eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Emmanuel Macron szerint hajóvadászat zajlik Gérard Depardieu ellen

    Emmanuel Macron francia elnök szerint a nemi erőszakkal vádolt Gérard Depardieu „hajtóvadászat” célpontjává vált, mivel a színészt újabb vizsgálatok várják, most éppen szexista megjegyzései miatt – írja a Guardian alapján a TELEX. „Soha nem fogok ebben a hajtóvadászatban részt venni” – mondta Macron a France 5 televíziónak, amikor arról kérdezték, hogy esetleg megfosztják-e a színészt állami […]

    Meghalt Otar Ioszeliani filmrendező

    Meghalt Otar Ioszeliani grúz-francia filmrendező, aki a Szovjetunióban, Tbilisziben született 1934-ben, de később Párizsban telepedett le, és életműve jelentős részét Franciaországban forgatta, ahol szélesebb közönséget ért el a filmjeivel. „A grúz főváros zenei főiskolája után Moszkvában fizikát és matematikát tanult, majd beiratkozott a szovjet főváros filmművészeti főiskolájára (VGIK), melyet 1965-ben végzett el. Rövidfilmek után első játékfilmjével (Lombhullás […]

    Ketamin okozta Matthew Perry halálát

    Nyilvánosságra hozták a boncolási jegyzőkönyvet. A dokumentum szerint az erős nyugtatószerként használt ketamin más tényezőkkel együtt azt okozta, hogy a színész elvesztette eszméletét, és belefulladt a jakuzzijába. A Los Angeles megyei halottkém jelentése közel hét héttel azután készült el, hogy az 54 éves Perryre, aki nyilvánosan elismerte, hogy évtizedekig drog- és alkoholfogyasztó volt, Los Angeles-i […]

    Alicia Keys életéről készül musical

    A Grammy-díjas énekesnő életét bemutató önéletrajzi ihletésű zenés darabot, amely a „Hell’s Kitchen” címet kapta, tavasszal mutatják be a Broadway-n. „Mindig is szerettem színházba járni, ihletet adott. De el nem tudtam képzelni, hogy valaha premierem lesz a Broadwayn” – mondta Alicia Keys az Accociated Press hírügynökségnek. Az énekesnő dalaira épülő musical premierje március 28-án lesz, […]

    A Barbie rendezője lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke

    Greta Gerwiget, a Barbie című film rendezőjét, az amerikai filmművészet egyik vezető alakját kérte fel a májusi cannes-i filmfesztivál a nemzetközi zsűri elnökének. A 40 éves rendezőnő, aki színésznő és forgatókönyvíró is, a svéd Ruben Östlund helyét veszi át a május 14. és 25. között megrendezendő seregszemlén. Először ül a zsűrielnöki székbe amerikai filmrendezőnő – […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram