Január 15-én mutatja be a Pécsi Nemzeti Színház Puccini Bohémélet című operáját Bozsik Yvette rendezésében.

A világ összes operái közül Puccini operái vezetik a leggyakrabban játszottak listáját. A Pillangókisasszony áll az első, a Bohémélet a második helyen. A Bohémélet népszerűsége sokak szerint tartalmi és zenei könnyedségében rejlik. Azonban Puccini olyan fájdalmat és szegénységet vizionált 1895-ben írott művében, amely a 21. századi valóságunkban látszik beteljesedni. Párizs elesett, a művészet központja anarchikus, háborús övezetté vált. A főszereplők a Notre Dame menedékében élnek, az Eiffel-torony már félig leomlott. 

Bozsik Yvette Kossuth díjas, Érdemes művész rendezői koncepciója szerint egy apokaliptikus, disztópikus világot fogunk látni, amelyben túlélők vannak, akik napról napra tengődnek, céltalanul bolyonganak az utcákon, csak a túlélésre gondolva. A művészet leértékelődött, a művészek számkivetetté váltak, senkinek sem kellenek festők, szobrászok, zenészek, költők és filozófusok.

Ebben a világban Mimi a tisztaság és a szépség szimbóluma, egy szent, aki tanító is egyben. Tragikus sorsa megtanítja a szereplőket arra, hogy a szeretet, az égi törvény nélkül nincs értelme az életnek.

Az Apokalipszis lovasai, más néven Az Apokalipszis négy lovasa a végítélet egyik előjeleként szerepel a bibliai Jelenések könyvében. A négy lovas a Háború és Betegség, az Éhínség és Halál megtestesítői. A négy főszereplő művész – a költő, a zenész, a festő és a filozófus – allegorikus megtestesítői az Apokalipszis négy lovasának. Az Armageddon a Jelenések könyvében Isten seregei és az Antikrisztus közötti végső nagy csata helyszíne.

Ez a csata már megkezdődött, és jelenleg is zajlik a sötétség és a fény erői között a földön. Puccini látnoki képességgel rendelkezett, mert olyan fájdalmat és szegénységet vizionált a saját korában, amely a mai világunkban beteljesedni látszik. Párizs elesett, a művészet központja anarchikus, háborús övezetté vált. A Notre Dame leégett. Emberek tömegei az utcán élnek. Modern korunk pestise és az attól való félelem uralkodik. A Bohéméletet lehet könnyű párizsi képeslapként, vagy a nagy Káosz eljöveteleként is ábrázolni. Koncepciónk szerint egy III. világháború utáni világot szeretnénk bemutatni. A főszereplők a Notre Dame menedékében élnek az Eiffel-torony már félig leomlott. Közeleg a világnak a végelpusztulása, mondatja Puccini az egyik szereplővel, Colline-nal. A rendezői koncepció szerint az opera ezen a ponton fog elkezdődni. Egy apokaliptikus, disztópikus világot fogunk látni, amelyben túlélők vannak, akik napról napra tengődnek, céltalanul bolyongva az utcákon, csak a túlélésre gondolva. A művészet leértékelődött, a művészek számkivetetté váltak, senkinek sem kellenek festők, szobrászok, zenészek, költők és filozófusok. Ebben a világban Mimi a tisztaság és a szépség szimbóluma, egy szent, aki tanító is egyben. Tragikus sorsa megtanítja a szereplőket arra, hogy a szeretet, az égi törvény nélkül nincs értelme az életnek. Istennek egy törvénye van, a szeretet.

Rodolfo legnagyobb drámája, hogy a félelemben létezik. Nem tud egy magasabb tudatszintre kerülni. Az illúzió, amely azt sugallja és közvetíti, hogy az emberiség folyamatosan féljen a betegségtől és a haláltól, lebilincseli az embert saját testi nyomorúságába, fájdalmába, és ezáltal megírja a végzetét. A halál a nyugati kultúrában ma már iparággá vált, az emberek születésüktől fogva csak rettegésként fogják fel. De ha elfogadjuk az életet, el kell fogadnunk a halált is. A test kabát, amit felveszünk és leveszünk. Csak a végtelen tudatosság létezik. Mimi halála útmutatást ad nekünk, hogy csak szeretetben érdemes élni.

A szeretetben azonosak leszünk önmagunkkal, se tér, se dimenzió nem számít. Ez a legmélyebb elfogadás és a legmagasabb rezgésszint. Ahol szeretet van, ott nincs félelem és betegség. Puccini, mint a legnagyobb zsenik egyike, közvetítő volt ég és föld között, és lehozta nekünk ezt a gyönyörű művet, hogy továbbadhassuk a tanítást magunknak és a közönségnek.

Mimi szavaival befejezve: Élek csöndes magányban, ott lesz szépséges kis szobámban, látom mégis milyen szép az Ég! 

(Bozsik Yvette, rendező)

Bővebb információ: https://www.pnsz.hu/szindarab/bohemelet/403

Fotó: Pesti András