Keresztapja még a születése előtt megjósolta, milyen sors vár rá, ami pontról pontra meg is valósult. A kóKossuth-díjas balettművész, koreográfust Bozsik Yvette-t kérdezte a Nők Lapja. Lapszemle.
Forrás: Nők Lapja 2022.06.29 – 20,21,22,23. oldal
“Jövőre leszünk harmincévesek, és az a társulatunk különlegessége, hogy felerészt fiatalabb, felerészt pedig idősebb táncosokból áll, ami nagyon ritka. Pina Bausch (német moderntánc-koreográfus – a szerk.) ebből a szempontból a példaképem, nála a táncosok többsége harminc év feletti volt. (…) Mert a tánc számára sem, ahogy számomra sem csupán a testről szól, hanem lélek-szellem-test hármas egységéről. A tánc ugyanolyan kifejező művészet, mint a költészet, a szobrászat vagy a filmművészet. Táncmozdulatokkal nagyon sok mindent el lehet mondani, amit szavakkal nem, sőt még többet is, hiszen a kommunikációnk kétharmada nonverbális gesztusokból áll. Nekem minden darabom terápia is egyben, nagyon sokszor táncoltam ki magamból a magánéleti problémáimat. Most augusztusban leszek ötvennégy éves, és még mindig van mit kitáncolnom. Harminc éve vezetni ugyanazt a társulatot azért is jó, mert már rég megtanultuk egymást; aki nem tudott azonosulni a munkamódszeremmel, az hamar elment, vagy be sem került” – fejtette ki a Nők Lapjának Bozsik Yvette.
Az alkotó arról is beszélt, hogy mára megteremtődtek a minőségi oktatás helyszínei, a társulata esetében viszont inkább az a kérdés, tud-e olyan táncosokat találni, akik színészként is képesek a színpadon létezni.
A kérdésre, nincs-e egy olyan előítélet a tánccal kapcsolatban, hogy nem elég férfias, úgy válaszolt:
“Tele vagyunk közhelyekkel, amik engem sosem érdekeltek, mindig az elsők között léptem át rajtuk. De sosem divatból, hanem mert feszegettem a határokat, hogy mit miért ne lehetne másképp. Tizenhat-tizennyolc éves koromban diszkó helyett Bergman-filmklubba jártam, meg görög táncházba, Bizottság-koncertre meg a Szkéné Színházba. 1968-as születésű vagyok, átéltem a rendszerváltást. Akkor sokkal nagyobb volt körülöttünk a szabadság, művészi értelemben is. Nekem Paál Isti (a hetven–nyolcvanas évek legendás színházi rendezője — a szerk.) volt a mesterem, már fiatalon rengeteget tanultam tőle a színházrendezésről. Elképesztő avantgárd dolgokat csináltunk Árvai Gyurival (képzőművész, díszlettervező – a szerk.), akivel 1984-ben létrehoztuk a Természetes Vészek Kollektívát. Akkoriban minden előadásunk tele volt társadalomkritikával, ma pedig már szinte semmiről sem lehet beszélni anélkül, hogy valakit meg ne sérts vele, valaki fel ne háborodjon rajta. Azt élem meg, hogy a művészet kezd kiüresedni.
Olyan világban élünk, amikor egymásra mutogatnak az emberek, befelé meg egyre kevesebbet figyelnek. Egy nagyon furcsa új rendszer van kiépülőben.
Lovas István (újságíró – a szerk.) mondta, még mielőtt meghalt, hogy meg kell nézni, milyen rendszer van Kínában, olyat terveznek Európába is. Minden lehetséges eszközzel megfigyelni az embereket és korlátozni a szabad akaratukat.”
Annak kapcsán, hogy több interjújában szerepel: egyrészt küzd a megfelelési kényszerrel, másrészt meg pont nem törődik az elvárásokkal, úgy nyilatkozott:
“Igen, és ettől a kettősségtől rengeteget szenvedtem már balettnövendékként is. Végzős koromban már titokban felléptem Párizsban, kitudódott, és botrány lett belőle. Aztán még a rendszerváltás előtt előfordult, hogy fekete hajjal léptem fel a MU Színházban, hogy ne ismerjenek fel. Amikor az Operettben voltam táncosnő, a tévé leadta, ahogy az üvegdobozban táncolok, így másnapra mindenki megtudta.
Szóval folyamatosan azt éltem meg, hogy mindenki őrültnek tart. Ez sokáig nagyon zavart, és be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok az. Ma már nem érdekel, sőt hálát adok a Jóistennek, hogy olyan vagyok, amilyen. Van bennem egy nagy adag nyitottság és megértés, ami segít, hogy egyre jobb tanár és társulatvezető legyek.”
Arról szólva, hogyan őrzi a lelki egyensúlyát, elárulta:
“Úgy, hogy nem veszek részt a közéletben. Teszem a dolgom, és amit csinálok, azzal igyekszem mások segítségére lenni. Ha ezért megbélyegeznek, lelkük rajta. Én tényleg az egységben hiszek, nem a megosztottságban.”
Forrás: Nők Lapja 2022.06.29 – 20,21,22,23. oldal