gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Brüsszelben tartják a Gyurcsány-film nemzetközi bemutatóját

    2021. október 16., szombat 11:06

    Az alkotók szerint krimi, magyar politikai thriller az Elk*rtuk, és továbbra is keveslik a hazai vetítési időpontokat – számolt be a Népszava.

    Külföldön Brüsszelben fog debütálni az Elk*rtuk című film nemzetközi premierje, és azt követően forgalmazzák majd világszerte, sőt a két legnagyobb streaming szolgáltatóval is folynak a tárgyalások – közölte a Magyar Nemzettel Helmeczy Dorottya producer.

    Elmondta: minden olyan platformon elérhető lesz a film, amely egy film számára felmerülhet. Az alkotók továbbra is nehezményezik azonban, hogy a hazai mozik szerintük alig játsszák a Gyurcsány-filmet, a 2006-os őszödi beszéd története köré kanyarított művet, amelyet krimiként, magyar politikai thrillerként hirdetnek.  

    A producer különösen a fővárosi tulajdonú Budapest Filmre neheztel, mondván, „hat mozija van, azonban csak egyben fogják játszani az Elk*rtukat napi három vetítésszámmal”.

    Hozzátette: lépésről lépésre haladnak a mozikkal folytatott tárgyalásokkal, hiszen a Cinema Cityben is játszani fogják a filmjüket, amely szerintük felvehetné a versenyt az új James Bond-filmmel. Itt is kifogásolta, hogy a „a nyugati filmet” napi 27-30 alkalommal vetítik, addig az Elk*rtukat csak ötször.

    A Népszava már október elején beszámolt arról, hogy a multiplexek is vetíteni fogják a Gyurcsány-filmet. A másik producer, Kálomista Gábor azonban arról nyilatkozott, hogy sok pesti mozi politikai okból nem fogja vetíteni a művet. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram