Borbély Alexandra: “Hiszek a lányaimban, és bízom az emberiségben”

A Dívány arról kérdez ismert alkotókat, miként birkóznak meg a nehézségekkel, kihívásokkal és honnan merítenek erőt. A Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra is megosztotta, mely dolgokat tesz meg ezekben a napokban önmagáért.

A teljes riportot itt érhetik el.

A színésznő elsőként arról beszélt, a szülőség minden kihívása ellenére megtalálta az anyaságban a harmóniát: „Egészen speciális most a helyzetem, hiszen két kisbabával vagyok itthon. A mindennapos teendők, amelyeket körülöttük el kell végeznem, szinte teljesen elvonják a figyelmemet arról, hogy mi folyik a külvilágban. Ettől függetlenül is igyekszem a korábbihoz képest egy kicsit tudatosabban ügyelni arra, hogy valamelyest ki tudjam zárni a tágabb környezetet. Mert ha belegondolok abba, hogy mi zajlik a világban, vagy követem a híreket, akkor elkerülhetetlenül úrrá lesz rajtam a szorongás. Aggódom amiatt, hogy mi lesz velünk, mi lesz a gyerekeinkkel. Ha kibillen a lelki egyensúlyom, azt a gyerekek is megérzik, és ezt nem szeretném.”

Azt is hozzátette:

„A férjem (Nagy Ervin – a szerk.) erre mindig azt mondja, hogy nem félni kell, hanem bízni az emberben, mert valahogyan mindig képes arra, hogy a nehézségeket túlélje.

Éppen ezért Ervin tanácsát megfogadva leginkább úgy szeretnék a lányaink jövőjéhez hozzáállni, hogy hiszek bennük, és bízom az emberiségben. Habár katasztrofálisnak érzem a jelenlegi helyzetet. Elég csak egy boltba bemenni, és sokszor az ember nem is tudja eldönteni, hogy egy filmbe, egy komédiába csöppent-e bele, vagy tényleg a valóságot éli.”

A színésznő tapasztalata szerint a könyvek erős kapaszkodót adna, amikor jut rá ideje, akkor megragadja az alkalmat az olvasásra, többek közt Máté Gábor Normális vagy című kötetét forgatja ezekben a napokban.

Borbély Alexandra arról is mesélt, hogy fontos száméra megőrizni a barátságokat, ápolni a kapcsolatokat, sétálni, edzeni annyit, amennyit az edzője enged.

A teljes riportot itt érhetik el.