gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Bozsik Yvette a Hegedűs a háztetőn musicalt rendezi: „A láthatatlan valóságot szeretné érzékeltetni”

    2021. május 24., hétfő 10:04

    Június 25-én 19 órakor a Budapesti Operettszínház Nagyszínpadán ismét látható lesz a kultikus Hegedűs a háztetőn című előadás.

    A teljes nyilatkozat itt olvasható.

    „Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

    A helyszín a 20. századi Anatevka, egy zsidók és oroszok lakta falu, ahol a közösségéletét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él Tevje, a tejesemberfeleségével, Golde-val, valamint öt lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez.

    A fiatalok azonban vallási eszmék helyett, szerelemből kívánnak házasodni, így a legidősebb lány, Cejtel a dúsgazdag férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja; húga, Hódel Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után; Háva, a harmadik lány pedig egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek különböző megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az egyre erősödő antiszemitizmussal, a politikai megmozdulásokkal és végül a rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét! 

    A darabot Magyarországon először az Operettszínházban mutatták be 1973. február 9-én Vámos László rendezésében, a főszerepben Bessenyei Ferenccel.

    Nagyon fontos mű, mely egyfajta átmenetet képez az operett és a musical műfaja között, különleges zenei világával és keserédes humorával szólítja meg a nézőket. A darabot 1974-ben betiltották, és csak tizenegy év múlva, 1985-ben mutatták be újra, ugyancsak az Operettszínházban. 

    2021-ben Bozsik Yvette rendezésében, a színház valamennyi művészének közreműködésével tér vissza az Operettszínház repertoárjára.

    A darab rendezőjével, a Kossuth-díjas Bozsik Yvette-tel jelent meg interjú hagyományról és innovációról, a mű örök érvényű igazságairól az Operettszínház partneroldalán, a Papageno-n.

    Bozsik Yvette / Fotó: Horváth Judit

    Bozsik Yvette-nek az Operettszínházban ez már a harmadik rendezése a János vitéz és a Marica grófnő után: „Természetesen ismertem a filmet, amely egyedülálló a maga nemében, és persze láttam több színpadi adaptációt is. Most egy új szövegkönyvvel, Orbán János Dénes fordításában látható a mű Khell Zsolt díszletével és Berzsenyi Krisztina különleges jelmezeivel.”

    Az előadás az Operettszínházban és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is látható lesz. A Margitszigeten a főbb szerepeket Földes Tamás, Szulák Andrea, Oszvald Marika, Gubik Petra, Kardffy Aisha, Dénes Viktor, Kerényi Miklós Máté, Németh Attila, Frankó Tünde és Mészáros Árpád Zsolt játsszák.

    Arról szólva, miért lehet ma fontos üzenete egy olyan darabnak, amelyben egy rendkívül erős és összetartó közösség van a középpontban, Bozsik Yvette úgy vélekedett:

    „A mai világban egyre ritkább az egységre való törekvés. Szétszabdalt, széttördelt, egoista világkép uralja a köztudatot, pedig a teremtésben minden egységben létezett, nemek, nemzetek és kiváltságosok nélkül. Az isteni törvényekkel és a teremtett világgal való együttélés számomra a legfontosabb kérdés a létezésünkben, emberként és művészként is. A Hegedűs a háztetőn összetartó közössége, amelynek a megtartó erejét a hagyomány jelenti, mindenki számára példaértékű lehet.”

    „A koncepciónk szerint Anatevka egy képzeletbeli hely, egy ókonzervatív szigetecske, tele korabeli újításokkal, technikai látványosságokkal. Egy hely, ahol közvetlen kapcsolat van a teremtő világgal, a tudással, ahol minden a nagybetűs rend szerint működik, ahol az emberek egységben élnek” – tette hozzá.

    „A Hegedűs a háztetőn musical, amely az én rendezésemben a meseszerű fantáziavilágot és a nem látható valóságot szeretné érzékeltetni” – tette hozzá.

    A teljes nyilatkozat itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram