Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 14., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Bohémélet – Puccini-operát rendez Szikora János a debreceni színházban

    2023. szeptember 7., csütörtök 08:10

    Megtelt a Csokonai Teátrum Nagyszínpada szerdán délelőtt a Bohémélet koncepcióismertetésén. A Puccini-opera a felújított történelmi épület első bemutatója lesz október 7-én.

    A debreceni produkció sajtónyilvános koncepcióismertetésén Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója köszöntötte az alkotókat: Szikora János rendezőt, Kesselyák Gergely karmestert, operarendezőt, Sándor Szabolcsot, a Csokonai Nemzeti Színház zenei vezetőjét, Gyülvészi Péter karvezetőt, a szólistákat, valamint a színház Énekkarát és a Lautitia Gyermekkar ifjú tagjait.

    „Nagyon vártuk ezt a pillanatot, mikor végre elindulhat a művészi munka ezek között a falak között” – mondta el Mátyássy Szabolcs, majd átadta a szót Szikora János rendezőnek, aki a Bohémélethez való személyes és szubjektív kötődéséről beszélve varázsolta el a résztvevőket, a készülő díszletet – mely az új Nagyszínpad nagyszerű technikai adottságait kiaknázva felvonásonként fogja a néző szeme elé varázsolni Párizst egy emeleti szobától az utcaszintig – és a jelmezeket is képzeletben a résztvevők elé tárva.

    Elmondta, számára ez az opera arról szól, milyen az, amikor az ember elszakad a valóságtól és a képzeletében kezd élni, s milyen, amikor kényszerűen szembesül a valósággal. „Ez az opera azt tanította nekem, hogy a valódi drámák nem a képzeletünkben, hanem a valóságban történnek.”

    Kesselyák Gergely, aki Somogyi-Tóth Dániellel váltásban vezényel majd, a sors ajándékának nevezte, hogy most Debrecenben dirigálhatja ezt az operát és ismét együtt dolgozhat Szikora János rendezővel.

    A zenei koncepció kapcsán hozzátette: a készülő debreceni interpretáció a szokásosnál közelebb áll majd a partitúrához, de bizonyos pontokon eltér attól.

    „A hagyomány megszűrése a szívem szerint, aszerint, ahogy én értem Puccini szívdobbanását” – fogalmazott. A készülő előadást ígéretes és ihletett produkciónak nevezte, amiben az elismert énekesek mellett a szakma új reménységeit is felfedezhetjük.

    „Minden feltétel adott hozzá, hogy a városnak egy olyan előadást nyújtsunk, olyan nagyszerű élményt, amit el sem tud képzelni” – csatlakozott az előtte szólókhoz Sándor Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház újonnan kinevezett zenei vezetője. 

    Puccini Bohémélet című operájának bemutatója október 7-én 19 órakor lesz a Csokonai Teátrum Nagyszínpadán.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram