Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    BOZONOK – „isteni” részecskék címmel tart bemutatót Mándy Ildikó Társulata

    2021. november 10., szerda 09:01

    Mándy Ildikó Társulata BOZONOK – „isteni” részecskék című táncelőadása „élő” bemutatója a Nemzeti Táncszínházban lesz látható november 16-án, 19:30-tól.

    Mándy Ildikó Társulata Bozonok – „isteni” részecskék című táncelőadását, a 2020. decemberi, online, bemutató után, most végre élőben is prezentálja. A produkciónak a tudomány, az elemi részecskék világa, szolgált alapul, beemelve a társművészeteket, többek között a film, a kortárs zene és a cirkuszművészet eszköztárát.

    A Bozonok című táncelőadásban Mándy Ildikó Társulata vibrálóan könnyed, máskor gravitációtól súlyos, lüktető energiával tölti meg a teret, a mozgásanyagot filmes megoldásokkal társítja, mellyel szinte beszippant a darab kiindulópontját jelentő részecskefizika megfoghatatlan világába.

    A háttérvetítés szerves része az előadásnak, támpont, egyfajta origó, amely alátámasztja a táncosok mozgását, így válik a darab összművészeti alkotássá.

    A darabhoz iamyank írt zenét, a filminstalláció szerzői Spitzer Fruzsina és Ruzsa Dénes!

    A táncosok, CSEH Hajnalka, Eva MORA, GUZMICS Petra, FRANK Rebeka, SZELES Ildikó mozgása, egymáshoz való viszonya, mozdulataik rajzolatai az univerzum körforgását, elemi szintű vonzás-taszítását, kölcsönhatásait tükrözi.

    Jegyek már elérhetők itt.

    Alkotók:

    Zene / Music: IAMYANK
    Videóinstalláció / Video: SPITZER Fruzsina, RUZSA Dénes
    Jelmez / Costumes: MOSOLYGÓ Anna
    Fény / Lighting: VAJDA Máté

    Alkotók-előadók / Creator-performers:
    CSEH Hajnalka, Eva MORA, GUZMICS Petra, FRANK Rebeka, SZELES Ildikó

    Munkatársak / With the participation:
    BAKONYI Jusztina, JÓJÁRT Barbara, MORCZ Fruzsina, PÁLINKÁS-MOLNÁR Mónika, PÁLOSI István, RACZKÓ Tamás

    Rendező, koncepció / Direction and concept by MÁNDY Ildikó, Harangozó Gyula-díjas koreográfus

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram