Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Számos díjat elnyert Bordán Lili magyar-amerikai színésznő első filmje

    2021. december 6., hétfő 06:49

    Bordán Lilivel készített interjút a Nők Lapja online kiadása. Alig egy éve adott életet kislányának, Cliónak az amerikai-magyar színésznő, de máris szakmai sikereivel hívja fel magára a figyelmet. Idén nyáron Cannes-ban tűnt fel kisfilmjével, ahonnan öt díjjal térhettek haza.

    A teljes interjút ITT olvashatják.

    A kislánya, Clio éppen csak egyéves múlt, de már idén egy legjobb rendezőnek járó díjat vehetett át Cannes-ban a saját kisjátékfilmje rendezéséért. A kérdésre, mikor volt ideje arra, hogy kezdő anyukaként filmet forgasson egy kisbaba mellett, Bordán Lili elárulta: „Igazából ezt a kisfilmet, a One Night Onlyt (Csak egy éjszaka) a gyermekvárásom ideje alatt forgattuk le, Szabados Mihály és Zoi Florosz főszereplésével, 2019 novemberében, New Yorkban. (…) Csepeli Eszter volt az operatőr. (…) Én akartam, hogy mobilra forgassunk, mert az iPhone 11 erre már tökéletesen alkalmas eszköz, és rengeteg nagy nevű rendező – mint például Steven Soderbergh – is dolgozott már vele. Összeraktunk gyorsan egy történetet, és másik főszereplőként behoztuk Zoit. Ő egy görög-magyar énekesnő, filmproducer, valamint rendkívül tehetséges színésznő. A One Night Only egy romantikus, de elgondolkodtató történet egy régi szerelemről.”

    Bordán Lili

    Cannes-ban a filmvásár fesztiválján szerepelt a One Night Only, és három díjat is nyertek vele a mobil szekcióban: a Legjobb Film, a Legjobb Színész és a Legjobb Rendezés díjait vihették haza: „Tudni kell, hogy Cannes-ban a fő fesztivállal egyidőben más fesztiválok is zajlanak, és így jelölésünk volt a Global Short Film Award-ra is, ahol elvittük a Legjobb Film és Legjobb színésznőnek járó pálmát is, szintén a mobil kategóriában. Ennek a fesztiválnak a díjátadója igazi Cannes-i esemény volt, gyönyörű helyszínen, hatalmas glamúrral és vörös szőnyeggel. Azóta a filmet beválogatták más jelentős nemzetközi fesztiválra is, például a colorádói Vail Film Feszt-iválra” – mesélte a színésznő.

    Magyarország és az Egyesült Államok között ingázik folyamatosan. Nemrég egy ismert amerikai sorozatban, az FBI Internationalben is játszott: „Budapest most nem egy másik várost alakít – mondjuk Prágát vagy Párizst – hanem a történet helyszíne is Magyarország. A szerepem pedig nagyon klassz – egy édesanya a karakterem, akinek elrabolják a gyerekét. Magyarul beszélek, sőt énekelek is benne! Fantasztikus élmény volt a régi stábbal együtt dolgozni. (..) Amikor ezt a szerepet játszottam, folyamatosan Clióra gondoltam. Biztos, hogy nem tudtam volna ennyire elmélyülni a karakterben anélkül, ha nem ez jár folyton a fejemben. Ami előtt megszületett, ezt a fajta szeretetet el sem tudtam képzelni. Azt, hogy valakit ennyire lehet szeretni, jobban önmagadnál. Sok anya mondja ezt, hogy akármit megtennének a gyermekükért, az életüket is odaadnák érte. Ez az egész olyan ösztönös. Az előzetesben is azt a jelenetet vágták be, amit a várban vettünk fel, és éppen a gyerekrablás pillanata látszik – amikor éppen elszakítják tőlem a gyerekemet, és torkom szakadtából üvöltök… Ez abból a kimeríthetetlen fájdalomból jött, hogy elképzeltem, hogy Cliót elveszik tőlem. Órákon keresztül vettük fel a jelenetet, mert elég bonyolult jelenet, tele akcióval és száz statisztával, és órákon keresztül kellett ismételgetnem, hogy „elvitték a gyerekemet!” Minden alkalommal csorogtak a könnyeim, és a legmélyebb helyről szakadt fel belőlem ez a sor. Clio teljesen megváltoztatta az életemet. Nemrég indítottam egy filmcéget a férjemmel, és Clio Picturesnek neveztem el azt is.”

    Bordán Lili november végétől forgat egy filmet Magyarországon, amiről hamarosan többet tudunk majd.

    A teljes interjút ITT olvashatják.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram