Caragiale Farsang című darabját rendezi Botos Bálint a jövő évadban, a tatabányai Jászai Mari Színházban. A produkcióra már kaphatók jegyek.
Ajánló a darab elé:
Bukarest egyik külvárosának borbély üzletében minden a feje tetejére áll. Féltékeny szeretők vadásznak vetélytársaikra, bár nemigen tudják, hogy ki az ellenfél. A pofonok téves címzettet találnak meg, a levelek félreérthetőek és félre is értik őket. Jóslatok és cetlik alapján indulnak bosszúhadjárataikra, becenevekből próbálják kikövetkeztetni, hogy ki ellen kellene irányítaniuk fékezhetetlen indulataikat. Mindezt farsangkor teszik, így végképp lehetetlenné válik, hogy megtalálják azokat, akikre vágynak vagy azokat, akiken bosszút akarnak állni.
A fékevesztett hajsza Caragiale darabjában már-már az abszurd határait feszegeti. A szereplők összetévesztése itt nem csupán komikus elem, hanem a farsangon keresztül egy minden mást meghatározó törvénnyé válik, amely által már lassan a néző sem tudja pontosan, hogy kit lát maga előtt a színpadon.
Az emberi önzés, a fékevesztett szenvedély végletesen mulatságos poklába kalauzol minket a szerző. Vígjátékában a nyelv, a helyzetkomikum és a szereplők ábrázolása arra biztosíték, hogy nevetésünk nem olcsó szórakozás csupán, hanem azt a távolságot szüli meg szereplő és néző között, ami ahhoz szükséges, hogy olykor saját görbe tükreinkbe nézzünk.
Botos Bálint Farsang rendezése kapcsán elmondta:
„Caragiale komédiája első látásra nem más, mint egy szerelmi vígjáték, azokkal az elemekkel, amelyeket megszokhattunk a hasonló tematikájú darabok esetében. Féltékeny szeretők, összekevert ellenfelek, ismeretlen csábítók. A darab azonban mégis többről szól, mint az egyszerű bohózatokban megismert szerelmi tébolyról. Az ember identitása is megbomlik ebben a szövegben, és az abszurd határait súrolja a szereplők viselkedése, nyelve. Egyrészt tehát egy olyan darabbal van dolgunk, amelyben matematikai pontossággal épülnek fel a komikus szituációk, másrészt az irracionalitás egyre nagyobb teret nyer. Az író elképesztő tehetséggel kelti életre figuráit és mutatja fel a nevetségesség mögött az emberi létezés azon groteszk elemeit, amelyeket a karneválok alatt a mai napig a felszabadító nevetés gúnyos tekintete alá vetünk.
Caragiale úgy gondolta, hogy a drámairodalom nem annyira irodalom, mint egy önálló művészet. A drámaíró szerinte nem irodalmat ír, hanem egy mérnökhöz hasonlóan készít tervet arról, hogy majd a színpadi helyzetben részt vevő emberek életre kelhessenek. Ez a véleménye tükröződik ebben a szövegben is, ahol a teatralitást fokozza azzal, hogy a szereplőit farsang idején vezeti végig kálváriájukon.
A karnevál eredetileg is egy olyan ünnep, amely megbontja személyiségünk kereteit. Felszámolja a hierarchiát, gúny tárgyává teszi a hatalmat, felmutatja a test drámáját. Ez az ünnep egyszerre nevet felszabadultan és vigyorog gúnyosan. Ez a két fajta nevetés van ebben a szövegben is és ezért mutat túl saját korán és válik ma is érvényes művé. A klasszikus vígjáték alatt ott húzódik a szenvedélyek által felmorzsolt identitás és az a groteszk tragédia, ahogy az ember kifordul önmagából, elveszti lábai alól a talajt, és megállíthatatlanul zuhan az ismeretlen sötétsége felé.
Caragiale Farsangjában ez a zuhanás olyan élő humorral van megírva, ami lehetőséget teremt nekünk arra, hogy felszabadultan, néha azonban megborzongva nézzünk a görbe tükörbe, amelyből önmagunk tökéletlensége néz vissza ránk.”