Bodrogi Gyula 87 évesen is aktív, rendez, játszik. Azt mondja, náluk családi vonás a hosszú élet. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar színész egy fácánvadászat előestéjén adott exkluzív interjút az Indexnek. 

Két hete adták valamelyik csatornán a Házasságból elégséges című 1961-es filmjét. Bodrogi Gyula elsőként erről mesélt: „Abban Marival (Törőcsik Mária – a szerk.) játszottam együtt, aki akkor a feleségem volt. Amúgy 27 éves voltam. Van egy jópofa emlékem a forgatásról. A Balaton közepén ülünk egy vitorlásban, és én már ugrok fejest a vízbe – előzőleg nem próbáltuk el a jelenetet –, éppen a levegőban vagyok a csónak és a Balaton között félúton, amikor hallom a rendező, Wiedermann Karcsi rémült hangját: „Gyula, tudsz te úszni?!” Hát persze hogy tudtam… (…)

Sokat vadásztunk Sanyival, jó barátok voltunk. Vannak ilyen barátok, akikkel nem mindennapos az ember kapcsolata, van, hogy hónapokig, sőt évekig nem találkozunk, de amikor összefutunk, ugyanott folytatjuk, ahol két éve abbahagytuk. Az ő halálukat nem vagyok hajlandó elfogadni, úgy veszem, mintha most is csak egy hosszabb szünetet tartanánk.”

Az interjúban arról is szó esett, vajon a nők határozták-e meg az életét: „Mindent a nőknek köszönhetek. Az édesanyámnak azt, hogy megszülettem, és most 87 évvel később itt beszélgethetünk, Marinak, hogy fiatalon ismert lettem, mint Törőcsik Mari férje… (…) Áginak (Voith Áginak, a második feleségének – a szerk.) a fiamat, Ádámot köszönhetem, Angélának pedig azt, hogy még mindig élek.”

Azt is hozzátette: „Egyre többször jut eszembe, hogy ez az egész milyen rövid volt, hogy elröppent! Pedig valójában nagyon-nagyon hosszú volt. Mi, Bodrogiak sokáig élünk, a nővérem már kilencvenegy, de hála istennek jó egészségnek örvend. (…) Csak azt kérem a Jóistentől, hogy addig éljek, amíg meg nem halok. De addig éljek! (…) Az édesanyámnak azt mondták, Klári néni, üljön be a tolószékbe, és levisszük a földszintre. Nekem az nem kell, mondta, azzal leszaladt a lépcsőn, és meghalt. Apám, aki soha életében nem csókolt kezet senkinek, bement a konyhába az anyámhoz, megcsókolta a kezét, majd bement a szobába, és meghalt.

Bodrogi Gyulát arról is faggatták, van-e még szerepálma: „Sose volt! Egyszer hívtam meg a barátaimat egy premieremre, a Nemzeti Színházba. A Dózsa című színdarabra, életem első szerepére. Fiatal voltam, egy parasztlegényt játszottam, és az volt a szövegem, hogy kipakoltam a kockás terítőből az elemózsiát, és felsoroltam, hogy az én szerelmem mit csomagolt nekem ebédre: hagymát, kenyeret, szalonnát. A jelenetünknek az volt a vége, hogy Makláry Jani bácsi megszólalt: Ott jön Dózsa! És akkor felugrunk, és megyünk. Eljött a premier napja, ott ülünk a földön, kiveszem a tarisznyából az elemózsiát, készülök elmondani, hogy mit csomagolt az én szerelmem, amikor Jani bácsi felordít: Ott jön Dózsa! És nekünk muszáj volt rohanni… Azóta senkit se hívok meg a darabjaimra.”