2013 novemberében mutatta be a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a FÜGE és a Szkéné Színház Paul Foster I. Erzsébet című darabját, amely számos szakmai elismerés után október 4-én búcsúzik a közönségtől.
Az I. ErzsébetSzikszai Rémusz negyedik rendezése, amely mind korábbi, mind későbbi munkáit tekintve szépen illeszkedik pályája tematikus ívébe: az angol dráma a politika és a színház viszonyát helyezi középpontba, méghozzá egy független színitársulat munkáján keresztül.
A vándorművészek az uralkodók versengését éneklik (pontosabban: énekelnék) meg erőteljes és igencsak szabadjára engedett iróniával, ám a hatalom emberei meg-megszakítják előadásukat.
A Szkénében elhangzó mondatok a történelmi háttér ellenére igen frissen hatnak, hiszen Szikszai Rémusz Várady Szabolcs fordítása alapján gondos dramaturgiai munkával a maga nyelvére igazította a szövegkönyvet, Kovács András Ferenc dalai pedig szintén a történet játékos aktualitását hangsúlyozzák.
Ebbe a már-már szemtelen játékba csatlakozik az a később sokat emlegetett rendezői megoldás is, miszerint a darabbéli nőket mind férfiszínészek formálják meg: I. Erzsébetet Fodor Tamás, Stuart Máriát Bercsényi Péter, Medici Katalint Kaszás Gergő, Fülöp spanyol királyt Tóth József alakítja, mellettük pedig színre lép az előadást boszorkányként levezénylő Nagypál Gábor, illetve Keresztény Tamás, Herczeg Tamás és Király Attila is, akik több epizódszerepben is megmutathatják színészi eszköztárukat. Az I. Erzsébet egyetlen női szereplője Bodor Johanna.
„Így hitelesebb. Meg akartam mutatni, mekkora tárháza van a színésznek, hogy a színész nemtelen. Androgün lény. A jó férfiszínész legalább annyira feminin, mint amennyire férfias. Mindig ott van mindkét oldal. Nagyon fontos, hogy mi mögé bújik az ember, milyen maszkot ölt. Erzsébet királynő egy magánál csúnyább, férfias maszk mögé bújt. Lárvaarcú figurát csinált magából, kitalálta a „szűz királynő” szerepet, amivel érinthetetlenné tudott válni. Így védelmezte magát a világgal szemben.” – nyilatkozta Szikszai Rémusz a Revizornak adott interjújában.
Az előadás színház a színházban technikája olyan világot teremt, amely egyrészről képes árnyaltan megmutatni a középkori Anglia hatalmi játszmát és azok rejtett mozgatórugóit, másrészt pedig a színitársulat munkájával egyszersmind reflektál is a korra – a múltra és a jelenre.
„A tudatos és éber állampolgár muszáj, hogy kritikus legyen a hatalommal. A fölötte állóval, a maga fölé választott hatalomgyakorlóval. Ez a dolga. Mert csak így fog javulni a dolog. Ha az ember problémát lát, akkor jelezze. Ha csak arról beszélünk, hogy a dolgok nagyon jók és nagyon szépek, azzal nem vagyunk előrébb. Azok lélekmelengető hazugságok, de önmagukban nem visznek előbbre. Személy szerint én nagyon tartok a meggyőződéstől, a meggyőződött emberektől. A meggyőződött művészektől is. Ha meg van győződve annak a megfellebbezhetetlen és egyedüli igazságáról, amit csinál, akkor abba lehet hagyni. Akkor megtalálta a válaszokat, hagyja abba és csináljon mást.” – nyilatkozta Nagypál Gábor a 7óra7-nek.
Az előadást nem csak a közönség, de a szakma is díjazta: a színikritikusok négy kategóriában is jelölték (a legjobb független színházi előadás, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb férfi mellékszereplő, a legjobb jelmez), amelyből kettőt el is nyert; Fodor Tamást a legjobb férfi főszereplő, míg Kaszás Gergőt a legjobb mellékszereplő elismerésével jutalmazták.
Az előadást emellett beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó 2014-es versenyprogramjába is, ahol e két kategória díját ugyancsak a társulat két színésze nyerte el, a POSzt külföldi zsűritagja, Jean Pierre Thibaudat, a metz-i Passage Fesztviál kurátora, pedig meg is hívta a társulást a rangos szakmai találkozóra.
„Egymás között titokban sem beszéltünk róla, de mindannyian izgultunk. Előadás előtt kicsit halkabbak voltunk, többször néztük meg kellékeinket, mélyebben néztünk egymás szemébe. Persze csapatunk csípős humora elfedte idegességünket. Szerencsére. Első előadásunk után Szikszai Rémusz, az előadás rendezője diákokkal beszélgetett a nézőtéren, miközben házigazdáink természetesen borral vártak minket a színház előterében. Felszabadultunk. No, nem a bor miatt (persze azért is!), hanem attól, ahogyan aznap este reagált a közönség, és mert tudtuk, jól dolgoztunk.” – írta Bodor Johanna franciaországi útinaplójában.
A Vádli Alkalmi Társulás öt évad után végleg búcsúzik a királyi viszályoktól, ám új bemutatójukkal, aIII. Richárd betiltva, szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán című előadással, néhány évszázadnyi ugrással bár, de ismét a hatalom, a színház és a cenzúra kusza viszonyai között találhatják magukat.
„De az előadás legvégén, amikor a külső, politikai beavatkozás, az igazi istencsapása érkezik meg (maga a rendező, Szikszai alakítja nagy erővel), akkor fagy meg az emberben a vér. Hiszen akkor tudjuk: itt a dolgok többé már nem mennek tovább. A társulatnak vége, még elfújják a, himnuszt, amit tőlük követelnek. Ez az utolsó szereplésük. És egyre hangosabban fújják a kis gyerekdalt, amin nagyon lehet röhögni, pedig bizony vége, vége a dalnak. Megjött a Télapó, zsákjában a minden jó, már osztja is. Kortárs magyar darab született.” – Tompa Andrea, Magyar Narancs.
Fotó: MÉSZÁROS CSABA