“Szükséges, hogy időnként túllépjünk azokon a határokon, amelyeket magunk húzunk meg magunknak” – mondja Liptai Claudia, aki most országos turnéra indul önálló estjével, amelyet 50. születésnapjához kapcsolódóan mutatott be.
Ajánló a produkció elé:
Liptai Claudia?
– Persze, hogy tudom ki. Olvastam róla vagy száz cikket, láttam a tévében. Mióta csinálja? 10 éve?
– Dehogy legalább 25.
– Atyavilág az nem lehet hát én is még csak 30 vagyok.
– Ne hazudj már legalább 50 vagy.
– Miről szól az est?
– Róla. Azt mondja lehet majd sírni, nevetni sőt még énkeleni is fog.
– Énekelni? Nem is tudtam, hogy tud. Férfiakról fog beszélni? Fogyásról fog beszélni? Havasról fog beszélni?
– Mindenről fog beszélni. Elhozza nekünk az Önálló Testét.
– Na akkor én meg elhozom a szomszédasszonyt!
ORSZÁGOS TURNÉ HELYSZÍNEK ÉS JEGYEK ITT!
“Én soha nem szerettem egyedül lenni se színpadon, se tévében, se máshol. Éppen ez jelenti azt a fordulópontot, amiről eddig beszéltünk. Egyébként csak kezdetben nehéz, egy idő után már sodornak magukkal az események. Ha egy éve nem érzem magam olyan rosszul a bőrömben, akkor ez az est nem születik meg. Az volt bennem, kell lennie valaminek, amit én magam hozok létre. Amit én írok, én adom elő, teljes egészében én vállalom érte a felelősséget. És azután már nem volt visszaút. Szükséges, hogy időnként túllépjünk azokon a határokon, amelyeket magunk húzunk meg magunknak” – mesélte a Nők Lapja interjújában Liptai Claudia.
A kérdésre, tehát saját ötlet volt-e a Clauságok, elárulta:
“Teljesen. Azt tudtam, hogy bárhol és bármikor mesélem a történeteimet, azokkal megnevettetem, elgondolkodtatom az embereket, és az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha ezeket összefűzném és színpadra állítanám. Persze tele voltam kétségekkel, vajon ez nem nagyképűség? Érdekel ez majd bárkit is? Vannak ugyan önálló estek, de olyan szinte alig, amelyik csak magáról az előadóról szól. Vajon képes vagyok én erre? Hogy átlépjek a kishitűségemen, ahhoz kellett a férjem és a barátaim, akik megnyugtattak, hogy képes leszek rá. Én írtam a szövegkönyvet és állítottam színpadra, én találtam ki a jelmezt, a zenéket, mindent. És megfejeltem még egy dologgal. Világéletemben mindenkitől azt kaptam, hogy szép, jó és ügyes vagyok, de énekelni nem tudok. Egyszer az egyik műsorban találkoztam egy énektanárral, aki azt mondta, hogy nagyon különleges hangom van, és amit énekelek, az gyönyörű, mert belülről jön. Arra gondoltam, hogy akkor tizenkilencre lapot húzok, és színpadra viszem a legnagyobb félelmemet is, ami az éneklés. Négy dal lett belőle. Az első fellépéskor, amire Szentendrén került sor, rettegtem, de a siker elsöprő volt. A végén nagyon sokan jöttek oda hozzám, hogy hálásan köszönik ezt az őszinteséget, ami nekem nagyon furcsa volt, mert én a mai napig azt hiszem, hogy mindenki őszinte: ami a szívén, az a száján. De mégsem így lehet, mert a nézők ezt emelik ki leginkább, hogy miként merek én ilyen nyíltan beszélni a hibáimról, gyengeségeimről, félelmeimről” – fogalmazott a színésznő.