Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Cérnácska Szabócska – bemutatót tart a Brighella Bábtagozat

    2021. február 18., csütörtök 13:50

    Február 20-án 11 órai kezdettel bérletszünetben mutatja be a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata a legújabb produkcióját, a Cérnácska Szabócska című bábelőadást. A G. Szász Ilona Mindentvarró Tű című meséje alapján színpadra vitt előadás a nagyobb gyermekeket célozza meg: hatéves kortól ajánlott, nem csak az összetett történet, hanem az egy órás hossza miatt is.

    „Igazi, békebeli varrószalonban, autentikus tárgyak kelnek életre, válnak a történet szereplőivé, képek és falak mozdulnak meg, majd teljesen kilépve a varrószalon “realitásából”, a történet csúcspontján már egy sejtelmes, eszményi világban találjuk magunkat, amit akár lezárni sem érdemes” – mondja az előadás rendezője, Nagy Regina.

    Örökségben kapott varrószalonban két leány kelti életre Málika varrókisasszony történetét, megidézve azt a valódi békebeli hangulatot árasztó romantikus világot. A milimárik es masamódok idején, kovácsoltvas kerekű, pedálos varrógépek között kell életre Málika és fess vőlegénye, Cérnácska Szabócska szerelmi története. Málika azt a parancsot kapta boldogult édesapjától, hogy csak ahhoz mehet hozzá, aki elhozza neki a Mindentvarró Tűt. A szerelmes vőlegény így hát felkerekedik és meg is szerzi a varázslatos holmit, ám eközben Málika vérig sértett rozsdás ollója is elindul, hogy haragjában bosszút álljon a világon. Még szerencse, hogy Cérnácska Szabócska egy született hős, és nála van a Mindentvarró Tű is.

    Az előadás szereplői Nagy Anikó és Kófity Annamária, a díszlet, valamint a bábok tervezője és készítője Bandura Emese, zeneszerzője Nagy Csongor Zsolt, koreográfusa Gabriela Tănase, ügyelője pedig Liegner Zsolt.

    Az előadásra jegyek – a járványügyi előadásoknak megfelelően – korlátozott számban állnak rendelkezésre és megvásárolhatók az Északi Színház jegyirodájában, hétköznaponként 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között. Online jegyváltás: biletmaster.ro. Kérjük a kedves közönséget, a jegyeket lehetőleg elővételben vásárolják meg, vagy jelezzék a szándékukat a fent említett munkaidőben a 0261-712106-os és a 0736625907-es telefonszámon, majd ezt követően a helyszínen kiválthatják a belépőket!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram