Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Bukovszky Orsolya, a Jövő nyár főszereplője: „Ha nem lett volna Kaposvár, ma nem lennék a Színművészetin”

    2023. február 10., péntek 18:07

    Harmadéves a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Volt már Julika és Muskátné az egyetemi Liliomban, Rosetta a Leonce és Léna vizsgaelőadásában. A vihar kapujában című előadásban sok-sok szerepet játszottak osztálytársaival. Merlin című produkciójuk látható volt a Pesti Színházban. Bukovszky Orsolya, a Jövő nyár című film női főszereplője Komáromszentpéterről indult. Pingpongozott, futott, karatézott. Sokáig úgy tűnt, élsportoló lesz – írja az Atempo.sk.

    „Nemrég küldte el volt napközis tanító nénim egy alapiskolás interjúmat, amelyben arról beszéltem, az olimpiára készülök, egyébként a színház is nagyon érdekel”

    – mondta a lapnak a színművészeti egyetemista, aki negyedikesként már tudta, hogy a színház lesz az élete.

    Bukovszky Orsolya a gimnázium után a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakára, Eperjes Károly osztályába került.

    „Egy évet töltöttem Kaposváron. Sokat köszönhetek Eperjes tanár úrnak. Azt gondolom, ha nem lett volna Kaposvár, ma nem lennék a budapesti színművészetin” – fogalmaz a szentpéteri lány.

    Budapesten, Hegedűs D. Géza és ifjabb Vidnyánszky Attila osztályában a szintén felvidéki Gál Réka Ágota az osztálytársnője. 

    „Gyermekkorunkban nagyon jóban voltunk, azután a gimnáziumban más társaságokba jártunk. Talán a sors akarta, hogy az egyetemen ismét találkozzunk. Jó barátnők vagyunk, a covid alatt laktam is Rékánál. Ifjabb Vidnyánszky Attila azt mondta a többieknek, 

    ››srácok, e között a két lány között működik a kémia‹‹. Tényleg olyan, mintha testvérek lennénk! 

    Vecsei H. Miklós Kinek az ég alatt már senkije sincsen című darabjában Réka a fiatal, én pedig az idősebb Ercsey Juliannát játsszuk a Pesti Színházban, ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében” – mesélte a harmadéves színinövendék, aki a mozikban most futó Jövő nyárcímű film női főszereplője.

    A Jövő nyár története szerint Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek.

    Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna a tragédia? Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát?

    „Több mint ezer videós jelentkezés érkezett. Éppen covid-hullám volt, ezért egy parkban találkoztunk 120 tizenévessel. Beszélgettem velük, improvizációs feladatokat adtam nekik, másfél hónap alatt összeállt a filmbeli osztály. Brezovszky Dani olyan természetes, önazonos volt, hogy egyből elkezdhettünk volna forgatni. Bukovszky Orsit csodálom, és most is azon gondolkodom, hogyan dolgozhatnánk újra együtt” – mesélte a Librariusnak Kárpáti György Mór rendező.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram