerinának készül és szülei javaslatára úgy dönt, névházasságot köt egy magyar férfival. Ceausescu nyolcvanas évekbeli Romániájában ez volt az egyik hivatalos útja annak, hogy egy család Magyarországra költözhessen. Az érettségi előtt álló lány karrierjét és a szerelmet is ennek a szent célnak rendeli alá. A színpadi adaptációt Szikszai Rémusz rendezésében, Bánfalvi Eszter, Kerekes Éva, Gyabronka József és Ötvös András közreműködésével játsszák a Jurányi Házban.Bodor Johanna Canjavec Juditnak nyilatkozott.

    A teljes interjú a FIDELIO-n olvasható.

    Szülei egy váratlan lehetőséget megragadva Magyarországon maradtak, ő pedig két évig élt egyedül Romániában. Ennek kapcsán Bodor Johanna többek közt azt mesélte: “Amikor színpadra került a mű és eljöttünk a házi főpróbáról, anyu azt mondta, tudtam, hogy téged ott hagyhatlak, mert ki fogod bírni. Apádról tudtam, hogy nem fogja. És ez érthető, mert apu már komoly karriert épített föl Romániában. Sokan támogatták, hogy továbbléphessen, de egy olyan embernek, aki mindig csak másoknak segített, nagyon nehéz volt segítséget kérnie. És hogyan tudsz úgy labdába rúgni, hogy közben a lányodat félted? Apa írói álneve azért lett Diurnus, hogy engem, aki Romániában maradtam, így védjen. Anyu pontosan tudta, ahhoz, hogy apu érvényesülni tudjon Magyarországon, támogatnia kell és mellette lennie.”

    Arról szólva, mit érzett, amikor színpadon látta viszont a történetét, elárulta: “Először kíváncsiság és nyitottság volt bennem. Hagytam, hogy fájjon. Hagytam, hogy emlékezzek. Hagytam, hogy megérintsen. Másodjára már inkább drukkerként néztem. Szurkoltam, hogy a színészek azt a kört fussák le, amit szerettek volna. Működésbe léptettem a színházi mivoltomat, hogy lássam, mi történik a darabbal, amikor nézők elé kerül. Mert ez nem rólam szól, hanem egy lenyomat arról a korról. Ez az én igaz történetem, de több annál, mint hogy itt vagyok és élek. (…) Ahogy sodor a politika és a törvények, úgy sodródsz te is. Amikor a legfrissebb afgán szörnyűséget nézed a tévében és látod, ahogy egy csecsemőt nyújtanak át egy vadidegen amerikai katonának, nem teszed föl a kérdést a szülőnek, felelősségteljes döntést hozott-e vagy sem. Az a tragédia sokkal súlyosabb, mint az enyém, és ott a bizonyíték, mit csinál velünk egy rosszul működő politikai rendszer.”

    Szinte sorsszerű, hogy élete első szerelme akkor teljesedhetett be, amikor már – titkon névházasságra készülve – nem élhette meg a boldogságot teljesen önfeledten. Majd a balettintézetet befejezve, a bukaresti Operaház akarta szerződtetni, ami minden balerina álma. De a névházasság miatt ezt a lehetőséget sem fogadhatta el jó lelkiismerettel – nem is tette. A felvetésre, miszerint ezek nagyon erős törések lehettek benne, kifejtette: “Az én vezérfonalam az akkori rendszer beszorítottságából született meg. Abból, hogy tudtam, mit lehet és mit nem. És ez fura módon, egyfajta biztonságot adott és segített megtalálni azokat a pontokat, ahol még kapok levegőt. Ebben benne volt a szüleim csomagja, a barátok tanácsai, az ösztönösségem, a kitartásom és adott esetben a furfangosságom is. Ebben a helyzetben a túlélés volt a fókusz. A férjem, Mertz Tibor (Jászai-díjas színművész – a szerk.) szokta mondani, hogy az tud íjjal jól célba lőni, aki nem az akadályokra, hanem a célra figyel. Azóta is, akármilyen nagy probléma van, minden esetben megkeresem azt a rést, ahol megtalálhatjuk a kiutat. És ha lehet, másokat is húzok magammal. (…) Elképesztő energiával törlöm az életemből azokat az eseményeket, amik nem kellenek, amiktől akár naponta föl tudnád akasztani magad. Ez akár felszínessé is tehetne, mert nem engedem magam mélyen bele ezekbe a dolgokba. A szeretteimet választom és az életet, valamint törekszem az érvényességre. Mert minden nap gyártjuk a múltunkat – és felelünk is érte.”

    Arról is beszélt, Mertz Tiborral nagyon szerencsés csillagzatban élnek együtt: “Nélküle nem tudnék az lenni, aki vagyok. Ő hagyott engem úgy létezni, ahogy az jó nekem. Soha nem fordulhatna elő, hogy akár egy pillanatig is rosszat gondoljak róla. Még akkor sem, amikor éppen zsörtölődöm valamin… Teljesen természetes, hogy még dühömben is szeretem, és ennek az érzésnek a maximumát úgy tudom mérni, hogy amikor senki nem lát, nem hall, nem tud róla – tehát nincs külső nyoma –, én akkor is szeretem. És így vagyok a munkámmal is. Jó, ha nyugodt a lelkiismeretem, ha el tudok követni mindent, ha van tartalom azokban a pillanatokban, amiket együtt élünk meg. Apámtól tanultam, hogy soha nem lehet tudni, mit jelent egy jó szó a másik ember életében. Mit adhat neki egy gesztus vagy egy félmondat. Mindig tudunk tenni a másikért, ha odafigyelünk egymásra.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka