10 éve igazgatja a tatabányai Jászai Mari Színházat, ez évtől újabb igazgatói ciklusát kezdi meg. Az elmúlt időszakban a befogadó színházból egy állandó társulattal rendelkező színházat hozott létre, mely fontos, megkerülhetetlen helyszíne lett a színjátszásnak. Crespo Rodrigót az ART7 kérdezte.

„A változás, a változtatás munka közben érlelődik ki mindig, naponta alakítjuk az intézményt, amelyhez kötődünk. Sok mindenben nem egyedül döntök, nagyon számít a munkatársaim véleménye, igyekszem érzékenyen figyelni, ami a mostani helyzetben hatványozottan fontos. Március óta ebben a vesszőfutásban létezünk, próbálunk választ, megoldást találni annyi mindenre, fontos lenne megtartani a kapcsolatot a közönségünkkel. Egymásra is nagyon kell figyelnünk, azt látom, mentálisan mindenki nagyon leterhelt. Sokkal nehezebb most azt csinálni, ami amúgy az életünk. A második olyan bemutatón vagyunk túl, amit nem közönség előtt játszottunk, s bár érzetben száz százalékot ad, nagyon hiányzik, hogy nincs ott a közönség, nem gördül fel a függöny. Teljes a bizonytalanság, senki nem tudja, mikor változik a helyzet” – kezdte szavait a direktor.

A felvetésre, miszerint a színház életében talán a legfontosabb változtatás az volt, hogy befogadó színházból a második ciklusra saját társulattal rendelkező csapatot hozott létre, elmondta: „Számomra az alap a színháznál, hogy társulata van, amihez tartozni lehet. Ezt a 2014-15-ös évadra sikerült megvalósítani, ami ennek a tíz évnek, természetes, nagyon fontos fejlődési pontja volt. Egy jó alkotóközösségben más minőségű munkák születnek. Ehhez sok mindenen kellett változtatnunk, újra kellett építeni a színház és a nézők közötti bizalmi kapcsolatot, meg kellett tudni szólítani minden korosztályt, ezért is van jelen nálunk minden műfaj. Vidéki színház vagyunk, népszínházat játszunk, de művészszínházi igényességgel. Úgy látom, egyre többet bír el a közönség, egyre elfogadóbb és nyitottabb, így mi is bátrabban tudunk dolgozni.”

Crespo Rodrigo arról számolt be, az első években az volt a cél, hogy sokan jöjjenek hozzájuk, ismerjék és szeressék meg a színházat, amit így már közösen tudtnak formálni: „Az már nagyon tudatos volt, hogy mindig eggyel emeljük a tétet.”

A kérdést, meddig lehet frissen, jól csinálni az igazgatást, úgy vélekedett: „Az biztos, hogy nem nyugdíjas állás, de hogy meddig, nem tudom. És persze nem csak az én döntésem a meddig, de remélem, hogy ameddig vagyok, jól csinálom. Sokféle hatás ért minket az elmúlt tíz évben, összekovácsolta a társulatot. Most nagy az elfáradás. Hogy lehet-e ugyanott folytatni, az nagy kérdés. Hatalmas levegőt kell venni, hogy újra nekifussunk.”

A teljes interjú ITT olvasható.

Fotó: Crespo Rodrigo a Tartuffe-ben