Ma ünnepli 88. születésnapját Bodrogi Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze. Múltidéző összeállítással köszöntjük.
Bodrogi Gyula pályájáról röviden:
Pályáját néptáncosként kezdte, 1951–1954 között a SZOT együttes szólótáncosa volt. 1954-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett. 1958-ban szerzett diplomát. 1958–1982 között a József Attila Színház tagja volt. 1975 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1982–2001 között a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt. 2002-ben a Vidám Színpad örökös tagjává választották. 2002-től szabadfoglalkozású. 2003-tól a Nemzeti Színház művésze.
Emlékezetes alakítást nyújtott a Szókimondó asszonyság, az Imádok férjhez menni, az Egy szerelem három éjszakája, A kaktusz virága, a Koldusopera, a Szomorú vasárnap, a Charley nénje, a Kabaré című darabokban. Moziban 1957-ben tűnt fel a Külvárosi legenda című, Máriássy Félix rendezte filmben. Emlékezetes filmje volt a Házasságból elégséges (1961), a Hattyúdal (1963), a Húsz óra (1965), a Tanulmány a nőkről (1967), a Fuss, hogy utolérjenek! (1972), a Szépek és bolondok (1976), a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1980).
Művészi munkájáért számos rangos elismerést kapott: 1962-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1973-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címet. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2007 óta a Nemzet Színésze kitüntető cím birtokosa. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává választották, a nyíregyházi Vidor Fesztiválon Életmű-díjjal jutalmazták. 2012-ben a Prima-díjat és a Prima Primissima Közönségdíját vehette át, 2013-ban Szenes Iván Életműdíjat kapott.
A művészről saját szavaival:
Igazság: Szerintem két igazság van, amit nem lehet félremagyarázni, csak elviselni. A születést és a halált. Az összes többi csak a töltelék.
Pálya: Azt szoktam mondani, hogy nem én választottam ezt a pályát, hanem a pálya választott engem. Kilenc éves koromban Pápán színházi emberek jöttek az iskolába, és azt mondták, “ez a gyerek kell nekünk”. Ott játszottam először színpadon. Azután bármelyik iskolába kerültem, mindenhol szerepeltem, énekeltem, szavaltam, táncoltam.
Matematika: Matematika-fizika tanárnak készültem, aztán elmentem táncosnak, majd a főiskolára először rendezőnek jelentkeztem, de szerencsére nem vettek fel, csak színésznek. Látszólag nagyon távol áll egymástól a matematika és a színészet, de valójában egy darabot logika és pontosság nélkül nem lehet megírni, sőt eljátszani sem. Az én felfogásom szerint az egyik legcsodálatosabb művészet a matematika. Nehéz ennél vadabb, költőibb mondatot kitalálni: “a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást”.
Komoly: Nálam nincs olyan, hogy komoly vagy nem komoly. Hogy a közönség mikor nevet vagy mikor sír, az nem rám tartozik. Mindig a szerepet kell eljátszani, a többi a nézők dolga. A legnagyobb komédiák mind abból születnek, hogy valaki tragikus helyzetbe kerül. Akkor tudunk igazán jót nevetni egy vígjátékon, ha mindenki az életéért küzd benne, és látjuk, hogy a szereplők már megint mekkora melléfogásra készülnek.
Megoldás: Abszolút élhető idegekkel rendelkezem. A színházban időnként vannak kisebb kirohanásaim, de a hétköznapokon, a civil életben nyugodt ember vagyok. Épp ma beszéltem Törőcsik Marival. Mesélte, hogy a minap szóba kerültem náluk, és emlegetett, hogy a Bodroginak milyen különleges képessége van. Tudniillik, ha vészhelyzet van, halálos nyugalom fog el, és képes vagyok a megoldásra koncentrálni. Ezért mindig meg is találom azt. Színészként időnként azt gondolom, jobban tudom, hogyan kell eljátszani egy szerepet, mint a rendező. Persze egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy nekem van igazam, de szeretem azt hinni, hogy igen, és olyankor felmegy a pumpa. Pikírt és gonoszkodó leszek. Aztán félóra múlva megnyugszom.
Összeölelkezés: Tudod, furcsa az élet. Mindig a legkézenfekvőbb dolgokról derül ki a végén, hogy mégsem úgy van, ahogy gondoltam. Vannak helyzetek, amikor haragudni kell valakire, és olyan is, amikor barátságot kell kötni. Talán ezért is kedvelem annyira a profi bokszmeccseket, holott ezt a sportot soha nem űztem. Ütik egymást, mint a fene. Látszik, hogy tiszta erőből és őszintén. Aztán az eredményhirdetésnél összeölelkeznek. Ez a nagy vágyam, hogy ebben az országban is összeölelkezzenek egyszer a vezetők. Még akkor is, ha egyébként szemben állnak egymással. Ne az legyen, hogy amíg a másik vérzik, akkor még jobban összeverik.
Pálya: Nagy szerencsém van, mert amióta elkezdtem a pályát, majdnem 60 éve, mindig kaptam olyan szerepeket, amiket jól el lehetett játszani. Ezért bennem nem alakult ki az az érzés, hogy szerepálmom legyen. Nem jutott eszembe, hogy ezt vagy azt a szerepet nekem kellett volna eljátszani. Esetleg időnként sajnálkoztam, hogy nem játszottam sok zenés, táncos mozifilmben, pedig fiatalon egész jól táncoltam.
Főszereplők: Szeretem a jó rendezőket, velük élvezet a munka. Az nagyon jó, ha felismerhető a rendező munkája, csak tudni kell, hogy a színháznak két „főszereplője” van: színész és közönség.
Titok: Ha lenne titkom, azt három nap múlva elfelejteném. Ezért nem tudok hazudni. Gyerekkoromban például a jégverem mögött cigarettáztunk, és én jó előre kitaláltam, hogy mit felelek arra a kérdésre, hogy cigarettázni voltam-e. Aztán mama megkérdezte, hogy cigarettázom-e, és azonnal rávágtam, hogy igen. Rájöttem, a hazugság nem fog menni, mert később nem emlékszem arra, mit találtam ki. A színházi szöveg persze más. Az az érdekes, hogy amikor lemennek a színpadi szerepek, egy hónap múlva nem emlékszem rájuk. Aztán olyan is volt, hogy a Potyautast tíz év kihagyás után kellett újra játszanom, és másfél nap alatt minden szöveg és minden játék visszajött. A sztorikra mindig emlékszem. Eszembe jut a pék, arról a lángos, és akkor előjön a történet, hogyan csentem el a lángos szélét, holott tilos volt.
Zseni: A közönség együtt: zseni. Egyenként mindenki ugyanolyan lüke, mint én vagyok. De együtt nagyon pontos, és igen jó az arányérzéke. Ötven éve, mióta a pályán vagyok, azt tapasztalom, hogy a közönség még soha nem tévedett. Mégis szoktak olyat mondani, hogy a közönségnek csak a gagyi kell. Ezt azok hangoztatják, akikre nemet mond a közönség. (…) A közönségnek adni kell. De fontos, hogy be tudja fogadni. Vannak olyan nézők – jellemzően az első sorba vesznek jegyet -, akik mikor a közönség nagyot nevet, elhúzzák a szájukat. Ha a nézőtér szipog, ők fintorognak, és forgatják a szemüket. A kollégák nem nagyon szeretik őket, pedig a legjobb nézők és a legnagyobb színházjárók közé tartoznak. Sokukat felismerem. ők azért ülnek előre, hogy mi lássuk az arcukat. Nem engedhetik el magukat, nagyon kell figyelniük, hogy mindig ellentétesen reagálhassanak. Az ő élvezetük abban áll, hogy kiválnak a közönségből, és mutatják, hogy ők mást gondolnak, mint a többiek.
Dohány: Volt, hogy három évig hozzá sem nyúltam, mert épp olyan kedvem volt. Nálam ez nem szenvedély, hanem szokás. A szenvedélyem maga az élet. Mielőtt kérdeznéd: nem félek attól, hogy ez káros lenne. Szegény sógorom soha életében nem dohányzott, nem ivott, mégis tüdőrákban halt meg. Édesanyám 16 éves korától 79 éves koráig cigarettázott. Aztán letette, mert utána már nem esett jól neki.
Átmenetileg jól: Az élet kiszámíthatatlan, ezért inkább akkor is hozzáteszem, hogy átmenetileg, ha nagyon jól vagyok. Egyébként szerencsés vagyok, mert kutyabajom.
Elkötelezett: Hosszú életem során rájöttem, hogy két igazság létezik. És valójában egyikhez sincs semmi közünk. Az egyik a születés, a másik meg a halál. Ezek egyike se vitatható. A többi mind vitatható. Mindenkinek lehet más véleménye, sőt lehet valaki olyan gazember, hogy azt mondom, el kellene őt tüntetni a földről. De ezen nem vitatkozom. Vannak olyan foglalkozások, amelyek ennek a vitájáról szólnak, ez az ügyvédek, bírók feladata. Az élet úgy hozta, hogy közel kerültem a színészethez, de épp ezért én ezt sohasem tudom megtagadni. Nem tudom rá azt mondani, hogy egy borzalmas pálya. Szokták tőlem kérdezni, hogy nem unod még? Hát nem, sőt előbb azt mondtam, hogy nem kötelezem el magam sehová, a színészettel mégis elkötelezett vagyok.
Boldogan: Nem tudom, hogy van-e egyáltalán visszavonulás a színészetben. A színházban ugyanis van gyerek szerep, fiatal szerep, középkorú és öreg szerep. Végtelen a lehetőség. Ismerek olyan kollégát, aki hatvanévesen azt mondta, hogy kész, nem csinálom tovább. Most is boldogtalanul él. Én boldogan dolgozom.
Forrás: Színház Online, HVG, Nemzeti Színház, nol.hu, mno.hu, Origo, Magyar Hírlap, Népszava