Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Botka László: „Egyesül a Szegedi Szabadtéri és a Szegedi Nemzeti Színház”

    2021. január 28., csütörtök 11:10

    A kormány több mint 10 milliárd forintos elvonása miatt válságköltségvetést állított össze Szeged város önkormányzata, mely a szabadtéri igazgatójának lemondása után összevonja a Szegedi Szabadtéri Játékokat a Szegedi Nemzeti Színházzal. Botka László polgármestert a szeged.hu kérdezte.

    A teljes interjú itt olvasható.

    A kérdésre, mekkora veszteséget szenvedett el tavaly március óta Szeged városa, Botka László elmondta: „A korlátozások bevezetése óta – bő egy évvel számolva – összesen 17,3 milliárd forint veszteség érte Szeged városát, amelyből 10,5 milliárd forint a kormányzati elvonás, 6,8 milliárd forint pedig a járvány okozta hatás, az önkormányzati cégek és intézmények bevételkiesése, valamint a vírus elleni védekezés költsége. Emiatt válságköltségvetést kellett összeállítanunk, aminek az elfogadását előre kellett hoznunk. Csütörtökön kapják meg a képviselők az anyagot, amiről online szavaznak, hétfőn pedig hatályba lép a költségvetési rendelet.”

    Botka László szerint Szeged városában nagyobb kárt okoztak a kormányzati elvonások, mint a járvány: „A brutális veszteség miatt a város feléli a jövőbeni fejlesztésekre elkülönített tartalékait. Jelentősen csökken a városüzemeltetés és az önkormányzati cégek támogatása, tíz százalékkal csökken a polgármesteri hivatal költségvetése, valamint kevesebb pénz jut az önerős beruházásokra. Így például míg tavaly az útalap egymilliárd forint volt, idén 500 millió forint lesz.”

    Arról szólva, mi lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok sorsa, miután a vezetőség lemondott, úgy fogalmazott: „A Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok összevonásáról is szavaznak hétfőig a képviselők, amely 2004-ig egy intézményként működött, akkor választottuk szét. Az elmúlt évek tapasztalata azonban bebizonyította: sokkal gazdaságosabban és hatékonyabban lehet úgy működtetni az intézményt, ha egyesül. Megszűnnek a párhuzamosságok, nem kell külön gazdasági apparátust fenntartani. Ezért a képviselők arról is szavaznak, hogy a lemondott Herczeg Tamás helyére a színház főigazgatóját, Barnák Lászlót nevezik ki a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nkft. élére. Május elsejével egyesül a két intézmény. Arról is határoznak a képviselők, hogy az államháztartási törvénynek megfelelően a szabadtéri a teljes vagyonával, személyi állományával és kötelezettségeivel beolvad a Szegedi Nemzeti Színházba. Az egyesülés nem befolyásolja a szabadtéri idei évadát. Reményeim szerint színvonalasabb és költséghatékonyabb lesz a szabadtéri, és nagyobb szerepet kapnak a szegedi művészek a nyári játékokon, amelynek sikeres előadásai tovább játszhatóak majd a színházban.”

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram