A Testről és lélekről után Borbély Alexandra újabb filmje kerülhet közel az Oscar-díjhoz. Szlovákia az Emma és a halálfejes lepkét nevezi nemzetközi film kategóriában.

Az Iveta Grófová által rendezett történelmi film, amely Peter Krištúfek novellája alapján készült, a második világháború legsötétebb időszakában, a magyar–szlovák határnál, Pozsonypüspökin játszódik.

A 2017-ben a legjobb európai színésznő díját elnyerő Borbély ezúttal egy zsidó kisfiút bújtató, magyar özvegyet alakít, akit egy szlovák Hlinka-gárdista százados és egy német náci tiszt is ostromol. A kisebbségi létet, a nemzetiségi konfliktusokat és a gyűlöletkeltés kegyetlen következményeit rendkívül érzékletesen és érzékenyen bemutató, szlovák–cseh–magyar koprodukcióban készült alkotásnak Karlovy Varyban volt a világpremierje, Magyarországon pedig a Cinefesten mutatták be – foglalta össze a Napunk című szlovák portál.

Annak kapcsán, hogy Szlovákia az új filmjét ajánlja Oscar-díjra, Borbély Alexandra a lapnak úgy nyilatkozott:

„Nagyon büszke vagyok. Kicsit olyan ez, mint egy elégtétel. Nem akarom ismét körbejárni azt a témát, mennyire sajnálom, hogy egy ideje nem kapok szerepet magyar filmekben. Szlovákiában viszont mindig szívesen fogadnak, számon tartanak és foglalkoztatnak, és úgy érzem, a jelöléssel egyfajta korona került az itteni munkásságomra. A rengeteg fájdalmat és kihívást okozó kettős identitásom egyben komoly mentsvár is. Megment attól a szorongástól, amit például azok érezhetnek, akik nyelvi korlátok miatt nem mehetnek játszani egy másik országba.”

Az Emma és a halálfejes lepkében szlovákiai magyart játszik, ráadásul a főszereplő magyarságának fontos szerepe is van, hiszen többek között ezért éri hátrányos megkülönböztetés. A kérdésre, régi álom beteljesülése-e számára, hogy felvidéki magyart játszhat, a Fillm.hu-nak kifejtette:

„Soha életemben nem reméltem, hogy ilyesmi megtörténhet. Az identitásomról néhány éve egy TED Talk előadáson beszéltem, és miközben írtam, tulajdonképpen egy traumafeldolgozáson estem át, akkor esett le, hogy miben éltünk. Gyerekként az ember hozzászokik mindenhez. Nagyon nehéz volt erről gondolkodni, feldolgozni, beszélni nagymamámmal és másokkal. Utána viszont már ajándékként éltem meg, például azt, hogy több nyelven beszélhetek.

Ez a nyelvtudás jól jött a szerephez, Marikáé és a saját identitásom sok hasonlóságot mutat, így ez a film egy igazán különleges lehetőség volt számomra. Örültem, hogy nem kell castingolni, de ha kellett volna, sok mindenre képes lettem volna a szerepért.”

A felvetésre, miszerint az Emma a XX. század borzasztó örökségére emlékeztet, arra, hogy a háborúk, népirtások és deportálások nagyrészt megszüntették a Közép-Európára addig jellemző multikulturalizmust és etnikai sokszínűségét, Borbély Alexandra kifejtette:

„Szerintem az a legfontosabb, hogy elinduljon erről egy párbeszéd. Zuzana Mistríková producer mondta, hogy a második világháború előtt olyan volt Pozsony, mint egy kereszteződés: rengeteg náció ment át rajta, és békében éltek egymással. Fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy ez lehetséges volt, és hogy a város lakóinak jelentős része három nyelven beszélt. Ez soha többé nem lesz már így. És azt is mondta, hogy a szlovák politika új színre lépői azt harsogják, hogy Szlovákiában szlovák lesz a kultúra. Ez sajnos nagyon ismerős mondat a XX. század legsötétebb időszakából, illetve magából a filmből is.”

Alexandra arról is beszélt, hogy miután a szlovákok felfedezték, hogy színésznő, elkezdtek jönni a felkérések, szeretettel fogadják őt a munkák során: „Nekem ez egy visszatérés volt, és egyben gyógyulás is. Megtapasztaltam, hogy ilyenek is tudnak lenni az emberek, és nem az van, hogy alapjáraton utáljuk a másikat, pusztán azért, hogy honnan jött. Ezek a forgatások segítettek abban, hogy újraértelmezzem a különböző nációk közötti együttműködést – gyógyítóan hatottak rám. Annyira szerettem volna eljönni Szlovákiából, és annyira magyar színésznő akartam lenni… ehhez képest hol vagyok most? (…) Egy volgai német szerepre készültem egész nyáron. Szóval most még messzebb vagyok.”

A kérdésre, mit gondol, miért nem keresik itthon filmszerepekkel, úgy vélekedett:

„Szerintem öt éve nem voltam magyar film castingján, és a Spirál volt az utolsó magyar film, amit leforgattam. Az is jó régen volt. (Felméri Cecília filmjét 2018-ban és 2019 elején forgatták – a szerk.) Eljutottak hozzám olyan információk, amelyek biztosítanak arról, hogy a hazai filmipar számára nem vagyunk igazán kívánatosak a férjemmel. Ő egyáltalán nem, én talán kevésbé. 

Akár azt is gondolhatja a közönség, az olvasó, hogy természetes és normális, hogy most mások vannak a porondon. Csakhogy én belelátok más országok művészeti életébe is, és elmondhatom, hogy sehol nem tapasztalok hasonlót. Csináltunk olyan filmeket, mint a Testről és lélekről, vagy mint a Kincsem, amit a mai napig havonta adnak le Csehországban és Szlovákiában, és megőrülnek érte az emberek. Ervinnel ott sem tudok elmenni sehova, mert szétszedik. Szóval ha nem akarnak velük dolgozni, akkor ott valami hiba van, ott valami nem tiszta. És azt sem mondhatom, hogy nem találtak minket alkalmasnak filmszerepekre. Nem mondhatom, mert castingra sem hívnak minket.”

A film.hu interjúja itt olvasható.

A Napunk interjúját előfizetéssel olvashatják itt.