A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be Magyarországon a Remény Panzió című előadását a STEREO Akt. Erről és a független színházi szcéna helyzetéről és a fesztivál jelentőségéről is kérdezte Boross Martint, a Stereo Akt művészeti vezetőjét a 24.hu.
Egy csapat színházból kiábrándult színész kiégést kezelő szanatóriumot nyit budapesti aktivistának – erről szól a Remény Panzió című dokumentarista előadás. A kérdésre, mit jelent az, hogy dokumentarista, Boross Martin elmondta:
“A dokumentarista előadás azt jelenti ebben az esetben, hogy a színészek mellett civil emberek is bekapcsolódnak alkotóként és szereplőként is a munkába, és részben az ő történeteik, tapasztalataik, élményeik, kudarcaik, motivációik, sikereik, dilemmáik alapján íródnak a jelenetek, emellé jön egy fikciós kerettörténet, és mindez egy színháziasított végproduktumba csatornázódik.
A fiktív keret, az a kiégést megelőző- és kezelő klinika, amire nem csak az aktivistáknak, de a színházcsinálóknak is nagy szüksége van, és arra vállalkozik a panzió, hogy amikor elhagyják a vendégek a helyet, akkor újult erővel, részben egymásból merítkezve térhetnek vissza a hétköznapi küzdelmeikhez.
Ennek az előadásnak az előképét tavaly ősszel Tübingenben mutattunk be. Elkészült az előadásnak ez a nemzetközi verziója, a mi alkotóstábunkkal, de helyi aktivistákkal. Ugyanakkor, amikor csináltuk az előadást, erősen megfogalmazódott az a vágy, hogy csináljuk meg ezt magyar kontextusban is, ami nemcsak az előadás magyar nyelvre fordítását jelenti, hanem azt is, hogy a jeleneteket is átírják” – számolt be Boross Martin.
A budapesti verzióba a Magyarországon megkerülhetetlen, égető témák, mint pl. az oktatás, a roma-jog és a lakhatás kerülnek be.
Arról szólva, hogy a minősítéssel nem rendelkező szervezeteknek most a működési kerete 315 millió forint, a taóutód többlettámogatások keretösszege pedig 37 milliárdról az elmúlt négy évben olyan 4 milliárd forintra csökkent, kifejtette:
“Ez az amúgy is, tényleg mindenkinél bőségesen kiegészítésre szoruló támogatási összeg most egyharmadával csökkent Budapest esetében, és azt hiszem, negyedével a vidéki pályázóknál. A mi éves költségvetésünk kb. egyharmadát fedezte a működési támogatás, a többit forgalmazási bevételekből, ko-produkciós hozzájárulásokból és egyéb, javarészt nemzetközi pályázati forrásokból tudtuk fedezni.
A többlettámogatás pedig, a mi tapasztalataink szerint, nagyon random kerül kiosztásra. Volt olyan év, amikor részesültünk belőle, volt, amikor nem. Szempontokat nagyon nehéz felfedezni, a kuratórium nem nyilvános, vagy nincs. Ugyanakkor sok frissen bejegyzett, eléggé szürke zónás, kulturális tevékenységgel jóindulattal sem rendelkező szervezet kaszált nagyokat. Úgyhogy ez egy teljesen átláthatatlan és következetlen forrás, ebben a formában a döntéshozói visszaélések melegágya.
Szóval miközben a támogatás mértéke a működésre sem igazán elég, ehhez képest ironikus módon olyan kritériumrendszert támaszt a működési pályázat a pályázók felé, amire egyáltalán nem elegendő az az összeg, amire pályázni lehet. Tehát azon kívül, hogy tarts fent egy infrastruktúrát társulati tagokkal, esetleg irodával, próbahellyel, raktárral, azon kívül még legyen minimum 2000 néződ, legyen, nem tudom, 2-3 repertoáron tartott előadásod, egy új bemutatód, egy művészeti programod és x mennyiségű előadásod. Ezeket csak iszonyatosan méltatlan körülmények között lehet létrehozni, holott egy professzionális szektorról beszélünk. Egyetemet végzett, sokszor évtizedek óta a pályán lévő, elismert emberek, akiknek az a bűnük, hogy szabadúszók, és nem egy NER intézmény vagy projekt alkalmazottai” – összegzett Boross Martin.
Arra is felhívta a figyelmet, számos NER-közeli kulturális, művészeti kezdeményezés van, amire kutya se kíváncsi, de közben meg milliárdokat tolnak bele.
A Remény Panzió című előadásra itt válthat jegyet.