Boross Martin: „Az aktivizmus mindig valami megváltoztatására irányuló kísérlet”
2024. január 1., hétfő 12:26
A változás szállodájától a remény panziójáig: a STEREO AKT vezetőjével, Boross Martinnal az aktivizmus fontosságáról, a civilekkel végzett munkáról, meg persze a kiégésről is beszélgetett Jászay Tamás a Revizor oldalán.
Martin 35 éves lesz idén. A kérdésre, észleli-e már magán a kiégés jeleit, elárulta: „Damoklész kardjaként lebeg felettem… Viccen kívül: mondtam már a kollégáknak, hogy közel állok hozzá, de nem hiszik el. Az aktivitás ugyanis évről évre nő, miközben naiv és őrült módon a remény sem csökken. Ez nem azt jelenti, hogy vak optimizmusban élek, hanem azt, hogy folyamatosan árral szemben úszunk: aki már kiégett, az nem tudja ezt őszinte és mély hittel csinálni. Nehezek a külső körülmények, de nem vagyok az állandó panaszkodás híve, ahogy a meglévő állapot elfogadásáé sem. A STEREO AKT tíz éve alatt megpróbáltunk új modelleket létrehozni, ami igaz egy próbafolyamat felépítésére, egy előadás formanyelvére vagy a témaválasztásra. Apróságok, de együtt kialakítanak egy struktúrát, ami nekünk és a nézőinknek hivatkozási pont.”
A Remény Panzió fikciós kerete szerint a színészeid feladják a hivatásukat, helyette panziót nyitnak az aktivistáknak. Arról szólva, neki van-e B terve, kifejtette:
„Nehéz kérdés, mivel én ezt elodáztam kicsit a sok nemzetközi munkával. Az utóbbi öt év (mínusz a pandémia) közel felét külföldön töltöttem, miközben itthon is fixen megszületett az évi legalább egy bemutató. Mobilisak vagyunk, nemzetközi szinten is fenntartható projekteket készítünk, közben pedig rengeteg impulzus ér külföldön: lehet fejlődni, tanulni, idegen kultúrákkal ismerkedni. Ha ez az elem kikerülne a rendszerből, fel kellene tennem a kérdést: akarom-e Magyarországon folytatni? És itt már nem lehet megkerülni a felelősséget; ha elköltözöm az országból, az a csapat végét is jelentené. A feleségem amerikai szabadúszó művész, aki szintén sokfelé dolgozik, így napi szinten előkerül, hogy merre érdemes keresgélni. A Remény Panzió a ’hard exit’-ről szól, arról, hogy mi történik, ha valaki a színház helyett radikálisan másba fog. A ’soft exit’ az, amit évek óta csinálok: több lábon állok, szoros nemzetközi kapcsolatok kialakításán dolgozom.”
A Remény Panzióról szólva azt is elmondta:
„Nem az örökkévalóságnak szól az előadás: tényleg a ma emberéhez beszél, amikor nagyon erős korlenyomatot fogalmaz meg. Közhangulatról és a sokunkat érintő legégetőbb problémákról. Az aktivizmus mindig valami megváltoztatására irányuló kísérlet, ebben pedig hasonlít egy tüntetéssorozatra vagy a polgári engedetlenségre: addig van rá szükség, amíg nem változik a status quo. „