Csehországban forgatott, majd az Instán az otthoni kismamatornáról posztolt, közben még egy költözést is lebonyolított, a nyáron pedig Olaszországba is eljutott. Borbély Alexandrát, a Katona József Színház művészét kérdezte a Nők Lapja munkáról, várandósságról és arról, hogy van mostanában.
„Az elmúlt egy évben rengeteget forgattam. Pont tavaly ilyenkor kezdtük a Mellékhatás sorozat második évadát. Két forgatás közben még az esküvőnket is megszerveztem, segítséggel, aztán rögtön ismét forgatni kezdtem egy cseh-szlovák-magyar koprodukcióban, aminek az a címe, hogy Emma és a halálfejes lepke. Ez életem egyik legnehezebb munkája, legkeményebb filmje és legnagyobb kihívása. Fizikailag, lelkileg, mindenhogyan. A film 1942-ben játszódik Szlovákiában egy határ menti magyar faluban, Pozsonytól nem messze. Egyszer csak jönnek a szlovák gárdisták, és, hogy is mondjam, el akarják hullajtani a szlovák magot, szlovákosítani akarják az egész falut. Én is a szlovák-magyar feszültségben nőttem fel, és szerintem ez a film nagyon bátor, hogy ehhez a témához nyúl. Ráadásul őszintén és önreflektíven, le a kalappal a szlovák filmkészítők előtt. Egy özvegyasszonyt játszom, akire ott marad az egész ház egy jó nagy kerttel. Még kecskét fejni is meg kellett tanulnom. Kétszer megrúgott, de aztán egy imádni való falubeli fickó megtanított rá, mit kell csinálni” – mesélte Borbély Alexandra.
Azt is elárulta, nagyon extrém jelenetekben vett részt: „Sokszor borzasztó hideg volt, megvertek, földön húztak, tizenhat fokos vízbe merültem nehezékkel a derekamon, úgy, hogy lent a búvárok tartottak. Ráadásul egy kisfiúval együtt, mert a szerepem szerint egy zsidó kisfiút is bújtatok, miközben a németek is jönnek, az egyik tiszt meg is környékezi Marikát, akit játszom. A műhó, ami vegyi anyag, leégette az arcom. Egyébként csodálatos, amit egy film adni tud, de nagyon sokat szenvedtem. Rengeteget fáztam, rengeteget sírtam… (…) De én valahogy mindig extrém körülmények között dolgozom. Például kint, az erdőben, állatok közt.”
A kérdésre, hogyan találta meg magában a muníciót ehhez az összetett szerephez, azt felelte: „Először is elolvasod a forgatókönyvet, és vagy hatással van rád, vagy nincs. Ha valami rettenetesen nehéz, én attól teljesen bepörgök.”
Arról szólva, nehéz-e meghúznia a határait, elmondta: „Igen. Sajnos. A szent művészet miatt. Ha azt érzem, hogy valami nagyon jó lesz, akkor tényleg fát lehet vágni a hátamon, mindent meg lehet csinálni velem. De mostanában már többször kiálltam magamért. (…) Amikor megvan egy jelenet, és érzem, hogy most valami olyan jött ki belőlem, ami még nem volt, akkor az rögtön visszaad mindent.”
„Jól kell látni és ismerni magad ahhoz, hogy el tudj játszani szerepeket. Vannak, akik nem mutatják meg, milyenek valójában és nem engednek igazán mélyre menni. Akkor mindig ott lesz egy hiány. Azt hiszem, egy próbafolyamat alatt vagy általában a társulati létezésben egyszerűbb és hasznosabb, ha valamennyire felfedjük, kik vagyunk, kiket szeretünk, milyen nők és férfiak vagyunk, mi vonz minket, mi az, amitől bánatosak leszünk. Ha meg merjük mutatni a gyengeségeinket. Jó, ha ezek ismeretében kapjuk a szerepeket” – vélekedett a színésznő.
A kérdésre, milyen az, amikor együtt játszanak férjével, Nagy Ervinnel, azt felelte: „Szerintem nem jó! Tudod, milyen? Mint az életben a veszekedéseink. Nem engedjük meg egymásnak, hogy egy picit is kritikusak legyünk. Talán azt gondoljuk, hogy ha a másik rosszabbnak lát, akkor kevésbé tetszem neki vagy kevésbé szeret.”
Arról szólva, makacsok-e, úgy fogalmazott: „Persze, nagyon! Most, hogy itt van a hasamban két kislány, érzem, néha már el tudom engedni a büszkeségemet és inkább nevetek, mintsem vérre menően beleszálljak egy vitába. Amikor még nem tudtam, hogy babákat várok, Ervin egyszer próbált velem veszekedni, mire elkezdtem nagyon furcsán nevetni. Furcsa volt, egy mélyről jövő, abbahagyhatatlan gurgulázás, mire Ervin felkiáltott: „Úristen, te terhes vagy!”
Borbély Alexandra arról is beszélt, jókor jönnek a kicsik: „Meglepő, de kellett hozzá az is, hogy hozzámenjek Ervinhez. (…) Megjelent az egymás iránti tisztelet.”
A teljes interjú a Nők Lapja oldalán olvasható.